Csak a szokásos: Irán által pénzelt terroristák meggyilkoltak egy haszid zsidót Dubajban
Iráni terrorcsoport tagjai ölték meg az Emirátusokban kóserboltot üzemeltető ultraortodox zsidót. Az olajnagyhatalomban 600 ezer iráni él, akiket bátran ki is használnak a terroristák. Bálint Botond: Mélyállam Magyarországon
"A 2010 utáni kormányzás nem más, mint a most már teljesen külföldre bekötött balliberális mélyállam nemzeti alternatívájának megteremtése. Vagyis az államtól elorzott hatalmi jogosítványok visszavétele. Az ellenzéki mélyállam defenzívában van, és a léte elleni támadásként él meg minden olyan kormányzati tevékenységet, amely a forrásait csökkenti, illetve kétségbe vonja az ideológiai őrületeit." – írta Bálint Botond, a PestiSrácok.hu vezető szerkesztője a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában. Polyák Gábor miatt külön bejelentővonalat kellett létrehozni az egyetemeken belül tapasztalt pártpolitikai visszaélések ügyében
Bejelentői vonalat hoz létre a Transzparens Újságírásért Alapítvány, miután Polyák Gábor vélhetően hatalmi pozíciójából visszaélve, politikai indíttatásból támadta Orbán Balázs disszertációvédését. Bárki, aki párpolitikai visszaéléseket tapasztal az egyetemeken, megkeresheti a szakembereket.
A fideszes és a DK-s jelölt is összegyűjtötte az ajánlásokat az időközi országgyűlési választásokra, amelyen a Tisza Párt nem mer elindulni.
Nagyon hamar összegyűlt a dombóvári központú körzetben indult fideszes és DK-s jelöltnek az ötszáz aláírás. A Potápi Árpád János halála miatt kiírt időközi választáson a Tisza Párt nem indult el. Nehéz elhinni, de Horvátországban is vannak emberek, akik éles kézigránáttal játszanak
Szervezel egy házibulit, meghívod a haverjaidat, majd a parti hevében megmutatod társaidnak a menő kézigránátodat, hogy ájuljanak el tőle. Spoiler: a haverjaid valóban elájultak, de közülük valaki hosszabb, sokkal hosszabb időre. A Nézőpont kutatása szerint Magyar Péter megítélésén már nem nagyon tudtak rontani a kikerült hangfelvételek
A Magyar Péter jelenség ezen kutatás szerint is inkább az ellenzéki térfélre korlátozódik és sem a Fidesz szavazóit, sem a szavazatukkal racionális alapon kalkuláló embereket nem érintette meg különösebben a nárcisztikus macsó felemelkedése. Csak az emberek 25 százaléka találja szimpatikusnak, de ez az adat is valószínűleg csalóka, mert nem a személye, vagy a személyisége vonzza az embereket, a legelkeseredettebb ellenzéki szavazókat, hanem a belőle áradó Orbán Viktorral szembeni gyűlölet. Elmebeteg-e a francia külügyminiszter? Szerintünk az...
Napi feladvány pszichomókusoknak: mennyire elmebeteg a francia külügyminiszter? Nem véletlenül "nagyon" lesz a válasz, konkrétan nagy hatótávolságú rakétákról és határtalan támogatásról és a vörös vonalak hiányáról hadovál, mindezt úgy, hogy már az igazi nagyhatalmak is véget vetnének az ukrajnai háborúnak. A francia külügyminiszter a régi szép időkben egy komoly ember, komoly diplomata volt, akit illett komolyan venni. Csak remélhetjük, hogy az oroszok már beárazták ezeket a senkiket és nem veszik komolyan őket, hiszen jól láthatóan ezek a harcias kis herélt kakasok nagyon nem veszik komolyan az oroszokat. Csak megjegyezzük, hogy a francia katonai vezetés szerint az országuk két év múlva lenne képes egy nagyjából bő 20000 (húszezer) fős harcoló alakulat kiállítására.
