Deutsch Tamás körömrágós izgalommal várja, hogy az EP mikor fog megfelelni a következetes brüsszeli elvárásoknak
Fricskát nyomott az Európai Parlament orrára Deutsch Tamás. A Fidesz EP-képviselője Facebook-oldalán emlékeztetett, hogy Brüsszel korábban a magyar vagyonnyilatkozati rendszert bírálta, átvetette velünk a brüsszeli szabályozást, mire most kiderül, hogy mégiscsak a régi magyar volt a jó és az európai szabályozáson kell változtatni. Őrizetbe vették Szabó Bálintot, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják
Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják és kedden reggel őrizetbe vették Szabó Bálintot, az egytraktorosra sikerült országos gazdatüntetés szervezőjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Gyurcsány egykori szóvivőjének letartóztatásáról szerdán dönt a bíróság. Mivel a magát forradalmárnak beállító állandó botrányszervezővel és botrányszereplővel szemben több büntetőeljárás is folyamatban van, többek között közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése és a hatóság félrevezetése gyanújával, végül hosszú időre rács mögé kerülhet. Most 30 napos letartóztatásról – korábbi nevén előzetes fogvatartásról – születhet döntés. Németország is atomenergiával oldaná meg az energiaválságot
Az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében egy negyedévvel, 2023 áprilisáig meghosszabbíthatják a két utolsó németországi atomerőmű üzemidejét. Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter kedd este azt is bejelentette, hogy valószínűleg a korábbi terveket – miszerint a háromból egy atomerőművet végleg leállítanak, kettőt pedig készenlétbe helyeznek – felül kell bírálni. Bár beismerik, hogy atomenergia nélkül nagy lenne a baj, azért foggal-körömmel szorítják a zöldpolitikát, legalábbis a kommunikációban. Robert Habeck többszörösen hangsúlyozta, hogy a mostani döntés ide vagy oda, nem változtatnak álláspontjukon, hogy Németország szakít a nukleáris energiával.
Határidő előtt teljesítjük az Európai Bizottság felé tett vállalásainkat
Az őszi ülésszakkal megkezdődött azoknak a törvényjavaslatoknak az országgyűlési vitája, amelyeknek a benyújtását szeptember 30-ig vállaltuk. Tehát négy nappal a vállalt határidő előtt már a Parlament előtt voltak a javaslataink – írja a közösségi oldalán Navracsics Tibor uniós fejlesztésekért felelős miniszter. Szijjártó Péter: Magyarország energiaellátása biztosított – Megérkeztek az esedékes paksi fűtőelemek
A Paksi Atomerőmű megnyugtató, kiszámítható, biztos működése, ezáltal Magyarország energiaellátása továbbra is biztosított. Paksra szerda reggel a második szeptemberi fűtőelemszállítmány is megérkezett – jelentette be a közösségi oldalán Szijjártó Péter. Gyurcsány újrarendezi az ellenzéki térfelet
Gyurcsány Ferenc a kedd esti Partizánban az egész ellenzéknek megüzente, kinek hol van a helye... Gulyás Mártonnak elárulta, hogy ezekben a napokban éppen arra tesznek kísérletet, hogy újrarendezzék az ellenzéki térfelet. Kiderült, hogy nemrég átvette a budapesti DK vezetését is; a korábbi elnököt, Trippon Norbertet visszaküldték Újpestre, ahol polgármesteri ambíciókat dédelget. Karácsony Gergelynek fájhat a feje: Gyurcsány Ferenc azt mondta, "nem alapértelmezett", hogy támogatják a jövőben a jelenlegi főpolgármestert. Márki-Zay Pétertől pedig már-már elhatárolódott. Államcsőd – Gyurcsány még Bod Péter Ákos szerint is sületlenségeket beszél
Nem tudja értelmezni Bod Péter Ákos Gyurcsány Ferenc szavait, miszerint Magyarország közelít a technikai államcsődhöz. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint a magyar devizatartalék kifejezetten nagy. Normál viszonyok között elégséges a tartalék, és egy esetleges változás esetére is vannak megoldások – erről a gazdasági szakértő az ATV híradójának beszélt.
