Novák Katalin: az iskolát a diák, a pedagógus és a szülő egysége alkotja
Az iskolában három dolog egységére van szükség, a diák, a pedagógus és a szülő egységére - mondta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton a Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciájának záróünnepségén, díjátadóján Gödöllőn. Kifejtette: szükség van a tanárra, aki a diákra figyel, őt helyezi középpontba, a diák hosszú távú érdekeiért dolgozik. Szükség van olyan diákokra, akik a tehetségüket szorgalommal egészítik ki, valamint olyan szülőkre, akik ott vannak gyermekeik és a pedagógusok mellett. Ezt a hármas köteléket nem szabad megbontani sem érdekérvényesítéssel, sem nem megfelelő szabályozással - hangsúlyozta. „Ha a magyarok bevonulnak Ukrajnába, tárgyalunk” – üzenték meg Moszkvából
Az orosz-ukrán háború kapcsán a magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy az EU-s vezetők többsége háborúpárti, és lassan már felmerülhet a békefenntartók küldése is Ukrajnába, ami a harmadik világháború irányába tett veszélyes lépés lenne. Ahogy arról már a PestiSrácok is beszámolt, korábban a Kreml már reagált az elhangzottakra. Dmitrij Peszkov azt nyilatkozta, ha komolyan vehető, hogy valóban van ilyen terve az EU-nak, akkor az rendkívül veszélyes lehet. Ez egy olyan kijelentés, amire nagyon fontos figyelnünk” – mondta a szóvivő. Semjén Zsolt: ami jó az egyháznak, az jó az országnak
Várossá avatásának 53. évfordulóját ünnepli Dombóvár. Az ünnepségen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
2011 óta nem járt szír külügyminiszter Egyiptomban, most megtört a jég
Fejszál Mekdad személyében szíriai külügyminiszter több mint egy évtizede most járt először Egyiptomban; hivatali kollégája, Számeh Sukri fogadta szombaton. A legutóbbi külügyminiszteri látogatás még a 2011-ben kitört felkelést és polgárháborút megelőzően történt. A felkelés elnyomásáért és a több százezer ember halálát okozó polgárháborúért számos nyugati és arab állam is megvetette Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Ezenkívül felfüggesztették Szíria tagságát az Arab Ligában. Egy neve elhallgatását kérő egyiptomi biztonsági tisztségviselő azt mondta a Reuters hírügynökségnek: a látogatás célja előkészíteni szaúdi és egyiptomi közvetítéssel Szíria visszavételét a ligába. A SANA hivatalos szíriai hírügynökség a kétoldalú kapcsolatok megerősítésének szándékáról számolt csak be. A KDNP elnöksége felkérte Hölvényi György európai uniós parlamenti képviselőt, hogy legyen a béke szószólója
A Kereszténydemokrata Néppárt vezetősége felkérte Hölvényi Györgyöt, a párt európai uniós parlamenti képviselőjét, az Európai Néppárt frakciójának tagját, hogy legyen a béke szószólója - jelentette be Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára szombaton Lakiteleken. A párt Giesswein Sándor nevét viselő, a lakiteleki Hungarikum Ligetben zajló szakmai összejövetelén tartott sajtótájékoztatón Latorcai Csaba elmondta: a KDNP vezetősége a béke érdekében született döntés értelmében arra kérte Hölvényi Györgyöt, ismertesse az Európai Parlamentben a magyar Országgyűlés pénteken elfogadott "békéért kiáltó", békepárti határozatát, amely az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója alkalmából született. És tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az Európai Néppárt térjen vissza a kereszténydemokrata alapító atyák örökségéhez, és álljon át a háború oldaláról a béke oldalára - tette hozzá. Az orosz védelmi miniszter több muníciót ígért a csapatoknak
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a lőszerellátás fokozását ígérte az Ukrajnát megszálló orosz erőknek ukrajnai főhadiszállásukon tett látogatásán. A védelmi minisztérium szombaton tette közzé a Telegramon azt a videót, amelyen látható, hogy Sojgu magas rangú katonatisztekkel, köztük Valerij Geraszimov vezérkari főnökkel tárgyalt. Sojgu egyebek mellett az orosz csapatok lőszerellátásának fokozását ígérte. Mint mondta: "Meghatározták a leggyorsabban fogyó lőszerek rendszeres utánpótlásának mennyiségét, és megteszik a szükséges intézkedéseket ezek növelésére". Egy százalékon is múlhat, hogy ki nyeri meg a finn választásokat
Az Index.hu elemezte, hogy milyen eredményekre számíthatunk a most hétvégén tartandó finn parlamenti választáson. A jelenleg regnáló miniszterelnök, az európai baloldal egyik sztárjának számító Sanna Marin pedig nincs könnyű helyzetben: ugyan a finnek többsége elégedett a munkájával, azonban a pártja már nem áll ilyen jól. A nemzeti, és konzervatív beállítottságú pártok is már a kormányzásra készülnek, annak ellenére, hogy egy százaléknál kisebb különbséget mérnek a két tábor között. A tét pedig nem kicsi: ki fogja Finnországot átvezetni a NATO-tagság kapuján?
