Kelemen Hunor: az RMDSZ első helyre a magyar érdekeket teszi
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első helyre a magyar érdekeket teszi, a közösségért kormányoz, az eredmények pedig közösek – jelentette ki politikai beszámolójában Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ 16. kongresszusán, szombaton, Temesváron. A Honvédelmi Minisztérium megsétáltatja a Leopardokat – Nagy zajra kell számítani jövő héten a szomódi lőtéren
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár nagy hanghatással járó feladatokat hajt végre az alakulat lőterén (Szomód) jövő keddtől csütörtökig – tudatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton. Az LMP szerint a vármegye- és országbérlet csak félmegoldás – Ötezer forintos, minden tömegközlekedési eszközre érvényes klímabérletet javasolnak
Az LMP szerint a hétfőn induló vármegye- és országbérlet csak félmegoldás, azok ugyanis nem használhatóak a városi tömegközlekedésre.
Lezsák Sándor felszólalt a Türk Államok Parlamenti Közgyűlésén
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke részt vett és felszólalt a Türk Államok Parlamenti Közgyűlésének (TÜRKPA) pénteki, Ankarában rendezett 12. plenáris ülésén – tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke szombaton a sajtót. MSZP: El a kezekkel Horn Gyulától!
Úgy tűnik, Sára Botond nem hagyja abba értelmetlen küzdelmét az ország egykori meghatározó rendszerváló politikusa, Horn Gyula emléke ellen – írja az MSZP szombati közleményében, amelyben az egykori miniszterelnök pufajkás múltját próbálják tisztára mosni azután, hogy Budapest főispánja bíróságon támadja meg a Horn Gyuláról elnevezett sétány ötletét. Meghalt Vágó István
A Demokratikus Koalíció közölte Facebook-oldalán, hogy meghalt Vágó István korábbi televíziós műsorvezető. Több mint tizennégyezren érkezett Ukrajnából pénteken, sajnos nem a pápa miatt
Az ukrán–magyar határszakaszon 6459-en léptek be Magyarországra pénteken, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 7861-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton a sajtót.
Mostantól külön államtitkár irányítja a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot
Államtitkár irányítja a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot május 1-jétől – közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton. Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings
Leminősítette Franciaország hosszú futamidejű államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát a Fitch Ratings, elsősorban a gyengülő francia közfinanszírozási helyzettel indokolva a lépést. Merjetek élni! – Vak gyerekekkel, menekültekkel, szegényekkel és fiatalokkal találkozik Ferenc pápa apostoli látogatásának második napján (ÉLŐ – FRISSÜL)
Szombaton vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján. A Rózsák terén a Szentatya többek közt arról beszélt: "az igazi hit kilép a világba, hogy találkozzunk a szegényekkel, és képessé tesz arra, hogy a szeretet nyelvén szóljunk". Már hivatalos: májustól is marad a rezsicsökkentett ár az átlagfogyasztásig a magyar családoknak
A kormány az elhúzódó háborúra és szankciós energiaválságra tekintettel az eredetileg tervezett április 30-ai határidő után is meghosszabbítja a rezsivédelmet a magyar családok számára. Ennek értelmében a továbbiakban is maradnak a rezsicsökkentett árak – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel. Fülöp Attila: több mint 16 milliárd forintból bővíthetik szolgáltatásaikat a fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetek
Több mint 16 milliárd forintot nyert el 35, fogyatékossággal élőket segítő szervezet egy pályázaton – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. Megállapodás jött létre az ukrán gabona behozatali tilalmával kapcsolatban
Elvi megállapodás született az Európai Bizottság, valamint Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária és Szlovákia között az Ukrajna felől érkező agrár-élelmiszeripari termékek behozatali tilalmával összefüggésben – közölte Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős biztos Twitter-üzentében pénteken. Tűz ütött ki egy soroksári autóbontóban
Egy csarnoképületet veszélyeztet az a tűz, amely egy XXIII. kerületi autóbontóban keletkezett péntek délután – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kora este a honlapján. Egy republikánus aktivista állítja: a magyar kormánynak is átadta a Joe Biden fiával kapcsolatos kompromittáló dokumentumokat
Egy mintegy 129 ezer e-mailt, 36 ezer képet és 1300 videót tartalmazó merevlemezt adott át a magyar kormánynak – állítja Jack Maxey republikánus aktivista. Maxeyt a Guardian kereste meg egy más üggyel összefüggésben, ahol az aktivista arról beszélt, „Európában van, és éppen most adta oda a merevlemezt az Orbán-kormánynak Magyarországon”. Kreml: Moldova a ruszofóbia és a Romániába való beolvadás felé sodródik
Moldova a ruszofóbia, szuverenitásának feladása és a Romániába való beolvadás felé sodródik – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken, újságíróknak. Peszkov arra reagált, hogy Dorin Recean moldovai miniszterelnök csütörtökön a TV8-nak nyilatkozva közölte: néhány orosz politikusnak, köztük Vlagyimir Putyin elnöknek megtiltották a belépést Moldovába. Rálőttek egy törököket evakuáló repülőgépre Szudánban
A szudáni hadsereg közleménye szerint a velük szemben álló, félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) lövéseket adtak le egy kimenekítést végző török repülőgépre pénteken. A támadásban a személyzet egyik tagja megsebesült, és találat érte az üzemanyagtartályt is. A gép végül biztonságban le tudott szállni, és a szudáni hadsereg megkezdte a javítását. Életfogytiglanra szigorították a hazaárulásért kiszabható büntetést Oroszországban
Húsz évről életfogytiglanra emelkedik a hazaárulás címén kiszabható szabadságvesztés mértéke Oroszországban egy Vlagyimir Putyin orosz elnök által aláírt, pénteken közzétett törvénymódosítás értelmében.