Elhagyta Kabult a huszonhat kint rekedt magyar
Magyar idő szerint este kilenc óra körül bukkant fel újra a C–17-es NATO-gép a Flightradar-alkalmazáson; eszerint Afganisztánt elhagyva már Türkmenisztán felett repült a repülőgép, amellyel az Afganisztánban rekedt magyarokat menekíthetik – írta meg a Magyar Hang. A lap információi szerint egy C–17-es szállt fel kedden Pápáról, és a radarok az Afganisztánnal szomszédos Türkmenisztán légterében látták utoljára.Nyolcvanegy versenyszámban indulnak a magyarok a paralimpián
Tíz sportágban és 81 versenyszámban szerepelnek magyar sportolók a jövő kedden kezdődő tokiói paralimpián, amelyen lesz olyan nap, amikor akár 12 számban is lehet magyar döntős – többek között erről beszélt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerdán, sajtótájékoztatón. Emlékeztetett rá, hogy különleges paralimpia lesz a mostani; a legfontosabb, amire oda kellett figyelni, az az volt, hogy a Covid-helyzet miatt hozott speciális szabályokat teljes egészében követni kellett és kell.A kormányt segítheti a CÖF Roma Értelmiségi Műhelye
Több mint egy évtizede, 2010 óta zajlik a roma értelmiség megerősítésének intézményesítése a magyar kormány támogatásával, az egyházak együttműködésével. A tizenegy roma szakkollégium mellett a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) is teret ad a roma értelmiség képviselőinek, hogy segítsék a cigány közösségek felzárkózását.Nagy Márton: Magyarország gazdasági teljesítménye helyreállt, akár 7 százalékkal is növekedhet a GDP mértéke
A második negyedévben a gazdaság visszatért a járvány előtti teljesítményhez – kommentálta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a csaknem 18 százalékos GDP-növekedést jelző statisztikai adatokat a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. Kiemelte: csak Svédországban, Lengyelországban és Romániában állt helyre a gazdaság teljesítménye még Magyarország mellett, így ebben az éllovasok között van az ország.Frank Füredi: Kötelességünk, hogy megvédjük a klasszikus művészetet a liberális reformerektől
A nyugati előadóművészet és irodalom elleni keresztes hadjárat minden eddiginél magasabb szintre hágott. A keresztes vitézek azt vallják, hogy a klasszikus színdarabokat és zeneműveket vagy át kell írni az ő világszemléletük szellemében, vagy törölni kell őket. Így esett meg, hogy a Carousel című musical új feldolgozása egészen másként végződik, mint az eredeti – írja a Látószög blogon Frank Füredi publicista. A Carousel új feldolgozásban tehát Billy számára nincsen hely, bűneinek megváltásáról már nem is szólva. Helyette Louise-t a helyi nagyasszony – nyilván a helyi MeToo-szervezet vezetője – veszi kezelésbe, s igazgatja az üdvözülés felé vezető úton.Rakétákat lőtt az izraeli tüzérség Szíriába
Az izraeli tüzérség kedden támadta a megszállt Golán-fennsík lábánál fekvő Kuneitra szíriai tartomány északi részét – közölte a SANA szíriai állami hírügynökség. A jelentés szerint rakéták és lövedékek csapódtak be Hodr város közelében. Áldozatokról vagy anyagi károkról nem érkezett jelentés.Koronavírus – Száz fölött az új fertőzöttek száma
Három beteg meghalt, és újabb 109 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 687 634 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 501 199-en már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 810 658-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 30 045, a gyógyultak száma 768 891. Kórházban 75 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 11 722. Hatósági házi karanténban 864-en vannak, a mintavételek száma 6 457 558.A vasárnapi buszbaleset sofőrje nem tudja, képes lesz-e valaha is újra vezetni
Az M7-esen történt tragikus buszbalesetben nyolcan haltak meg, az egyikük a sofőr volt. Váltótársa életben maradt és segített a mentésben, habár édesanyját elvesztette. A negyvenéves János nem tudja, valaha volán mögé tud-e majd ülni és azt sem, mit fog csinálni ezután. Bár a baleset pontos okait még nem sikerült megállapítani, az elsődleges feltételezések szerint durrdefekt okozhatta.Fodor Gábor: semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban
