Kilencven százalékos feldolgozottságnál még mindig Erdogan vezet, de nem sokkal a második fordulóhoz
Kilencven százalékos feldolgozottságnál a jelenlegi elnök a szavazatok 50.25 százalékát szerezte meg, míg ellenzéki kihívói Kılıçdaroğlu 44.6, Sinan Oğan 5,31, Muharrem İnce 0,49 százalékon állnak. Ha Erdogan megtartja 50 százalék fölötti előnyét, nem lesz második forduló. Egyre szorosabbak a török választási eredmények - Erdogan vezet, de akár jöhet a második forduló is
Az Al Jazeera hírportál szerint a szavazatok 83 százalékos összesítése szerint Erdogan 50 százalékos szavazattöbbséggel vezet. Ha egyik sem jelölt sem haladja meg az 50 százalékos szavazati arányt, a második fordulóban a két legesélyesebb jelölt közt dől el az elnöki tisztség. Az állami hírügynökség szerint vezet Erdogan, az ellenzék szerint ők állnak jobban
Az Anadolu hírügynökség a vasárnapi törökországi elnökválasztás lezárulta után közzétette az első részeredményei szerint a szavazatok 72 százalékának összeszámolása után Recep Tayyip Erdogan elnök 51,1 százalékon áll, míg Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki kihívó 43 százalékot birtokol.
Macron: Oroszország geopolitikailag elvesztette a háborút és Kína vazallusa kezd lenni
Emmanuel Macron szerint Oroszország "geopolitikailag már elvesztette" a háborút Ukrajnában és "egyfajta vazallusi viszonyba" kezdett Kínával szemben. A francia államfő ezt a L'Opinion című francia liberális lap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban mondta néhány órával azelőtt, hogy hivatalában munkavacsorán fogadja a Párizsba érkező Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Kammerer Zoltán nyerte a gödi időközi választást
Mint korábban megírtuk, vasárnap időközi választást tartottak Gödön, ahol az ellenzéki összefogás teljesen összeomlott, magával rántva a település vezetését. A polgármesteri székért a jobboldal által is támogatott olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán mellett a települést hónapok óta vezető alpolgármester és egy esélytelennek tartott civil jelölt indult. Ne pánikoljon, ha hétfőn megszólalnak a szirénák - mutatjuk, hol tartanak morgatópróbát az országban
Hétfő délelőtt 11 órától az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák. Orbán és Szoboszlai góljaival nyert a Lipcse
Az RB Leipzig magyar válogatott játékosai, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik góljaival fordított és győzött 2-1-re a Werder Bremen ellen a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Guardian: jönnek az első, egyelőre ellentmondásos hírek a török választásokról
Az YSK a vártnál jóval korábban feloldotta a médiatilalmat, így már nyilvánosságra is kerületek az első eredmények – írja a Guardian. Az részleges feldolgozottság alapján vidéken Erdogan, míg Isztembulban Kilicdaroglu vezet. Morawiecki a XXI. század legsikeresebb vezetőjének nevezte Zelenszkijt a Károly-díj átadóján
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 21. század legsikeresebb állami vezetője - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap a németországi Aachenben a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségén. Aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat a spanyolországi világkupa-versenyen
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású együttes - amely a madridi viadalt a világranglista második helyéről kezdte - 45-39-re verte a törököket, 45-41-re a japánokat, majd 45-40-re az olaszokat. Erdogan ellenfele azt ígérte, jön a "tavasz" - Bezártak a szavazóhelyiségek az elnök- és parlamenti választásokon Törökországban
Helyi idő szerint délután 17 órakor (közép-európai idő szerint 16 órakor) bezártak a szavazóhelyiségek Törökországban a vasárnapi köztársaságielnök- és parlamenti választásokon. A voksolás a török híradások szerint rendbontások nélkül ért véget. Halálos baleset történt Szekszárdon, megrázó fotót tettek közzé a tragédiáról
Az egyik gépkocsi vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Kovács Zoltán: hogyan lehetséges, hogy Ukrajna egy NATO-ország ellen sző terveket?
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Twitteren ezzel a kérdéssel reagált a hírre, hogy amerikai hírszerzési iratok szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Barátság kőolajvezeték felrobbantásával akarta ellehetetleníteni hazánk iparát, így állva bosszút Magyarországon. Levélben kértek bocsánatot a brüsszeli bürokraták Navracsicstól
Levélben kért elnézést Johannes Hahn költségvetési biztos az EU-s források felhasználásáért felelős minisztertől, amiért Brüsszel egy újabb programból akart kizárni magyar egyetemeket – írja a Mandiner, amely magát a levelet is megszerezte. Tizenegy éremmel zártak a magyarok a szegedi kajak-kenu világkupán
A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a vasárnapi 5000 méteres döntőkben, így a hazai csapat 11 dobogós helyezéssel, négy elsővel, két másodikkal és öt harmadikkal zárta a szegedi kajak-kenu világkupát, ezzel az éremtáblázat élén végzett. "ELVIEG FÜGGETLEN KATALIN" - Pankotai Lilinek egyetlen őt kicipelő pedagógus sem szólt, hogy baj van a pólóján a helyesírással
Csóri Pankotai Lilit vasárnap is kivitték pedagógustüntetésre, annyi azonban már egyetlen jelen lévő "tanárba" sem szorult, hogy kijavítsa szegény diák helyesírási hibáit. Így sajnos pólóra írt bizonyítvánnyal állt Novák Katalin előtt, azt igazolva, bizony van baj az oktatással és a tanári hozzáállással is, nem csak a bérekkel. Személyesen mutatta be a nagyközönség számára is megnyitott Sándor-palotát Novák Katalin
Megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Sándor-palota vasárnap is, Novák Katalin köztársasági elnök beiktatásának első évfordulója alkalmából. Bahmut környéki ukrán támadások visszaveréséről számolt be az orosz katonai szóvivő
Az orosz hadsereg visszaverte a Bahmut környékén indított összes ukrán ellentámadást, emellett nagy hatótávolságú, légi és tengeri indítású, precíziós fegyverekkel mért csapást az ukrán élőerőre és hadfelszerelésre a Dnyipropetrovszk megyei Ternopil és Petropavlivka közelében - jelentette vasárnap Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.