Eszkalálódik a polgárháború Jemenben, amerikai hajók kerültek tűz alá
Az Egyesült Államok haditengerészete kedden hajók ellen használatos ballisztikus rakétákat lőtt ki a Vörös-tengeren érkező Irán által támogatott húti rakéták ellen, jelezve a térség jelentős eszkalációját - mondta a Fox Newsnak egy magas rangú védelmi tisztviselő.Mozgalmas évet zártak a magyar képviselők – Íme, az Országgyűlés legfontosabb döntései
Mozgalmas időszakot hagyhatott maga mögött a parlament, mivel az utóbbi hónapokban több fontos döntést is hoztak a képviselők. Az Országgyűlés elfogadta a szuverenitásvédelmi törvényt, amivel szigorúbban léphetnek fel azok ellen, akik külföldről fogadnak el kampánypénzeket. Emellett megszavazta az idegenrendészeti törvény módosítását is, és a hagyományoknak megfelelően már nyáron a jövő évi költségvetést. A képviselők egy békepárti határozatot is elfogadtak az orosz–ukrán háború mielőbbi befejezése érdekében, számolt be a Magyar Nemzet.Az ENSZ a Gázai övezetért felelős humanitárius segélyezési koordinátort nevezett ki
Az ENSZ a Gázai övezetért felelős humanitárius segélyezési és újjáépítési koordinátort nevezett ki kedden. Sigrid Kaag leköszönő holland pénzügyminiszter feladata lesz a palesztin térségbe érkező segélyszállítmányok felügyelete az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) pénteken elfogadott határozatának értelmében, amely a humanitárius segítség felgyorsításáról rendelkezik.Netanjáhú Gáza teljes fegyvermentesítéséhez és a palesztinok deradikalizációjához köti a békét
Az izraeli miniszterelnök az amerikai sajtóban megjelent véleménycikkben írta meg kedden Izrael előfeltételeit a Gázai övezetben zajló katonai beavatkozás lezárásához.Durva összecsapás volt a karácsony eltörlését követelő palesztinpárti tüntetők és a New York-i rendőrök között (videók!)
New Yorkban a hatóságok nyomozást indítottak kedden, miután palesztinpárti tüntetők összecsaptak a rendőrökkel karácsony napján.Karácsony beismerte, hogy csődbe vitte a fővárost
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a főváros pénzügyi helyzetéről, meglehetősen erős mondatokat használva.A leendő, új holland miniszterelnök, Geert Wilders Magyarországon tölti az ünnepeket
A Hősök teréről jelentkezett be a holland választásokon győztes Geert Wilders. A jobboldali politikus, Hollandia leendő miniszterelnöke az X közösségimédia-oldalon tett közzé bejegyzést Budapest népszerű terének szobráról. Nem meglepő, ha a politikus itt tölti az ünnepeket, hiszen a felesége magyar.A török parlament külügyi bizottsága jóváhagyta a svéd NATO-csatlakozást
A török parlament külügyi bizottsága kedden jóváhagyta Svédország NATO-csatlakozását. Fuat Oktay, a külügyi bizottság elnöke ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem várható gyors szavazás a parlament plénuma előtt. Újságíróknak nyilatkozva hozzátette, hogy a parlament házelnöke fog most dönteni arról, hogy mikor tűzik ki szavazásra a kérdést.Kanye West megsértette a zsidókat, ezért most héberül kért bocsánatot
A világsztár rapper, Kanye West azt találta mondani, hogy a nácik jó dolgokat is tettek, és ő személy szerint több dolog miatt szereti is Hitlert. Most a kijelentése miatt a közösségi oldalán kért bocsánatot, mégpedig héberül.ENSZ-főtitkár: a világ nem áll készen egy újabb világjárványra, többet kellene tenni
A világ nem áll készen egy esetleges újabb világjárvány kezelésére, ezért a felkészülés érdekében sokkal többet kellene tenni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a járványkészültség közelgő – szerdai – világnapja alkalmából, kedden.Robbanás történt Izrael újdelhi nagykövetsége közelében (Videó!)
Robbanás történt kedden Izrael újdelhi nagykövetségének közelében, a detonációban a diplomáciai képviselet személyzete nem sérült meg – közölték a helyi hatóságok.Ferenc pápa: a keresztényeket a mai világban is üldözik és megölik hitükért
Ahogyan kétezer évvel ezelőtt, ma is üldözik a keresztényeket, akik életüket áldozzák hitükért – mondta az első vértanú, Szent István ünnepén Ferenc pápa, aki az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából beszélt kedden.Vezérkari főnök: a Magyar Honvédség jól felkészített katonákkal lépett be a digitális világba
A Magyar Honvédség jól felkészített katonáival lépett be a digitális világba – jelentette ki a Honvéd Vezérkar főnöke az M1 aktuális csatornán kedden.Ügető lovat fogtak a rendőrök az autópályán (VIDEÓ!)
A forgalommal szemben ügetett egy ló Pozsonyban hétfő reggel a D2-es autópályán. Az esetről videó is készült. A történet pozitívan zárult, a rendőröknek sikerült befogni az ijedt állatot.Vendégekkel teli panzió gyulladt ki Romániában, többen meghaltak (Frissítve!)
Vendégekkel teli panzió gyulladt ki kedden a dél-romániai Prahova megyében, ahol a frissített jelentések szerint öten bennégtek. A tüzet eloltották, három eltűntet még keresnek a hatóságok, keresésüket éjszaka is folytatják - közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).Különvélemény – A család szentségével ne szórakozzon senki!
Ezúttal – a karácsonyi szünet miatt – egy olyan Különvélemény-epizódot hozunk, amit korábban vett fel Ábrahám Robi és Lukács Adorján, de még nem került adásba. A téma pedig továbbra is aktuális: a melegházasság engedélyezése Ukrajnában és a család szentségének védelme. Robiék kérdése az, hogy az egynemű párok érjék-e be csupán az életközösséggel, vagy jogosan követelik a házasság szent intézményét? Rendkívül forró téma, de Robi és Adorján kifejezetten szereti döntögetni a tabukat, és természetesen erről is megvan a saját különvéleményük.Németh Szilárd: védjük meg közösen a rezsicsökkentést! (Videó)
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos azt kéri, hogy vegyenek részt minél többen a nemzeti konzultáción, védjük meg közösen "Európa legalacsonyabb rezsiszámláit".Ajánljuk még

























