Rogán Antal: Nem a háborús plakátok okoznak szorongást
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a 444-nek adott nagyinterjújában többek között a háborús plakátokkal teli választási kampányról, a KESMA működéséről, a jobboldali értékekről és a közbeszerzésekről is beszélt. Soros György osztrák „társadalomtudósa” fontos történelmi döntésnek nevezte hazánk megbüntetését
Alig telt el néhány óra a hazánkat elítélő és megbüntető európai bírósági döntést követően, Soros György karmestere az X-en – korábbi nevén: Twitteren – máris üdvözölte a határozatot. Gerald Knaus fontos történelmi döntésnek nevezte az ítéletet. Vitézy Dávid szerint Karácsony addig követeli majd az új választások kiírását, ameddig ő azt meg nem nyeri
Csak az a jó választási eredmény, ahol ő a győztes. Szerintem ez minden, csak nem egy demokrata hozzáállása – reagált Vitézy Dávid Karácsony Gergely legutóbbi bejelentésére.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország sem katonát, sem fegyvert, sem pénzt nem ad a NATO ukrajnai missziójába
Magyarország sem katonát, sem fegyvert, sem pénzt nem ad a NATO ukrajnai missziójába, azonban nem is blokkolja azt – erősítette meg a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött csütörtöki videójában. NVI: megérkeztek a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjai az irodához
A csütörtök délután 16 órai határidőig valamennyi helyi (kerületi) választási irodától megérkeztek a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjai a Nemzeti Választási Irodához (NVI). Magyarországot és Orbán Viktort is méltatta ifjabb Donald Trump Budapesten
Az amerikai választásokról és belpolitikáról, valamint a világpolitikáról is beszélt Donald Trump Jr. üzletember, a korábbi amerikai elnök fia csütörtökön, Budapesten, a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tartott előadásában, amelyben Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is méltatta. Karácsony a főpolgármester-választás megismétlését kéri
Karácsony Gergely főpolgármester a Nemzeti Választási Iroda székhelye előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatót. Ismeretes: a vasárnapi választás minden idők egyik legkiélezettebb főpolgármester-jelölti versenyét hozta, Karácsony Gergely mindössze 324 szavazattal győzte le Vitézy Dávidot. A történetnek ezzel nem volt vége: Vitézy Dávidék újraszámlálást kértek. Az LMP főpolgármester-jelöltje azt is megmutatta, hogy mire alapozzák érveiket. A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, ami pénteken meg is történik.
Deutsch Tamás: Nem engedünk a brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió Bírósága 200 millió euró, valamint további napi egymillió euró megfizetésére kötelezné Magyarországot, amiért nem engedi be határain az illegálisan érkező migránsokat. Nem engedünk a brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának! – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön. Péntekre összehívott tüntetéssel gyakorolna nyomást Karácsony Gergely az NVI-re, hogy inkább új főpolgármester-választást írjanak ki (VIDEÓ)
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester csütörtök délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy függetlenül az érvénytelen budapesti szavazatok újraszámolásának eredményétől, a választás megismétlését fogja kezdeményezni az NVI-nél. Kiemelte: péntek délutánra tüntetést szerveznek a Nemzeti Választási Iroda épülete elé, hogy akaratukat nyomatékosítsák. Szijjártó Péter: az EU nem moshatja össze a gazdasági és a politikai kérdéseket
Magyarország ellenzi, hogy az Európai Unió összemossa a gazdasági és a politikai ügyeket a szabadkereskedelmi tárgyalásokon – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Manilában. Zsigmond Barna Pál: felháborító, igazságtalan és elfogadhatatlan az EU bíróságának ítélete
Felháborítónak, igazságtalannak és elfogadhatatlannak nevezte az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön az Európai Unió Bíróságának azon ítéletét, amely 200 millió euró (mintegy 80 milliárd forint) megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt. Zsigmond Barna Pál a Facebook-oldalán azt írta: a pert az Európai Bizottság indította Magyarország ellen, mert szerintük "nem biztosítjuk megfelelően a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférést". Balog Zoltán: A kormány részéről erős nyomás volt a lemondást illetően
A kormány részéről erős nyomás volt a lemondást illetően – mondta el Balog Zoltán a 777-nek adott interjújában. Balog Zoltán református püspök exkluzív nagyinterjút adott a lapnak, amelyben először szólalt meg nyilvánosan a legnagyobb hazai közéleti botrányról, a kegyelmi ügyről. Szijjártó Péter: nem lehet összekeverni a törvénytisztelő külföldi vendégmunkásokat az illegális migránsokkal
Nem lehet összekeverni az illegális migránsokat azokkal, akik rendezett körülmények között utaznak egy másik országba dolgozni, az illegális határátlépés pedig nem emberi jog, hanem bűncselekmény – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Manilában. Orbán Viktor az ifjabb Donald Trumppal tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta ifjabb Donald Trump üzletembert, a korábbi amerikai elnök fiát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Visszatér Magyarországra az Uber
Június 13-tól újra lehet Ubert rendelni Budapesten – jelentette be a cég hazai leányvállalatának vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón. Az Uber 2016 után tér vissza Magyarországra, az applikációalapú személyszállítási piacon ezzel éles verseny veheti kezdetét a Bolttal. Az Index értesülését megerősítették: az első három hónapban jutalékmentesen dolgozhatnak a feltételeknek megfelelő sofőrök. Embercsempészeket ítéltek el Romániában
Ítéletet hirdetettek Romániában annak az embercsempész-hálózatnak az ügyében, amelyet tavaly ősszel állítottak bíróság elé főleg marokkói bevándorlók illegális Olaszországba szöktetésének megszervezése és lebonyolítása miatt. Hollandiában az év eleje óta közel 500 robbantásos támadást követtek el
Az év eleje óta 496 robbantásos támadást követtek el hollandiai otthonok és vállalkozások ellen, míg tavaly az év azonos időszakában 209-et – jelentette az RTL Nieuws hírportál csütörtökön, a birtokába került rendőrségi jelentésre hivatkozva. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szeptembertől 9500 magyar fiatal vesz részt a honvédkadétprogramban
A honvédkadétprogramban szeptembertől már 9500 magyar fiatal fog a honvédelem hivatásával közelről megismerkedni – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédkadétprogramhoz csatlakozó 150. iskola együttműködési megállapodásának aláírásán, csütörtökön, Budapesten.