Megtaláltuk a "román csoda" okát, még Zambia és Panama is többet költött oktatásra a GDP arányában, mint a dákok kései "utódai"
Annyira előrébb jár Románia, hogy világszerte is rekordokat döntöget, csak éppen nem túl pozitívakat. Keleti szomszédunk mindössze a GDP 3,3 százalékát fordítja oktatásra, Európán kívül ezt legfeljebb Írország múlja alul, viszont még afrikai és dél-amerikai országok is többet szánnak az edukációra. Ezek a számok persze számtalan részletet elfednek, mindenesetre a "román csoda" amely előtt az ellenzék minden egyes nap leborul bizonyosan nem az oktatás felvirágoztatásán alapul. De ugyebár Romániában szabadság van, nem nyomják el a magyarokat úgy mint itthon. Egy anya haragja (Videó)
Újabb nap, újabb kényszersorozás Ukrajnában. Egyre több olyan videó terjed a közösségi médiában, amelyen az látható, ahogyan dühös ukrán asszonyok a kényszersorozókra támadnak. A legújabb felvételen egy kosztopoli nő esik neki tehetetlen dühhel a hadkiegészítő parancsnokság tisztjének. Vonzza a Nyugat Kelet Párizsának népét – Több millió román él és dolgozik külföldön
Gyere haza román fiatal! – kiálthatna fel Gheorghe Gheorghiu-Dej szelleme valahol a kommunista túlvilágon, ha lenne olyan, azaz van, csak elég forró hely. Kiderült ugyanis, hogy már négy évvel ezelőtt több millió román élt és dolgozott rendeltetésszerűen külföldön, jellemzően Nyugat-Európában. Ráadásul szomszédaink közül, még nem is az övék a legrosszabb adat. Ezért ne add meg a rajongóidnak a telefonszámod – Tárgyalás közben hívta Trump a magyar kormányfőt
Miután Donald Trump többször is "bossnak" nevezte, azóta tudjuk, hogy ki itt a főnök, különös tekintettel arra, hogy a januárban hivatalba álló új republikánus adminisztráció több tagja is folyamatosan elismeréssel nyilatkozik a magyar miniszterelnökről. Tekintve, hogy mi magyarok hamarosan a világ urai leszünk, a rajongás helytálló, de attól még az amerikai elnök is dobhatna előbb egy sms-t hogy alkalmas időben hívja-e Doktorprofesszorminiszterelnökurat. Izrael szerint itt az ideje, hogy megtámadják az iráni atomprogram létesítményeit
Az izraeli sajtó szerint a magasrangú katonai körökben már arról beszélnek, hogy megérett rá az idő, hogy támadásokat intézzenek az iráni atomprojekt ellen. Közben viszont már az is szóba került, hogy lassan ideje a tűzszünetről tárgyalni a Hezbollah-val is. Emberkereskedelem miatt nyomoznak a Lakatos Márk-ügyben
Az ügyészség is megerősítette, hogy emberkereskedelem bűntettének gyanújával zajlik a nyomozás Lakatos Márk botránya ügyében. Lakatosról egy korábban állami gondozott fiú állította azt, hogy évekkel ezelőtt „kiközvetítették“ a stylisthoz, aki a lakásán fajtalankodott vele. Tele van a pelenkája a transznemű ételfutárnak
Nem, a cím nem eufemizmus, nem utalás valami másra, nem gúnyolódás, hanem pontosan az, amit egy ételfutárként dolgozó, magát csecsemőként azonosító férfi elmondott egy videóban. A német energiaválságon már csak egy világháború segíthet
Ismerve a német szokásokat, miszerint ha rosszul áll a hadihelyzet, akkor inkább a baracktermés bőségét dicsérik, hátha nem tűnik fel, hogy éppen ott maradt a fél hadseregük Kurszknál. Most egy kicsit félni kezdtünk, hogy vajon ez visszafelé is működik-e, és a jelenlegi energiaválságot majd azzal kezdik elfedni, hogy gyorsan beugranak egy háborúba. Egymilliárdos AI, vagy egy szánalmas ember lebukása? - Ambrózy és Huth a Nemzeti körben
"Megvásároltak egy több mint egymilliárd forintba kerülő mesterséges intelligencia szoftvert, és nem csak megvásárolták, hanem fejlesztik is. Minden megszólalásomat, beszédemet és a párt minden munkatársának beszédét betáplálják ebbe a szoftverbe, és ennek segítségével, a mesterséges intelligencia segítségével gyártanak lejárató felvételeket" – mondta Magyar Péter zaklatottan a november 10-i sajtótájékoztatóján. Ambrózy Áront azóta foglalkoztatja a téma: bemutatta, hogyan lehet felvételeket hamisítani AI-val és miért képtelenség, amit a Tisza vezére állít. A Nemzeti körben, Huth Gergely és Ambrózy beszélgetéséből az is kiderül: gyermekes magyarázkodásról lehet szó, s a fő kérdés, hogy egy ilyen labilis ember mire volna képes kormányzati pozícióban. A videós podcastban Huth és Ambrózy azt is megbeszélte, hogy miként élheti túl Európa a leköszönő Biden-adminisztráció tombolását, a feltüzelt ukrajnai háborút. Hová lettek a fehér férfiak a hírdetésekből?
Észrevették már, hogy a nagy cégek hirdetéseiből valami hiányzik? Pontosabban valamik. Manapság két dolog kerül háttérbe a reklámokban: maga a reklámozott anyag, és valahogy sehol sem látunk fehér férfit. Magyar Péter a nőket lenézi, ha meg férfival találkozik, összecsinálja magát
Az én kedves Péter barátomat nem látták valahol feltűnni? - tette fel a kérdést Menczer Tamás az országjárásán egyik helyszínén. A kommunikációs igazgató azonban csalódottan vette tudomásul, hogy nem tudott a botránypolitikussal találkozni.