Neve Szabolcs, Panyi Szabolcs – Dehogy ügynök, csak külföldi nemzetbiztonsági tanácsadókkal bratyizik
Amikor annak idején először megnéztük a Nyomás utána című filmet, amiben Terence Hill karaktere azzal a szöveggel akarta felszedni a pultoslányt, hogy "titkosügynök vagyok, ugye tudsz titkot tartani", még nevettünk a szituáción, hiszen mikor mondaná el magáról egy ügynök azt, hogy ő ügynök. A valóság azonban mindig szürreálisabb a fikciónál, és manapság már büszkén vállalják a hasonló tevékenységet folytatók, hogy ők bizony nemzetbiztonsági kockázatok. Óbudán és Veszprémben is a Fidesz nyerte az időközi választást
Öt időközi választást tartottak január 19-én, vasárnap. Négy helyen szavaztak egyéni választókerületi képviselői pozícióról, a Fejér vármegyei Csőszön pedig új polgármestert kell kijelölniük a választóknak. Óbudán és Veszprémben a fideszes jelölt nyert, a többi helyen a függetlenek vitték a prímet. Hamarosan sor kerül az Orbán-Trump találkozóra
A kormány hivatalos közösségi oldalán jelentették be, hogy hamarosan sor kerül a találkozóra Orbán Viktor és Donald Trump között. A pontos időpontot még nem tűzték ki, de azt már tudjuk, hogy a megbeszélést a Fehér Házban tartják meg.
Politikai indítékkal álltak bele pszichológusok és pszichiáterek Robert Ficóba
Szakmai véleményt fogalmaztak meg pszichológusok és pszichiáterek a szlovák kormányfőről, miszerint az ellene elkövetett merénylet óta agresszívabb és le kellene mondania. Robert Ficót azonban nem kell félteni, átlát a szitán, szerinte politikai indíttatásúak ezek a vélemények és a megfelelő szervek fordul az etikátlan viselkedés miatt. Az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bűnözők eltávolítását ígérte az országból Donald Trump
Donald Trump az összes, illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bűnelkövetőnek, valamint a külföldi bűnbandák tagjainak eltávolítását ígérte az országból Washingtonban tartott ünnepi nagygyűlésén elnöki eskütételének előestéjén vasárnap. Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette? Vajon ki látja el ennyi téves információval a baloldalt? Bemutatkozik Antal Attila
Az ember, aki szerint migránsvadászat lesz a déli határon, a politikai szakértő, aki szerint még Dobrev Klára is kormányképes lehet– és ne legyenek kétségeink, ugyanezt gondolja Magyar Péterről is. Ő nem más, mint Antal Attilla, a baloldal egyik kedvenc politikai elemzője, ügyeletes madárbéljósa, aki mindig százszázalékosan tippeli meg az egyes politikai folyamatok végét. Csak éppen ellentétes kimenetellel, mint ahogyan azok történnek. Az Origo most átfogó portrét közölt Antalról, amelyből kiderül, hogy milyen is az, amikor a baloldalon "szakértők" szakértenek.
Haladékot adna Donald Trump a TikToknak
Donald Trump elnöki rendeletben oldaná fel január 20-i beiktatását követően a TikTok videómegosztó alkalmazás működésének felfüggesztését az Egyesült Államokban. A leendő amerikai vasárnap a Truth Social közösségi platformján azt is szorgalmazta, hogy a kínai ByteDance cég által üzemeltetett szolgáltatás a jövőben 50 százalékban amerikai tulajdonban legyen. Kocsmai igazságok – A Momentum üzent Magyar Péternek: Mi 2026-ban elindulunk a választásokon!
Ma egy ellenzéki párt azzal akar bekerülni a hírekbe, hogy 2026-ban majd elindul a választásokon. Tulajdonképpen szép a Mi Hazánktól, meg a DK-tól, hogy addig is képviselik az ellenzéket az időköziken. Normális baloldali párt meg továbbra sincs. Azt próbáltuk megérteni, hogy mi lehet ezeknek a fejében, főleg a "szakértőik és az elemzőik" miért etetik őket olyan hülyeségekkel, hogy például egy budapesti időközi képviselői választást ki lehet hagyni és a Gyurcsány pártjának megadni a győzelmi esélyt. Dezse Balázs és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. "Meg fogunk ölni és levágjuk a fejedet!" – Egy ukrán képviselő tálalt ki a KGB-féle ukrán titkosszolgálatról (Videó)
Nem mindennapi videóval jelentkezett Artem Dmitruk ukrán képviselő, aki korábban menekülni kényszerült Zelenszkijék elől. Arról mesélt, hogyan kínozták meg a pincében, verték meg ájulásig és rendelték meg a likvidálását. Ő az a politikus, akinek a kiadatásáért az ukrán elnök vérrel-verejtékkel küzd Nagy-Britannával – egyelőre hiába. Az öt napja közzétett videót ma már 190 ezren tekintették meg. Megtörtént a fogolycsere Izrael és a Hamasz között
Az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a Vöröskeresztnek a vasárnap kiszabaduló három izraeli túszt - jelentette be a Nemzetközi Vöröskereszt vasárnap délután. A túszok átadásával egy időben az izraeli börtönökben terrortevékenységért elítélt palesztin foglyokat is átadták a Vöröskereszt képviselőinek. Ötezren voltak kiváncsiak a Trump-ellenes liberális menetre Washingtonban
Hiába vártak 50 ezer embert az „Emberek menetének” nevű megmozdulásra mindössze 5 ezer tüntető gyűlt össze a 2017 óta minden évben megtartott tüntetésen. A People’s March felvonuláson többnyire nők vettek részt, akik az abortusz szabadságát, migrációs politika fenntartását és a „demokrácia megőrzését” követelték. Egy kutatás szerint kritikusan nőtt a drogfogyasztók száma Magyarországon
Négy év alatt több mint három százalékkal nőtt a kábítószert legalább egyszer fogyasztók aránya. Ilyen magas növekedést 2007 óta nem mértek a drogfogyasztók körében. Ugyanakkor az eredménynek nincs ennek köze a Covid-járványhoz vagy a háborúhoz. Na végre! Letették a fegyvert az izraeliek és a palesztinok!
A Gázai övezetben életbe lépett a tűzszünet, miután az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a közvetítőknek a három, vasárnap kiszabaduló izraeli túsz nevét - jelentette a katonai rádió vasárnap. Magyar Péter tehetséges! - mondta Kornis Misi bácsi, majd belenézett a tükörbe és ráköpött
Ha hiányoltunk egy újabb Magyar Pétert zengő dicshimnusz-posztot, a szinte már elfeledett entellektüel Kornis Mihály elhozta nekünk. Hogy ő is kivegye a részét a nyalakodási versenyből, ő egyenesen a legjobb beszédtechnikájú színésznek nevezte a "Messiást." Most, hogy Havas Henrik után Kornis is megérkezett, el kell gondolkodnunk, hogy ki lesz a következő? Netán Farkasházy Tivadar? Esetleg Gálvölgyi János? Mindegy is. Mégsem lépett életbe mára az izraeli-palesztin tűzszünet
Késik az Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet között megkötött tűzszünet életbe lépése, mert a Hamász nem adta át a vasárnap kiszabaduló három izraeli túsz nevét - jelentette Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője. Az országban hat helyen tartanak ma időközi választásokat
Időközi választásokat tartanak ma az ország hat településén. A szavazatokat reggel hat óra óta várják a helyi választókörzetekben. Ma már elérhetetlen Amerikában a kínai tulajdonú TikTok
Betiltásának mai hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.