Lantos Csaba: a lakosságnak egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsivédett ára
A lakosság esetében az átlagfogyasztásig egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsicsökkentett ára, miután a kormány megtette a szükséges lépéseket a hazai fogyasztók energiaellátásának biztonságáért, és azért, hogy az árak megfizethetőek, kigazdálkodhatóak legyenek – mondta az energiaügyi miniszter az MVM-csoport energetikai konferenciáján, csütörtökön, Budapesten.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a haza igényli, hogy szükség esetén meg is védjük
A haza igényli, hogy szükség esetén kiálljunk mellette és meg is védjük – mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. Szalay-Bobrovniczky Kristóf, akit a Magyar Honvédség toborzókampányáról kérdeztek, kiemelte: ugyan a hadsereg folyamatosan várja az érdeklődőket, de most azért indítottak egyéves országos kampányt, hogy ne csak a már a honvédség iránt érdeklődőket érjék el.Föld alá telepítenék az energetikai infrastruktúra egy részét Ukrajnában
Az orosz rakétatámadások miatt Ukrajna azt tervezi, hogy részben föld alatti bunkerekbe költözteti energetikai infrastruktúráját – írta csütörtökön a Forbes magazin ukrán kiadása.Továbbra is messze a legalacsonyabb a magyar lakossági áram- és gázár Európában
Januárban tovább csökkent a különbség a magyarországi és az európai lakossági végfelhasználói áram- és gázárak között, amit az magyaráz, hogy míg a hazai tarifák fixek, a földrész más országaiban többé-kevésbé követik a piaci ármozgásokat, amelyek most nekik kedveztek. A helyzet azonban hosszabb ideje változatlan: az EU-n belül most is a hazai áram- és gáztarifák voltak a legalacsonyabbak – írja a Világgazdaság.Gulyás Gergely: a családok életébe, az oktatásba való beleszólás támadás a nemzeti szuverenitásunk ellen
Az Európai Unió valójában társadalompolitikai és kulturális kérdések miatt akadályozza a Magyarországnak járó pénzek kifizetését. A családok életébe, az oktatási rendszerbe történő beavatkozás támadás a nemzeti szuverenitásunk ellen – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Németországban megjelenő Preussische Allgemeine Zeitungban csütörtökön megjelent interjúban.Századvég: súlyos következményei lennének az atomenergiai együttműködés tiltásának
Nagyon súlyos következményei lennének annak, ha az Európai Unió szankciót vetne ki az atomenergiai együttműködésre is – mondta a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője csütörtökön, az M1 aktuális csatornán. Hortay Olivér a műsorban biztatónak nevezte, hogy az újabb szankciós csomagról szóló egyeztetésen nem esett szó az atomenergia szankcionálásáról. Ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy ezt később újra megpróbálják elfogadtatni a tagállamokkal.Fidesz: Újra fel kell tennünk Európát a térképre
Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén megvitatta az Európai Bizottság által februárban bemutatott zöldipari tervet. A vita során Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője kijelentette, hogy az átgondolatlan brüsszeli stratégiának és az elhibázott szankcióknak köszönhetően az európai ipar 70 éve nem volt olyan legyengült és kiszolgáltatott állapotban, mint most. Győri Enikő a vita kapcsán leszögezte: „A vállalati és technológiai szakadék húsz éve nő Amerikához és Kínához képest. A világ száz legnagyobb vállalata közt 2010-ben 31 európai szerepelt, míg tavaly csak 14.”Varga Mihály: uniós átlag feletti a magyar gazdasági növekedés
Továbbra is uniós átlag feletti a magyar gazdasági növekedés – írta Varga Mihály a Facebook-oldalán. A tárcavezető kiemelte: Magyarország annak ellenére ért el ezt, hogy továbbra sem jutott hozzá a neki járó helyreállítási forrásokhoz.40 ezer ember nyilatkozott Szlovákiában, hogy háború esetén nem fogna fegyvert
Szlovákiában rekordszámban, több mint 40 ezren nyújtottak be az idén olyan nyilatkozatot, amelyben elutasítják a rendkívüli katonai szolgálatot – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a védelmi minisztérium adataira hivatkozva. Az ukrajnai konfliktus miatt az utóbbi időben egyre többen kezdtek el aggódni a biztonságukért. A bizonytalan helyzet az álhírek táptalaja, így gyorsan elterjedt, hogy hamarosan mozgósítást rendelnek el Szlovákiában. A védelmi minisztérium cáfolta a hírt.Baranyi Krisztina főpolgármester akar lenni?
Minden eszközt bevet Baranyi Krisztina, hogy folytathassa karrierjét, a kerület pénzéből a jövőjét is építgeti a rohamtempójú költekezésekkel. Elsősorban újra Ferencváros polgármestere szeretne lenni 2024-ben, de a megnyilvánulásaiból, Facebook-posztjaiból – nagyon sokat ír budapesti ügyekről – arra lehet következtetni, hogy mer nagyot álmodni, akár a főpolgármesteri címet is megszerezhetőnek tartja. Ezt egyébként már a parlamenti választás idején sem tartotta elképzelhetetlennek – írja a Mandiner.Lövöldözés volt egy texasi bevásárlóközpontban, egy ember meghalt
Egy ember meghalt, három megsebesült szerdán a Texas amerikai szövetségi állambeli El Paso városában, egy bevásárlóközpontban történt lövöldözésben. A rendőrség két embert vett őrizetbe.Ma kezdődik a mohácsi busójárás
A megújult pajtaépület, a KultúrKikötő átadásával, farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival kezdődik meg a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló mohácsi busójárás.Ismét találkozhat Biden és Zelenszkij
Joe Biden február 20-án háromnapos látogatásra Lengyelországba utazik, az ukrajnai orosz hadművelet kezdetének egy éves évfordulója előtt.A Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó francia–német javaslat ellen tüntettek Belgrádban
A Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó úgynevezett francia–német javaslat ellen tiltakoztak nacionalista és oroszbarát tüntetők szerdán Belgrádban.Az év végéig még alkalmazhatók az amerikai–magyar kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezései
Az amerikai–magyar kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezései az adó megállapításáról 2023. december 31-ig még alkalmazhatók, az idén év végéig keletkezett jövedelmek adójogi kezelésében nincs változás – tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján.Első fokon a Sepsi OSK nyerte a magyarellenes rigmusok skandálása miatt félbeszakított meccset
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága első fokon a Sepsi OSK javára ítélte annak a román élvonalbeli mérkőzésnek a három pontját, amelyen a vendégcsapat FCU 1948 Craiova szurkolói magyarellenes rigmusokat skandáltak, ezért a játékvezető félbeszakította a játékot.Börtönben maradhat Herczeg Zoltán
A nyomozóhatóság már kezdeményezte, hogy az ügyészség indítványozza Herczeg Zoltán letartóztatásának meghosszabbítását. A Magyar Nemzet információi szerint legkésőbb péntekig eldől a drogkereskedelemmel és fogyasztással megalapozottan gyanúsítható, a baloldalhoz köthető divattervező sorsa.Ajánljuk még

