A teljeshez közeli támogatottságot kapott az Oroszországhoz csatlakozás a megszállt területeken
Az Oroszországhoz való csatlakozás csaknem teljes támogatottságát mutatták azok az előzetes részeredmények, amelyeket a Moszkva-barát hatóságok kedd este adtak ki az orosz ellenőrzés alá került négy ukrajnai régióban megtartott "népszavazásról". Gyurcsányék is magára hagyhatják Karácsonyt
A főpolgármester lassan végleg magára marad. Egyre több szövetségese mond le Karácsony Gergelyről, a népszerűségén pedig az sem javít, hogy a baloldalon sokan az ő visszalépésében látják az ellenzék választási kudarcát. Most pedig még a baloldal vezére is elküldte a selyemzsinórt: Gyurcsány Ferenc a Partizánban pedzette meg, hogy pártja kifarol Karácsony mögül. A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Geert Wilderst
A holland képviselő a Magyarország melletti kiállásáért és az illegális bevándorlás megállítása érdekében végzett tevékenységéért kapta az elismerést. Giorgia Meloni elindította a kormányalakítási egyeztetést szövetségeseivel
A parlament megválasztandó elnökeiről, valamint a közös kormány felállításáról egyeztetett Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szövetségesével, Antonio Tajanival, a Hajrá Olaszország (FI) alelnökével – közölte az FdI kedd délután. Húszmilliárd dolláros üzletté vált az embercsempészet a mexikói–amerikai határon
Húszmilliárd dolláros üzletté vált az embercsempészet a mexikói–amerikai határon, és a csempészkartellek legalább 2,6 milliárd dolláros tiszta haszonra tettek szert az elmúlt egy évben csak abból, hogy uralják az illegális bevándorlók által használt migránsútvonalakat, és azok használatáért pénzt szednek. A szlovák parlament is jóváhagyta Finnország és Svédország NATO-csatlakozását
Nagy többséggel jóváhagyta a szlovák parlament kedden Finnország és Svédország NATO-csatlakozási jegyzőkönyvét. Célkeresztben Magyarország – Budapesten tartottak eligazítást Sorosék
Budapesten, az „elüldözött” CEU-n tartottak konferenciát a fenntartható demokráciáról. A Soros-hálózatok által tartott rendezvénnyel főként azért érdemes foglalkozni, mert az áprilisi választások óta most először jöttek ki a fényre a hálózat emberei. A Tűzfalcsoport tényfeltáró cikkében mutatta be, hogy az Amerikából pénzelt Action forDemocracy miként próbálja meg újjáépíteni megtépázott renoméját Budapesten, illetve, hogy kik azok, akik a kiüresedett hazai baloldalba próbálnak lelket lehelni. Szijjártó Péter: Hazánk a recessziós környezet dacára az autóipari modernizáció fellegvárává vált
A magyarországi autóipar az év első hét hónapjában 13 százalékos növekedés után elérte a 6600 milliárd forintos termelési értéket, és "reális esély van arra is, hogy a recessziós környezet dacára" elérje a tízezer milliárd forintot – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Győrben, az Audi Hungaria Zrt. bővített szerszámgyárának átadásán. XXI. Század Intézet: a szankciók elleni küzdelemről szól majd az ősz (Videó)
Az elhibázott szankciók nem az orosz agressziót állították meg, hanem az európai gazdaságot törték derékba. Az elkövetkező időszak legfontosabb feladata tehát ennek helyreállításáról és a további hibás lépések megakadályozásáról fog szólni. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ebben történelmi szerepe lesz az európai jobboldalnak. Roskadozik Schengen: Csehország határellenőrzést vezet be Szlovákiával szemben
Az illegális bevándorlás és wilkommenskultur lassan megöli a "határok nélküli Európa" álmát. Csehország átmeneti jelleggel határellenőrzést vezet be a szlovák határszakaszán az illegális bevándorlók megfékezésére. Az Európában egyre inkább érezhető krízis megfékezésére Németország is hasonló intézkedéseket fontolgat, hiszen az országba érkező menedékkérőket már csak tornatermekben tudják elszállásolni. Kínai és orosz propagandát terjesztő oldalakat törölt a Facebook
A közösségi média moguljai továbbra is bölcs gondoskodásukról tesznek tanúbizonyságot, és mindet megtesznek, hogy megkíméljenek minket az álhírektől. Ennek jegyében mintegy ezerhatszáz, kínai és orosz "propagandát" terjesztő hamis felhasználói fiókot távolított el a Facebookról és az Instagramról a Meta Platforms.