Trump korábbi ügyvédje szerint egyértelmű, hogy politikai indíttatású ügyről van szó
Alan Dershowitz, Donald Trump korábbi ügyvédje szerint negatív precedenst teremthet a Trump elleni vádemelés, és utat nyithat a politikai indíttatású pereknek. A szakember több ponton keresztül vázolta, hogy miért aggályos a Trump elleni per, és úgy véli, az ügy egyetlen áldozata az amerikai igazságszolgáltatás és a jogállamiság. Tárgyalni akarnak a túszejtő pápuai szeparatisták
Tárgyalásra szólították fel a hatóságokat azok a pápuai szeparisták, akik február óta túszként tartanak fogva egy új-zélandi pilótát – számolt be róla a BBC indonéziai kiadása pénteken. Az orosz költségvetés hiánya csaknem 29 milliárd dollár volt az első negyedévben
Az orosz szövetségi költségvetés hiánya az idei első negyedévben megközelítette az éves tervezettet, mivel Moszkva sokat költött az Ukrajna elleni hadjáratára, miközben csökkentek az energiabevételei.
A Pentagonban tervezhetik az ukrán ellentámadást
Az ukrán haderő megerősítését célzó, titkos amerikai és NATO-terveket részletező dokumentumok jelentek meg a közösségi médiában. Washington tagadja, hogy köze lenne az ukrán ellentámadás megtervezéséhez – írja a Magyar Nemzet. Manfred Weber politikai karrierjének végét is jelentheti az Európai Néppárt csalási botránya
Az Euractiv értesülései szerint hatalmas korrupciós botrányba keveredhetett az Európai Néppárt (EPP) és a pártcsaládot vezető Manfred Weber, valamint kollégája, Mario Voigt is. Bár Weber tagadja bűnösségét, azt azonban elismerte, hogy közel 200 ezer eurós értékű szerződések valóban létezhetettek, ezért az ügy kivizsgálása elkerülhetetlen. A botrányban Weber mellett a 2019-es európai parlamenti választási kampányban az EPP kampányfőnökként dolgozó CDU-s képviselő, Mario Voigt is érintett, a politikus azonban tagadja bűnösségét. Ez volt az oka, hogy a belga és a német rendőrség kedden, április 4-én házkutatást tartott az EPP székházában a 2019-es európai uniós választási kampány során felmerülő korrupciós gyanú miatt. Ferenc pápa kéthetes húsvéti tűzszünet kihirdetését javasolta
Kéthetes tűzszünetet kihirdetését javasolta Ferenc pápa az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke pénteken a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökséggel a katolikus egyházfővel folytatott személyes beszélgetésre hivatkozva. Rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban
A tavalyi aszályhelyzetre, az elhibázott brüsszeli szankciókra és az energiaválságra válaszul március végéig rekordösszegű, több mint 300 milliárd forintnyi támogatást fizettek ki a gazdálkodóknak – jelentette be a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.
Gulyás Gergely: Magyarországon a baloldali ellenzék által kínált politikai termék ma a hazaárulás
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a baloldali ellenzék által kínált politikai termék ma a hazaárulás. Gulyás Gergely a Magyar Hírlap online kiadásának adott, pénteken megjelent interjújában beszélt a brüsszeli megegyezésről is, amelyhez szerinte az EU részéről már csak politikai döntés kell. Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!” Tegye a szívére a kezét: a munkahelyén Ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket. A barátait maga választja az ember, a kollégáit azonban sokszor „készen” kapja. Jó lenne megérteni a személyiségétől messze állókat is? Pláne megtudni azt, hogyan kezelhetők ezek a kapcsolatok? Egy friss kutatás ebben segít majd – előtte azonban még az Ön segítségére is szükség van. KDNP: Jézus halála és feltámadása az egész világot átformálta
A keresztény világ legnagyobb ünnepe a húsvét, amikor Jézus halálára és feltámadására emlékezünk. Ez az esemény nemcsak a szemtanúk számára volt sorsdöntő, hatása ma is tart és az egész világot átformálta – írta a KDNP frakcióvezetője közleményében. Orbán Viktor már felkészült a húsvétra
A miniszterelnök Facebook-oldalán posztolt az ünnepről. Segítség érkezett külföldről a Cseh Katalinék uniós botrányában folytatott nyomozáshoz
Megküldte a lengyel hatóság a magyar szerveknek azt a jogsegélyt, amit a Cseh Katalinék családi cégéhez köthető cégcsoport vonatkozásában kért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – értesült a Magyar Nemzet. A momentumos politikus, valamint családja cégügyeivel 2021 nyarán az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a magyar sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával nyomozást indított. Nagypéntek van ma, az egyház legcsendesebb napja
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe" (sollemnitas sollemnitatum). A mai nap Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra a napra emlékezünk, amikor maga a Megváltó mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. Schiffer szerint a Momentum kordonbontása maga a "szellemi mélyrepülés"
A Momentum kordonbontása maga a "szellemi mélyrepülés" – jelentette ki Schiffer András ügyvéd, aki ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal volt Lánczi Tamás vendége az M1 és a hirado.hu közös esti hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás csütörtöki adásában. Az ukránok szerint a magyar állam rejtett terjeszkedést folytat Kárpátalján azzal, hogy harcol a külhoni magyarok jogaiért
Az Ukrajinszka Pravda a beregszászi járásban készített riportot, amely arról híres, hogy nagyon erős a magyar közösség. Őket és az ukránokat is megkérdezték arról, hogy van-e konfliktus Kárpátalján – írja az Index. Netanjáhú: ellenségeink megfizetnek minden agresszióért
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök a biztonságpolitikai kabinet csütörtök esti ülésének kezdetén kijelentette, hogy "Izrael ellenségei megfizetnek minden agresszióért", miután délután Libanonból harmincnégy rakétát indítottak Izrael északi részei ellen. Biztos örülnek az autósok: mától négy napon át le van zárva a pesti alsó rakpart egy szakasza
Mától ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart egy szakasza a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt húsvéthétfőn este 11 óráig. A Fehér Ház a korábbi vezetést hibáztatja az afganisztáni kivonulás kudarca miatt jelentésében
A Fehér Ház csütörtökön nyilvánossá tette az Egyesült Államok 2021 augusztusában tragikus körülmények között lezajlott afganisztáni kivonulása körülményeiről szóló jelentés összefoglalóját, amely a történtekért elsődlegesen Donald Trump korábbi elnök kormányzatát teszi felelőssé.