Az ukrán gabona ügyében is átvágott minket Brüsszel – Virághalmy Sarolta az újabb arcátlan uniós húzásról
Az ukrán mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán az utóbbi hetekben eddig nem látott méretű és jelentőségű megmozdulásokra, valamint politikai intézkedésekre került sor. Az események hátteréről és az ide vezető útról kérdezte a Hit Rádió munkatársa Virághalmy Saroltát, a Hír TV Háború Ukrajnában című műsorának agrármérnöki végzettséggel is rendelkező vezető szerkesztőjét.Magyarországon duplájára nőtt a levegő-víz hőszivattyúk értékesítése 2022-ben
A levegő-víz hőszivattyúk értékesítése Magyarországon tavaly a 2021-es duplájára, mintegy 15 ezerre nőtt, Európában 40 százalékkal, 3 millióval emelkedett – hangzott el a Magyar Hőszivattyú Szövetség konferenciáján, szerdán, Budapesten a szövetség közleménye szerint.Rendőrők hatoltak be a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostor területére – A szerzetesek ellenállnak
Rendőrök hatoltak be a kijevi barlangkolostor, a Pecserszka Lavra területére, és akadályozzák a belépést annak helyiségeibe – közölte az Ortodox Újságírók Szövetsége Telegram-csatornáján.Orbán Viktor: Magyarország és Szlovénia számíthat egymásra
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Karmelita kolostorban fogadta Nataša Pirc Musar szlovén köztársasági elnököt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Távozik a francia nyugdíjreform elleni tüntetéseket szervező szakszervezet vezetője
A Franciaországban vitatott nyugdíjreform elleni tömegdemonstrációkat szervező CFDT szakszervezet vezetője, Laurent Berger szerdán bejelentette, hogy június 21-én távozik a legjelentősebb francia szakszervezet éléről.Több mint 200 tonna kábítószert és több ezer illegális lőfegyvert foglalt le az Interpol Latin-Amerikában
Az Interpol a latin-amerikai biztonsági hatóságokkal közösen végrehajtott műveletei során több ezer illegális lőfegyvert és több mint 200 tonna kábítószert foglalt le Latin-Amerikában március közepe és április eleje között, jelentős csapást mérve ezzel a szervezett bűnözésre – közölte kedden a nemzetközi rendőri szervezet.Tenger alatti szabotázsra készülhetnek az oroszok
Négy skandináv közszolgálati médium, a dán DR, a svéd SVT, a norvég NRK és a finn Yle együttműködésében készült egy oknyomozó dokumentumsorozat, amelyet szerdán kezdenek el sugározni a négy országban – írja a Mandiner.hu.Bahmuti gyerekek meggyilkolását vallotta be két Wagner-zsoldos egy orosz jogvédőnek
Két egykori Wagner-zsoldos mindennél kegyetlenebb bűntetteket ismertek be nyugati védőernyő alatt dolgozó jogvédőknek. Sokakban kételyeket vethet fel a hír, mindenesetre tény, hogy az egykori zsoldosok nyíltan vállalják a bestiális tettek elkövetését.Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háborúba
Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háború bármely hadviselő felének, de a hatóságok figyelik, mely országokba irányul a drónexport – közölte szerdán a kínai kereskedelmi minisztérium. Az ilyen vádat tartalmazó jelentések célja "a kínai vállalatok befeketítése" – olvasható a dokumentumban.Cseh elnök: nincs alternatívája az Ukrajnának nyújtott támogatásnak
Nincs alternatívája Ukrajna támogatásának, a segítség elmaradása Oroszország győzelmét jelentené – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral szerdán, Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján.Ursula von der Leyen: egyoldalú megoldások helyett közös fellépésre van szükség az ukrán gabona ügyében
Az Európai Bizottság "teljes mértékben" tudatában van az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos aggodalmaknak, ugyanakkor az egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség a probléma megoldására – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán.Ismét meghirdették a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programját
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) irányítása alatt működő Magyar Diplomáciai Akadémia meghirdette a jelentkezést ősszel induló Diplomataképző Programjára, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen valósul meg.Frank-Walter Steinmeier: a második világháborús bűnösök közül túl keveset vontak felelősségre
A második világháborús bűnösök közül túl keveset vontak felelősségre – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német elnök szerdán, a lengyel fővárosban, a varsói gettófelkelés 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.Hidvéghi Balázs: az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot
Az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot, és az uniós parlament (EP) nyolc évvel a bevándorlási krízis után is ugyanazokat a dolgokat hangoztatja, például, hogy növelni kell az európai szolidaritást, és segíteni a bevándorlók elhelyezésében és szétosztásában – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője szerdán, Strasbourgban az MTI-nek adott nyilatkozatában.Szijjártó Péter: nemzeti hatáskörben marad a migráció és a szexuális nevelés kérdése
Az utóbbi hetek tárgyalásai során a kormány megkapta az elvárt garanciákat az Európai Unió és a 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni országot tömörítő csoport közötti megállapodással kapcsolatban, így Magyarország hozzájárul annak aláírásához – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Mauritiuson.Luxemburgi kormányfő: Luxemburg nem zárhatja le határait, valamint több tiszteletet az LMBTIQ-közösségnek!
Luxemburg olyan ország, ahol nem zárhatjuk le a határokat, mert ha ezt tennénk, nem dolgozna senki a kórházakban – jelentette ki Xavier Bettel luxemburgi kormányfő az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott szerdai beszédében.Hárommillió forint értékben találtak adózatlan cigarettát és dohányt találtak egy családi házban
Csaknem hárommillió forint értékű adózatlan cigarettát és finomra vágott fogyasztási dohányt találtak a pénzügyőrök egy Bács-Kiskun vármegyei családi ház számos rejtekhelyén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.Ajánljuk még

























