Pesti Srácok

Örök nyugalomra helyezték Bajkai Istvánt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
Elbúcsúztatták és végső nyugalomra helyezték Bajkai Istvánt, a Fidesz alapító tagját, országgyűlési képviselőjét hétfőn a pestszentlőrinci temetőben. A búcsúztatáson részt vett Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszerelnök és felesége Lévai Anikó, Kövér László az Országgyűlés elnöke és felesége Bekk Mária, illetve számos kormánytag, politikus. A gyászszertartást Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke végezte, imádságot mondott Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke is.

Az EU arra készülhet, hogy formálisan is leállítsa az olajszállítást a Barátság-vezetéken keresztül

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
Az Európai Unió arra készül, hogy formálisan is leállítsa az olajszállítást a Barátság vezetéken keresztül Németország és Lengyelország felé –számol be erről a Bloomberg. Az amerikai gazdasági lap szerint a két ország már korábban közölte, hogy nem vásárol orosz kőolajat, a lépés csak szimbolikus lenne. Érdekes, hogy ez épp most merült fel, miután az ukrán elnök azt javasolta, hogy Ukrajna robbantsa fel a Barátság vezetéket, amely Magyarországot látja el kőolajjal, ezzel ugyanis megsemmisíthetné a magyar ipari infrastruktúra orosz kőolajra épülő elemeit.

A török elnök szerint egyértelműen ő vezet – Az ellenzék szerint a kormányoldal akadályozza a feldolgozást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő hajnalban Ankarában azt mondta, hogy egyértelműen vezet a vasárnap tartott államfő- és parlamenti választás részeredményei alapján. Az ellenzék szerint a kormányoldal számos szavazóhelyiségben folyamatosan újraszámláltatja a szavazatokat, így akadályozva a feldolgozást.

Londonba látogat Volodimir Zelenszkij, ahol Rishi Sunak miniszterelnökkel is találkozik

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
Rövid látogatásra Nagy-Britanniába érkezett hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az utazást Zelenszkij jelentette be hétfő reggel a Twitteren, és nem sokkal később a Downing Street is megerősítette. Az ukrán államfő - aki az elmúlt időszakban több más nyugat-európai országban is megfordult - úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia vezető szerepet tölt be Ukrajna hadszíntéri és légi kapacitásainak bővítésében, és "ez az együttműködés folytatódik ma".

Gyurcsányék megzuhantak: már a viccpárt is népszerűbb, mint a legtöbb ellenzéki párt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
A Fidesz–KDNP támogatottsága áprilisban is stabil volt, a DK visszaesett, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak pedig egyre több szimpatizánsa lett – derül ki a Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatásából, amit a Telex szemlézett. A baloldal válságát jól mutatja, hogy a viccpárt már több országgyűlési frakcióval rendelkező formációt maga mögé utasított. Eközben a Fidesz-KDNP stabilan őrzi támogatottságát– így pedig relatíve növelni is tudta előnyét.

Hornung Ágnes: a magyar kormány a családot tekinti a legfőbb nemzeti értéknek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
A család a legfőbb nemzeti érték, hiszen a családok biztosítják a magyar nemzet megmaradását - közölte Hornung Ágnes államtitkár a Családok nemzetközi napja alkalmából hétfői videó bejegyzésében a Facebookon. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a folyamatosan változó világ "minden kétségen felül álló értékének" nevezte a családot.

A Pentagonból kiszivárgott dokumentumok szerint ajánlatot tett az ukránoknak a Wagner-csoport vezetője

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2023 május 15.
Jevgenyij Prigozsin, az oroszok oldalán küzdő katonai magáncég, a Wagner-csoport vezetője korábban felajánlotta az ukránoknak, hogy orosz katonai egységekről ad át nekik információkat – derült ki újabb, az amerikai hírszerzés berkeiből kiszivárgott iratokból. A The Washington Post ismertette az iratokat, amelyek a Pentagonból kiszivárgott többi, szigorúan titkos dokumentumhoz hasonlóan ugyancsak a Discord nevű online közösségi térben kerültek először nyilvánosságra.

Szijjártó: Magyarország élen jár a digitalizáció területén és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
"Magyarország élen jár a digitalizáció területén, és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van" - közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek jelenlétében Pekingben aláírták a SEEDs ösztöndíjprogramról szóló megállapodást a cég és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői hétfőn.

A balliberális média végképp átvette a politikusok szerepét

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2023 május 15.
A balliberális médiumok háza táján nincs nyugalom: sőt, lassan úgy tűnhet, hogy a dollármédiában valamilyen felfordulás van. Az ok, pedig az lehet, hogy az amerikai baloldalhoz köthető finanszírozók már meg sem próbálják a kitartott hazai politikusaikat újra gatyába rázni, ahogy azt egy vesztes választás után szokták, most már a médiára helyezték a hangsúlyt. Annak az átrendezésébe kezdhettek bele.

Harc a gyurcsányi kegyért: újabb helyen hozta pozícióba Karácsony a DK-t

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
Amióta Gyurcsány Ferenc márciusban arra panaszkodott, hogy Karácsony nem száll szembe elég határozottan a kormánnyal, a főpolgármester egyre látványosabban próbál visszatérni a DK és a baloldal vezérének kegyei közé. Az úgynevezett budapesti lakógyűlésen például komoly megbízás jutott a DK udvari beszállítójának, a Crevocorp Kft.-nek – számolt be a Magyar Nemzet.

Több ezer amerikai látogató kereste fel a magyar nagykövetséget Washingtonban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 15.
Több ezer látogatót fogadott Washingtonban a magyar nagykövetség az Európai Unió nagykövetségeinek hagyományos nyílt napja keretében szombaton. A hagyományos eseményt minden évben a május 9-i Európa-nap közelében szervezik meg az uniós külképviseletek közreműködésével Washingtonban abból a célból, hogy megmutassák az európai országok kultúráját.