Sivalkodott egyet az RTL, hogy bezár egy budapesti kollégium a hétvégére, de nem az utcára dobják ki a diákokat
Pénteken délután négytől vasárnap délutánig nem lehet a budapesti, Mogyoródi úti kollégiumban tartózkodni – tudta meg az RTL. A kormánykritikus csatorna igyekezett drámaian tálalni a hírt; egy diák panaszkodott is nekik, hogy pénteken estefelé még vannak órái, ezért nehéz lesz megoldania a hazamenetelt, csakhogy egy másik – néhány saroknyira lévő kollégiumba – átmehet. Az energiaspórolás jegyében ugyanis a tankerületi központ úgy próbál spórolni, hogy hétvégére kevesebb intézményt hagynak nyitva. Ez azonban korábban is így volt. Karácsony fájdalmas búcsúja a pénzfelhajtó Korányi Dávidtól – de neki semmi köze hozzá
Bár Karácsony Gergely főpolgármester továbbra is kitart amellett, hogy a mozgalmába nem érkeztek külföldi pénzek, mégis kényelmetlenné vált számára a guruló dollárok gyűjtőjének személye: az amerikás Korányi Dávid fővárosi megbízatását megszüntetik. Ratatics Pétert nevezték ki az INA igazgatótanácsának új elnökévé
Az INA horvát olajipari vállalat felügyelőbizottsága szerdán tudomásul vette a Mol Nyrt. által az INA igazgatótanácsába delegált magyar tagok lemondását és a horvát kormány kérésére visszahívta a horvát tagokat, majd új vezetést nevezett ki – közölte a horvát vállalat az MTI-vel.
Nevén Nevezem: Gy. Németh Erzsébet egyetlen választást nyert meg eddig, amikor az édesanyja igent mondott rá
A Nevén Nevezem blog szerzője, Laborczy Szilvia szépen helyrerakta a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét, aki szerint az Orbán-kormány nőgyűlölő. "Egy tollvonással tették magyar nők tömegeinek életét keserűbbé, elég volt az Orbán-kormány nőgyűlöletéből!" – írta ki Facebook-oldalára a DK politikusa. Georg Spöttle: Az orosz–amerikai állampolgárokat mentené ki a sorozás elől az USA Oroszországból
Biztonsági riasztást adott ki az USA moszkvai nagykövetsége és Oroszország azonnali elhagyására szólította fel az amerikaiakat. A figyelmeztetés főleg az orosz–amerikai kettős állampolgároknak szól, mivel a mozgósítás miatt elképzelhető, hogy az orosz hadkiegészítő parancsnokságok nem fogják figyelembe venni a kettős állampolgárságot. Gyengült a forint, a frankkal és a dollárral szemben új mélypontot ért el
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest szerda estére a reggeli szintekkel összevetve; napközben új mélypontra került a frankkal és a dollárra szemben. Tízezrek követelték a kormány lemondását több cseh nagyvárosban
Tízezrek követelték szerda délután Prágában, Brnoban, Ostravában és más cseh nagyvárosokban a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobboldali ötpárti kormány lemondását és Csehország "politikai irányultságának módosítását".
Szlovákia kész segíteni a schengeni határ védelmében Magyarországnak és Szerbiának
Következetesen védeni kell a külső schengeni határokat az illegális migrációtól, és Szlovákia kész segíteni ebben Magyarországnak és Szerbiának – jelentette ki újságírók előtt Eduard Heger szlovák miniszterelnök és Roman Mikulec belügyminiszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után. Szijjártó: kiemelten fontos a Török Áramlat biztonsága
A Török Áramlat gázvezeték biztonsága kiemelten fontos Magyarország számára – jelentette ki Szijjártó Péter azon a tanácskozáson, amelyen a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) energiaügyi miniszterei vesznek részt szerdán a kazahsztáni Almatiban. Jöhet a fiatal anyukák szja-mentessége?
