Pesti Srácok

Új plakáton hirdeti a Fidesz, hogy a Soros-szövetséges ellenzéki vezetők lebontanák a határzárat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 30.
Az ellenzéki vezetők számára Soros akarata az első, készek végrehajtani a Soros-tervet, lebontanák a határzárat és betelepítenék a bevándorlókat - erre a veszélyre hívja fel a figyelmet a Fidesz az új plakátjával, amelyet a kormánypárt ma tett közzé Facebook-oldalán. A plakát közepén Soros György látható, aki legutóbb éppen a múlt héten Davosból üzent hadat Magyarországnak. Szél Bernadett, Gyurcsány, Vona és Karácsony Gergely a plakáton drótvágót fog a kezében. "Hiába látszanak reménytelenül bénának, mégis veszélyesek" - hirdeti az új Fidesz-plakát.

Majd fél tonna marihuána miatt ítélték el a két hollandot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 30.
Jogerősen tíz év börtönnel, illetve tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden két holland férfit, akik több mint négyszáz kilogramm marihuánát próbáltak 2015-ben Albániából Magyarországon keresztül a hazájukba szállítani. A táblabíróság, amely kábítószer különösen jelentős mennyiségre elkövetett birtoklásának bűntettében találta bűnösnek a két férfit, döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által kiszabott nyolc év, illetve hét év börtönbüntetést.

Michelisz Norbert csapatot váltott: Szeretném fenntartani a tüzet és motivációt

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 január 30.
Meghozta azt a döntést Michelisz Norbert, amit sejteni lehetett: a magyar autósversenyző hosszú évek után elhagyta a Hondát, és pályafutását a Hyundai színeiben folytatja az idén debütáló WTCR-sorozatban. „Szeretném fenntartani azt a tüzet és motivációt, amit láthattatok rajtam az elmúlt szezon második felében” – írta a döntés okáról.

Több megyében terítették a garázsban pancsolt szeszt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 30.
Akár 75 hektoliter alkoholos ital is piacra kerülhetett volna abból a pancsolt alapanyagból, amit Polgáron találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. A tömény szeszt egy garázsban fejtették tartályokba ketten a rajtaütéskor - közölte a NAV észak-magyarországi sajtóreferense. A 12 helyszínt érintő nyomozás és a házkutatások eredményeként kiderült, hogy az elkövetők házilag pancsolt szesszel kereskednek több megyében is.

Szerdán kezdődik a Teréz körúti robbantás büntetőpere

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 30.
Szerdán kezdődik a Teréz körúti robbantás vádlottjának büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, Budapesten. A másfél évvel ezelőtti cselekmény nyomán súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett két rendőrjárőr, egy harmadik személy pedig könnyebben megsérült. A vád szerint az elkövető célja a rendőrök megölése és fegyvereik megszerzése volt. A férfi nem sokkal később a Belügyminisztériumnak küldött e-mailben leírta a robbanószerkezet összetételét, elkészítését, és jelezte, hogy hamarosan konkrét követelésekkel áll elő. Azt tervezte, hogy újabb robbantásokkal fenyegetve egymillió euró kifizetését kényszeríti ki.

Leépítések kezdődtek a HírTV-nél

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 29.
Külső gyártásba kerülhet a Hír TV Riasztás című bűnügyi műsora – írta a Magyar Idők. A lap belső információi szerint a kiszervezésre a költségek csökkentése miatt van szükség. A kényszerű lépés már az új vezérigazgató, Faragó Csaba, korábbi ÁPV Rt. elnök, munkába állását jelzi. A kiszervezés azt is jelentheti, hogy a műsorkészítők elveszítik belsős munkavállalói státuszukat, a külsős cégtől pedig kevesebb fizetést kaphatnak, a tervezett racionalizálás több munkatársat is gondolkodóba ejtett a jövőt illetően.

Andrzej Duda: nem voltak lengyel haláltáborok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 29.
Lengyelország nem vett részt a holokausztban – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn.A délnyugat-lengyelországi Zoryban elhangzott beszédében az államfő a hírügynökségek szerint első alkalommal szólalt fel az Izrael és Lengyelország között diplomáciai csörtét kiváltó törvénytervezet ügyében, amely büntethetővé tenné, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget például azzal, hogy a lengyel haláltáborok – kifejezést használják.

Fake-ek és ellensúlyzók

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 január 29.
Noha még csak január van, bátran kijelenthető, hogy a merce.hu nevű kommunista ideológiai műhely és közepesen ismert propagandakiadvány összehozta az év legszánalmasabb – és bizonyos körülmények fennállása esetén a legdrágább – kabátlopási ügyét. Munkatársunkat, Ambrózy Áront helyezték a csőcselék mentalitású, gyurcsányista rohamcsapatok célkeresztjébe egy ügyesen félbevágott mondattal, ami alapján a tájékozatlan olvasónak úgy tűnhet, kollégánk keresztelte el patkánynak Göncz Árpád volt köztársasági elnököt. A baloldali hecckampánynak köszönhetően, még a Tanítanék vasárnapi mikrotüntetésén is munkatársunkat gyalázó transzparens jelent meg. Ahogy Apáti Bence fogalmazott vasárnapi publicisztikájában: így működik a haladó nyilvánosság.

Farage: tartományokká alacsonyítja tagállamait az Európai Unió

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 29.
George Soros nem csak Magyarországnak valós probléma, mert a milliárdos nagy ellensége a nemzetállamnak és a zsidó-keresztény kultúrának – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke, aki szerint Brüsszel igazán képmutató, a döntéshozatal pedig a központ meg nem választott bürokratái kezében van. A Brexit élharcosa úgy véli, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában tartományokká alacsonyítja tagállamait, és a nagyok mindig legyőzik a kicsiket.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.