Honnan a pénz, Petya?
A legújabb Magyar Péterhez kapcsolódó hangfelvételek már egy kicsit többet kínálnak az érdeklődők számára, mint az Izaura kisköltségvetésű kiadása. Itt már ugyanis szóba került maga a költségvetés, ami, mint látjuk nem is olyan kicsi, sőt, az azonban még mindig nem került nyilvánosságra, hogy vajon honnan volt ez a mérhetetlen pénz a Tisza rendezvényeire? Jönnek a tálibok Ukrajnába? – Miről szól az orosz terrorszervezetkről szóló új törvénytervezet?
Orosz szenátorok és képviselők egy csoportja kezdeményezte, hogy felfüggeszthetővé váljon különböző militáns csoportok terrorszervezetté nyilvánítása. A haladárok ebből természetesen azonnal arra következtettek, hogy most az észak-koreaiak után már a tálibok is feltűnnek az ukrán fronton. Lássuk, hogy mi állhat a tervezet hátterében valójában! Olyan súlyos a baloldal ámokfutása következtében Budapesten a drogkrízis, hogy már csak a hatósági megoldások segítenek
Az elmúlt évek városvezetési stratégiája a drogügy tekintetében megbukott- olvasható a Drogkutató Intézet (DKI) tanulmányában. Téglásy Kristóf, a DKI vezetője arról ír, a drogdílerek visszaszorításához, valamint a drogfogyasztásból adódó közbiztonsági helyzet megoldásához paradigmaváltásra van szükség. A nemzetközi példákból kiderül, csak a szigorú szabályozás és a rendészeti eszközökkel való betartatás segíthet.
Bölöni László arra buzdítja az erdélyi magyarokat, hogy menjenek el szavazni a magyar képviseletre december elsején (VIDEÓ)
A Megafon munkatársa, Bohár Dániel arról kérdeze az erdélyi magyar futball legendát, Bölöni Lászlót, hogy miért fontos, hogy az erdélyi magyarok elmenjenek szavazni december elsején a magyar képviseletre a román parlamentben? A Cristiano Ronaldot feldezedő edző szerint minden pillanatban történhetnek olyan dolgok, amelyek megzavarhatják az erdélyi létet és ezért harcolni kell, ott kell lenni, jelen kell lenni minél többen a román parlamentben. Guantanamars – Hát ezért kellett Elon Musk a Trump-kormányba
Immáron tudjuk, hogy miért volt Donald Trumpnak akkora szüksége arra, hogy Elon Musk bekerüljön az adminisztrációjába. A techmogul Mars-expedíciójának ugyanis a jelek szerint az amerikai büntetésvégrehajtás is hasznát veszi. Szijjártó Péter: tavaly az Európába irányuló kínai beruházások 44 százaléka Magyarországra érkezett
Magyarország már a kínai befektetések első számú célpontjává vált Európában, így tavaly a kelet-ázsiai országból a kontinensre irányuló beruházások 44 százaléka hazánkba érkezett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott egyeztetését követően kiemelte, hogy ez volt a huszonegyedik személyes találkozójuk, ami mutatja, hogy a két ország mekkora jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak. Klicskó nekiment Joe Rogannek, mert az amerikai műsorvezető elküldte Zelenszkijt a francba
A geopolitikai pankráció új fokozatra kapcsolt, no most nem a nagyhatalmak keménykednek egymással, hanem ex-küzdősportolók kezdtek üzengetni az éterben az orosz-ukrán háború kapcsán. Volodomir Klicskó ugyanis nekiment Joe Rogannek, miután utóbbi egyik műsorában kijelentette, hogy b ⃰sszameg Zelenszkij.