A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) szerint nagy áttörést jelenthet a demográfiai küzdelemben a 25 és 30 éves koruk között szülő nők személyijövedelemadó-mentességének bevezetése. Eredményes a népszavazás és robbanás az Északi Áramlat–2 vezetéken – Katonai búvárok lehettek – GEOrgPOLITIKA
Megvan az oroszok lakta területeken lefolytatott népszavazás eredménye: a Luhanszki Népköztársaságban 97,93%-ban, a Donyecki Népköztársaságban 98,69%-ban, Zaporizzsja megyében 97,81%-ban, Herszon megyében 96,75%-ban döntöttek úgy, hogy az Oroszországi Föderációhoz szeretnének csatlakozni. Nem lepne meg, ha az orosz parlament, a Duma ezt napokon belül megszavazná, akár már a héten. Akarunk-e szankciós felárat fizetni? – Bejelentette Orbán Viktor az új nemzeti konzultációt
Megkérdezik a magyar embereket, hogy kívánnak-e szankciós felárat fizetni – derül ki Orbán Viktor friss videójából, amelyben bejelentette, hogy a kormány nemzeti konzultációt indít az uniós szankciókról. A miniszterelnök szerint hosszasan ülésezett a kormány az energiaválság kezeléséről, de azt is elhatározták, hogy elindítják az új konzultációt. „Azt ígérték, a szankciók jobban fognak fájni az agresszornak, mint az Európai Unió tagállamainak” – emlékeztetett Orbán Viktor, hozzátéve: ehelyett mindenki szankciós felárat fizet az unióban. Ezért arra kéri az embereket, mindenki töltse ki a konzultációt a témában. Matteo Salvini újra belügyminiszter lehet Meloni kormányában
A parlament megválasztandó elnökeiről, valamint a közös kormány felállításáról egyeztetett Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szövetségesével, Antonio Tajanival, a Hajrá Olaszország (FI) alelnökével – közölte az FdI kedd délután. A belgáknak nem tetszik, hogy a kormányuk leállítaná az atomerőműveket
Több belga civilszervezet bíróság elé viszi a belga államot, illetve az Engie-Electrabel energiaipari és az Elia szállításirendszer-üzemeltető vállalatot a Doel 3 és a Tihange 2 atomerőművek leállítása miatt – közölte az RTBF hírportál szerdán. A tálib vezetés olajat, földgázt és búzát vásárol Oroszországtól
A tálib vezetés ideiglenes megállapodást írt alá Oroszországgal egymillió tonna benzin, egymillió tonna dízelolaj, félmillió tonna háztartási földgáz és kétmillió tonna búza éves megvásárlásáról és afganisztáni importjáról. Giorgia Meloni támogatásáról biztosította Ukrajnát az elnökének küldött üzenetében
Támogatásáról biztosította az ukrán népet szabadságharcában Giorgia Meloni, az olasz parlamenti választásokon győztes Olasz Testvérek párt és a jobbközép koalíció vezetője a Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek írt üzenetében kedden késő este. Embervadászat Budapesten – Már megtekinthető a 2006 – A Terror Napjai című filmsorozat második része
Beépített ügynökök, dél-amerikai diktatúrákat idéző kínzóeszközök és koholt vádak. Mindez Európa közepén, a XXI. században. A 2006 – A Terror Napjai című sorozat második részében személyes beszámolókat hallhatnak a rendszerváltás utáni magyar történelem legsötétebb időszakáról. Valami készül: ülést tart a kormány az energiaválságról és a szankciókról
"Kormányüléssel kezdődik a nap. Témák: energiaválság, szankciók, konzultáció" – írta Facebook-oldalán szerdán délelőtt Orbán Viktor. A kormányfő hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján több mint félórás beszédet tartott napirend előtt. Felszólalásának fókuszában az állt, hogy Magyarország elutasítja a szankciókat, mert egyértelműen az elhibázott brüsszeli háborús politikát látják a jelenlegi energiaválság és elszabadult infláció fő okának.