Azt hiszem, az óvodában korai lenne még a szexuális felvilágosítás. Véleményem szerint ezzel a kérdéssel az általános iskola felsőbb osztályaiban, és a középiskolában kell foglalkozni – jelentette ki Fodor Gábor, a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere a Mediaworks Hírcentrumának (MWH). Az oktatási tárca egykori vezetőjét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje arról beszélt egy minapi interjúban: kormányra kerülve sem lenne kifogása az ellen, hogy transznemű emberek akár az óvodákban is felvilágosító előadásokat tartsanak.Izer Norbert: minden negyedik építőipari szereplőnél talált jogsértést az adóhivatal
Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.Új koronavírus-variánst fedeztek fel Magyarországon
Olyan vírusvariánsra bukkantak a TritonLabs magyarországi laboratóriumában, ami tartalmazza az alfa (Nagy-Britanniában azonosított) és a delta (indiai variáns) vírusvariánsra jellemző egy-egy tüskefehérje-mutációt. A laboratórium egy beszámolót tett közzé a honlapján, amely szerint a felfedezett variáns teljesen új, és már szerepel a WHO Variant Under Monitoring listáján, amelyen a potenciálisan veszélyes variánsokat tartják nyilván. A variánst először Thaiföldön azonosították, de Magyarországon jelentették először.Potápi: a Kolozsvári Magyar Napok az egész nemzet számára kiemelt jelentőségűek
A Kolozsvári Magyar Napok az egész nemzet számára kiemelt jelentőségűek, Kolozsvár megkerülhetetlen sarokköve a magyar kultúrának, történelemnek – hangsúlyozta Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a rendezvény nyitógálája előtt a Kolozsvári Magyar Operában, kedden. Az államtitkár szerint a fesztivál azt is jelzi, hogy úrrá leszünk a koronavírus-járványon. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy mindenki oltassa be magát, óvja a maga és a hozzátartozói egészségét.Homoszexuális pár került az ELLE címlapjára
A szexualitás magánügy. A normálistól eltérő szexuális magatartások még sokkal jobban azok. Amikor valaki politikai érdekből, politikai haszonszerzés céljából hozza nyilvánosságra a magánéletét, és közüggyé akarja azt tenni, akkor megalázza magát. A szégyen és a szemérmesség hiánya, a normalitás elfogadásának nyilt tagadása teszi ezt az egészet szánalmassá. Nem az a baj, hogy valaki homoszexuális, hanem az, hogy valaki nem érti meg, a normalitásra szükség van. Az ELLE tulajdonosai és szerkesztői nem álltak ki semmi és senki mellett. Nem tettek semmit a diskurzus érdekében. Nem mondtak semmit, mert semmi mondanivalójuk sincs. Csak követik a divatot.Heiko Maas szerint a tetteik alapján kell megítélni a tálibokat
Mint lapunk is beszámolt róla, a tálibok szóvivője úgy nyilatkozott, hogy nem szeretnének "sem külső, sem belső ellenségeket", vannak még azonban, akik kételkednek az iszlám radikálisok szavahihetőségében. Ilyen Heiko Maas is. A német külügyminiszter szerint nem a bejelentéseik, hanem a tetteik alapján kell megítélni az Afganisztánt uralmuk alá hajtó tálibokat.Soltész Miklós: a kereszténység számunkra evidencia
A kereszténység Magyarországon, Közép-Európában fontos, és annak kellene lennie egész Európában is, ez számunkra evidencia – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden, Celldömölkön. Soltész Miklós az egykori bencés rendház félmilliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósult felújítása alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, hogy amikor több mint 250 évvel ezelőtt megtelepültek ott a bencések, csak egyetlen "ideológia" volt, amely akkor is már 1700 éve létezett.Cicaharc – Horváth Csaba perrel fenyegeti Hadházyt
Újabb repedés a "gránitszilárd" összefogás oszlopain. Bár az előválasztási hercehurca szinte mindenütt előre lejátszott meccs, vannak helyek, amelyek kivételt képeznek. Ilyen Zugló is, ahol Hadházy Ákos és Horváth Csaba elég keményen egymásnak estek. Az ügy egészen odáig fajult, hogy Horváth az önkormányzat nevében feljelentéssel fenyegette Hadházyt.Az UEFA-t nem érdekli a magyarellenesség
Bár az UEFA előszeretettel bünteti hazánkat a legsúlyosabb bírságokkal bármilyen mondvacsinált indokra hivatkozva, úgy tűnik, más nemzetekkel már jóval elnézőbb. Amikor például a román szurkolók azt ordibálják, "ki a magyarokkal az országból", az fel sem tűnik a szervezetnek.Ajánljuk még

