Olyan megállapodás született hazánk és Kína között, aminek köszönhetően a magyarok is könnyebben fizethetnek majd turistaként Kínában
A kínai-európai együttműködés egész új dimenzióba kerülhetne a keleti és a nyugati fizetési rendszerek harmonizációjával, ami magyar közreműködéssel jöhet létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben. Orbán Viktor elárulta miért olyan fontos a kormánynak együttműködnie a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával
A kormány valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) együttműködése elengedhetetlen, hiszen közösen dolgozva lehet hatékony programokat kialakítani, és a vállalkozói szektort érintő gazdasági kihívásokra megfelelő válaszokat adni - mondta az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden annak kapcsán, hogy a napokban lezajlott az első tárgyalás Orbán Viktor kormányfő és Nagy Elek, az MKIK nemrég megválasztott elnöke között. Nem mondom meg! – Kihagyta a vagyonnyilatkozatából a pluszjövedelmét a kutyapártos képviselő
Egy banknál is dolgozik "mellékesben" Pásztor Tibor, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hegyvidéki képviselője, amiről a politikus sajnos nem mondhatta el a vagyonnyilatkozatában, hogy mennyit keres vele. De nyugodjanak meg, ő szerette volna, csak hát ezek a csúnya szerződések megtiltják neki. Jakab Péter megtalálta a lélekállatát
Amikor azt hinné az ember, hogy a baloldali politikai élet szürrealitását nem lehet jobban fokozni annál, hogy egy egyiptomi származású DK-s Nagy-Magyarország térképpel a háta mögött támadja Gyurcsányt, akkor előáll Jakab Péter lapot húz tizenkilencre és inasba rak mindenkit. A prolihuszár ugyanis megtalálta lélekállatát, aki éppen úgy váltogatja a színeit, mint ő maga. Az asszony verve, a pénz szórva jó – Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről
Újabb hangfelvétel jutott el az Indexhez: ezúttal Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke beszél Vogel Evelinnek arról, hogy nem voltak rendben a Hősök terei rendezvény körüli számlák, továbbá, hogy 103 millió forintot „szórtak ki” arra. De szóba kerül Magyar Péter testvére is. Egészséges ország azzal kereskedik, akivel akar – Nálunk találkozhatnak a kelet-nyugati gazdasági érdekek
Legkésőbb a KGST határországaként megtanulhattuk, hogy soha nem tesz jót egy ország gazdaságának, ha kizárólag egy irányban mozog. Éppen ezért van szükség a gazdasági semlegesség elvére, a világ ugyanis változóban van, és a fő geopolitikai pólusokat összekötő nemzetek mindig profitálnak abból, ha náluk boltolnak a nagyhatalmak. Kiosztotta a kormányszóvivő a nők elleni erőszakról megemlékező Magyar Pétert
Magyar Péter Facebook-bejegyzésében próbált a nők elleni erőszakkal szemben felszólalni, ám az eredeti posztjában ez sem jött össze: sikerült a "nők elleni erőszak napjáról" írnia, és a hibát csak negyedórával később észrevennie. A később megszerkesztett poszt sem nyerte el Vitályos Eszter tetszését és szembesítette a Tisza Párt elnökét a képmutatásával. A MÁV azt ígéri alaposan kivizsgálják a történteket, amiért átmenetileg megszűnt a forgalom a Déli pályaudvaron
Alapos kivizsgálást ígért a budapesti Déli pályaudvarnál hétfőn történt eset miatt a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán. Hegyi Zsolt azt írta, hogy egy vonat átment a tiltó jelzésen, de az utasok egyetlen pillanatra sem voltak veszélyben. A magyar sajtó úgy adja elő azt, hogy a pályaudvar nem indít és nem fogad vonatokat, mintha valami tragédia történt volna. Donald Trump egyik első lépése az lenne, hogy a transznemű katonákat lapátra tenné
Tűkön ülve várja egy világ, hogy Donald Trump január 20-án hivatalba lépjen. Az Amerikai védelmi tisztségviselők pedig nyilvánosságra hoztak egy olyan információt, amely arról szól, hogy a transzkatonákat kirúgná már hivatalba lépésének első napján. Körülbelül 15 ezer emberről van szó. Továbbra is a kukaclógatás a szenvedélye Borkai Zsoltnak, de már nem yachton, hanem horgászhajón csinálja
Borkai Zsolt, Győr korábbi polgármestere, jelenlegi önkormámyzati képviselője úgy tűnik miután megjárta a yachtozással, horgászhajóra cserélte egykori hobbiját -derült ki a vagyonnyilatkozatából. A kukaclógatás tehát marad, csak immáron nem nők társaságában egy yachton, hanem botját fogva egy horgászhatóról. Feltételezzük kapás így is lesz. Fekete-Győr Andrást megfosztotta az Országgyűlés a mandátumától, ezért bosszúszomjas lett
A Momentum füstgránátos politikusa nehezen viseli, hogy a bíróság bűnösnek találta hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. Azóta az igazságszolgáltatás a bírókkal együtt -akiket eddig függetlennek tartottak- NER kézivezéreltek szerintük, de sebaj dokumentálni fogják az utókor számára a gaztetteket és a 2026-os választás előtt vizsgálóbizottság elé citálják az általuk kétesnek ítélt ügyeket.