Ferenc pápa gipszkötést dedikált, majd elhagyhatta a kórházat
Ferenc pápa szombaton elhagyta a kórházat, ahol az utóbbi napokban hörghuruttal kezelték - jelentették hírügynökségek. A 86 éves katolikus egyházfőt légzési nehézségekkel szerdán szállították be a Gemelli-klinikára. Orvosai közlése szerint az állapota gyorsan javult az alkalmazott intravénás antibiotikumkúra hatására, így három nap után visszatérhetett vatikáni rezidenciájára. Távozása előtt köszönetet mondott a klinika igazgatójának, valamint az összes orvosnak és ápolónak, aki gondját viselte. Hölvényi György: stratégiai előrelépésre van szükség Szíriával kapcsolatban
Stratégiai előrelépésre van szükség Szíriával kapcsolatban, az Európai Unió nem feledkezhet meg a szíriai válságról, a földrengés pedig lehetőséget adott arra, hogy újragondolják a Bassár el Aszad vezette rezsimmel kapcsolatos szankciós politikát - írta Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője az MTI-nek eljuttatott szombati közleményében. Hazaküldené az amerikaiakat egy német baloldali képviselő
Sevim Dağdelen baloldali német politikus beszédében elmondta, hogy az Egyesült Államok hadserege még mindig Németország területén tartózkodik – osztották meg a hírt a Twitteren. Alapjogokért Központ: a magyarok döntő többsége továbbra is Orbán Viktort támogatja
A biztos szavazók jelentős többsége, 58 százaléka Orbán Viktor miniszterelnököt támogatja, míg egykori kihívóját, Márki-Zay Pétert a megkérdezettek 18 százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni - derült ki az Alapjogokért Központ legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről szombaton tájékoztatták az MTI-t. Szombattól rögzített áron jutnak áramhoz is a jogosult intézmények
A földgáz után április elsejétől már az áramot is fixált áron kapják egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek - tudatta az Energiaügyi Minisztérium. Azt írták, hogy a regisztrált intézmények energetikai kiadásai így az év végéig kiszámíthatóan alakulnak. Részeg utas miatt hajtott végre kényszerleszállást egy repülő Budapesten
Magyar rendőrök lepték el az EasyJet gépét a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mert egy brit férfi furcsán, agresszívan viselkedett. A BKV leállításával is bármikor megzsarolja a kormányt Karácsony Gergely
A Karácsony-féle budapesti városvezetés attól sem riad vissza, hogy a BKV leállításával zsarolja meg a kormányt azért, hogy hozzájusson tízmilliárd forinthoz – erről is beszélt 2021 júniusában a Városháza-ügy kulcsfigurája azon a közel tízórányi vágatlan hangfelvételen, amelyet Anonymus juttatott el az ügyben nyomozást folytató rendőrséghez. Mintha csak kottából olvasta volna: novemberben Karácsonyék valóban megfenyegették a kormányt azzal, hogy leállítják Budapest tömegközlekedését, ha nem kapnak az államtól 12 milliárdot. Vagyis azzal a módszerrel és nagyságrendileg akkora összeget követeltek Karácsonyék télen, mint ami a nyáron rögzített hanganyagon szerepelt. A pornósztár "készen áll arra, hogy elmondja az igazat" Donald Trumpról (videó)
A felnőttfilmes sztár, aki azt állítja, hogy 2006-ban lefeküdt Trumppal, és hozzájárult egy olyan eseménysorozat elindításához, amely most a történelem első büntetőjogi vádját eredményezheti egy volt amerikai elnök ellen, azt mondja, készen áll arra, hogy elmondja az igazat – számolt be a Vice. Erdélyi magyar zarándokokat aláztak meg a horvát határőrök
Botrányos jelenetsor játszódott le a horvát–bosnyák határon: négy óráig várakoztatták a Hargita megyei Korond település 63 zarándokát (köztük a falu polgármesterét, alpolgármesterét, plébánosát és kántorát), mivel azok a bosznia-hercegovinai Međugorjéban jártak, ahol – ismert Mária-zarándokhely lévén – különböző kegytárgyakat, karkötőket, köveket, rózsafüzért, a helyi plébániának pedig szentségtartót és oltárterítőt vásároltak – számolt be a Magyar Jelen. A visszaúton hazafelé a horvát határőrök megállították a buszukat és négy órán át várakoztatták a főként idősekből álló csoportot. Itt van a kormánypártok békepárti határozatának teljes szövege!
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójához kapcsolódva nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői. Az alábbiakban szó szerint közöljük a határozat szövegét, amely a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Ügyészség: nem politikailag motivált a Donald Trump elleni vádemelés
A Donald Trump volt amerikai elnök elleni vádat képviselő New York-i ügyész irodája pénteken visszautasította és törvénytelen politikai beavatkozásnak minősítette az amerikai képviselőház jogi bizottságának azon igényét, hogy megkaphassák az ügyészségi eljárás részletes dokumentumait. Alvin Bragg New York-i kerületi ügyész főtanácsosa alaptalannak és felbujtásra alkalmas feltételezésnek nevezte azt a kijelentést, hogy a nyomozás politikai indíttatású. Jim Jordan, az amerikai képviselőház jogi bizottságának republikánus elnöke és több más magas rangú republikánus képviselő még a múlt héten levélben fordult Alvin Bragghez, és ebben a vádemeléssel végződő vizsgálat dokumentumait kérték a kerületi ügyésztől, illetve az amerikai kongresszus előtti meghallgatást kezdeményeztek.