Pesti Srácok

Emberi mulasztás okozta a halálos metróbalesetet a Corvin-negyed megállónál

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 4.
Mint portálunk is beszámolt róla, halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken. A BRFK közleménye szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy szerelőkocsi elsodort egy alagútban tartózkodó munkást. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A munkahelyi balesetben más is megsérült. A Blikk információi szerint akár emberi mulasztás is okozhatta a balesetet.

Senkit nem érdekel Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 4.
Még májusban, Karácsony Gergely nagy felhajtást csapva bejelentette, hogy elindul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztáson, és egyúttal közölte azt is, hogy kampánya támogatására megalakult a 99 Mozgalom, amely a tervek szerint jobb- és baloldaliakat, liberálisokat, a pártpolitikától eddig inkább távol maradókat akarta-akarja megszólítani. A nagy bejelentés után a főpolgármester egy héttel később már azt írta szokásos Facebook-posztjában: „Több mint harmincezren vagyunk! És napról napra egyre többen leszünk!” Ehhez képest inkább úgy tűnik, a szerveződés kezd kiüresedni.

Bravúrosan szerepeltek a magyar olimpikonok: nyolcból nyolc továbbjutás a szerdai mérleg a kajak-kenu versenyszámokban

PPestiSrácok.hu Sport 2021 augusztus 4.
A szerdán vízre szállt mind a nyolc magyar egység bejutott a középfutamba a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén. Ezeknek a számoknak a középdöntőit és fináléit csütörtökön rendezik. Kozák és Csipes K-1 500 méteren kezdett futamgyőzelemmel, a Nádas Bence–Kopasz Bálint duó megnyerte szerdai előfutamát, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos pedig kajak egyes 200 méteren nyerte meg a szerdai előfutamát. Bemutatkozott az olimpiai programban a női kenu: 200 méteren Takács Kincső az előfutamból, Balla Virág a reményfutamból jutott be a középfutamba.

Több száz beoltott alkalmazott kapta el a delta variánst két San Franciscó-i kórházban, de komoly tüneteik nincsenek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 4.
Két San Franciscó-i kórház több száz, többségében beoltott alkalmazottja fertőződött meg koronavírussal júliusban – jelentette az amerikai sajtó. Augusztus 2-ig a Zuckerberg San Francisco Központi Kórház (ZSFG) több mint hétezer munkatársából 55-nél lett pozitív a Covid-teszt, de a fertőzött személyzet egyike sem szorult kórházi kezelésre – erősítette meg Cristina Padilla, az intézmény szóvivője a Fox News amerikai hírtelevíziónak.

Schiffer: Bíró László támogatása az egész baloldali összefogás végtelen romlottságát mutatja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 3.
Továbbra sem hátrál ki az ellenzéki összefogás azok mögül a jobbikos jelöltek mögül, akik antiszemita, fajgyűlölő, melegellenes megnyilvánulásaikról híresültek el. Az ügyben Schiffer András is felszólalt, akit politikai pályafutása alatt már azért is megszóltak, elítéltek baloldali társai, ha szóba állt egy-egy jobbikos képviselővel.

Elérte legmagasabb pontját a Mol épülő székháza Budapesten (Fotógaléria!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 3.
Elérte legmagasabb pontját a Mol épülő székháza – ebből az alkalomból bokrétát állítottak kedden a toronyház szerkezetének tetejére. A Mol Campus toronyépülete huszonnyolc emeletes. A legmagasabb szintje feletti járósík százhúsz méter magasságban van, ahol a közönség számára is nyitott és látogatható kilátóterasz kap helyet, amelyet korona üvegszerkezet vesz körül; ezzel együtt a torony teljes magassága száznegyvenhárom méter. A létesítményt várhatóan 2022 őszén vehetik birtokba az olajcég munkavállalói.

Lövöldözés miatt lezárták a Pentagont – Frissítés: egy rendőr megsérült

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 3.
Amerikai idő szerint kedden délelőtt lezárták az Amerikai Védelmi Minisztérium épületét. Sajtóinformációk szerint azért kellett lezárni a Pentagont, mert az épület környékén ismeretlen fegyveresek lövöldözésbe kezdtek. A CNN értesülései szerint egy rendőrt lőttek le az incidensben, amely kedden történt a Pentagon épülete előtt. A tiszt állapotát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Ismét pert vesztett Czeglédy

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 3.
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben mondta ki, hogy Budai Gyula nem követett el bűncselekményt, amikor kimondta, hogy Czeglédy Csaba finanszírozta az MSZP 2014-es kampányát. Az ítélet egyúttal azt is kimondta: az sem valósítja meg a rágalmazást, amikor azt mondta az országgyűlési képviselő, hogy a Kunhalmi Ágnesnek átadott kampánypénz a Czeglédy Csaba által elkövetett bűncselekményből származik.

A Soros-hálózat perli Washingtont, mert kitoloncolják az illegális bevándorlókat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 3.
Az Egyesült Államokban létezik egy olyan törvény (Title 42, vagyis negyvenkettes cikkely), amelynek értelmében kitoloncolhatják azokat a migránsokat, amelyek olyan országból érkeznek, ahol fertőző betegségek vannak jelen. Jelen esetben a Covid-19-ről van szó. Tavaly Donald Trumpék is erre a törvényre hivatkozva kezelték az illegális bevándorlást. Az eljárást még a Biden-adminisztráció is folytatja (egyelőre), ezért egyes Soros-szervezetek pert indítottak a Fehér Ház ellen. Ilyen szervezet az American Civil Liberties Union (ACLU) is.

Boomerlázadás – A globalista rendszer bukásra van ítélve (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 augusztus 3.
Boros Imre pénzügyi közgazdász és Lentner Csaba, egyetemi tanár voltak Mészáros Nóra és Stefka István vendégei a hétfői Boomerlázadásban. A szakemberek beszéltek arról a pénzügyi politikáról, amely a balliberális kormányok alatt gazdasági csődbe vitte az országot, és amelynek képviselői nem a magyar lakosság, hanem a külföldi pénzügyi körök érdekeit nézték. Ez történt akkor is, amikor Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt kizárták a privatizációból a hazai vállalkozókat, és potom pénzért odaadták a magyar közvagyont külföldieknek.

Köszönjük bajtársak! – Lengyelországban aláírásgyűjtés indult a magyar gyermekvédelmi törvény támogatására

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 3.
Minél nagyobb ellenszélben kell harcolnunk, annál többször bebizonyosodik, hogy a magyar–lengyel barátság megtörhetetlen. A nemzetközi LMBTQ-lobbi egyre hangosabban uszít hazánk ellen, azonban most sem hagynak cserben a bajtársak: aláírásgyűjtést indított egy lengyelországi civil szervezet a magyar gyermekvédelmi törvény támogatására, a múlt héten kezdődött, folyamatban lévő akciót keddig több mint négy és fél ezren támogatták.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.