Török külügy: a megszállt területeken tartott illegitim népszavazások csak elmélyítik a konfliktust
A megszállt ukrán területeken tartott illegitim orosz népszavazások azzal fenyegetnek, hogy elmélyítik a konfliktust - figyelmeztetett a török külügyminisztérium. A tárca szerda esti közleményében jelezte: a nemzetközi közösség nem fogja elismerni ezeket a referendumokat. Financial Times: Olaszországot az a veszély fenyegeti, hogy Kelet-Európa felé fordul
A Financial Times mai számában jelent meg a hír, miszerint Carlo De Benedetti iparmágnás arra figyelmeztetett, hogy az olasz üzleti vezetők tévednek, ha azt hiszik, hogy a jobboldali koalíció választási győzelmével jól járnak, mivel Meloni vezetésével megvan rá az esély, hogy Olaszország a kelet-európai országok felé fordul. Választás rendje elleni bűncselekmény miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk
Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tesz a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a politikus ezt azzal indokolta: tudomására jutott, hogy a 2019-es európai parlamenti választási kampányban a Jobbik egyik alkalmazottjának hangjával, egy nem létező közvélemény-kutató cég nevében hívtak fel tömegesen választókat; azt közölve velük, hogy két párt, köztük a Mi Hazánk támogatottságát két százalékosra mérték, így a rájuk adott voks "elveszett szavazat".
FSZB: Törökországba és Európába irányuló gázvezeték felrobbantására készült egy ukrán ügynök
Megakadályozta egy ukrán ügynök tervezett robbantásos merényletét a Törökországba és Európába energiát szállító gázvezeték ellen az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - közölte a szolgálat közkapcsolati központja csütörtökön a TASZSZ orosz állami hírügynökséggel. Matolcsy György: új gondolkodásmódra van szükség
A globális gazdaság, az Európai Unió és a magyarok is akkor tudják jól megoldani az évtized kihívásait, ha "fejben átváltanak" és elfogadják, hogy új gondolkodásmódra van szükség - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden, csütörtökön. Tizenhat éve zajlottak a budapesti embervadászatok (visszanézhető a Pesti TV kisfilmje)
Tizenhat éve zajlottak az őszödi beszéd nyomán kirobbant tüntetéseket követő embervadászatok. A Gyurcsány-kormány ellen tiltakozó emberek az ország minden nagyvárosában demonstrációkba kezdtek, amire a politikai vezetés karhatalmi eszközökkel reagált. Rendőri erőszakkal verték szét a békés tüntetőket - emlékeztet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Ez alkalomból újra közreadjuk a Pesti TV a 2006-os rendőrterrorról szóló tavalyi kisfilmjét. Kiderültek a részletek: Lázár János kiterítette a lapjait, új világ jön a beruházásoknál
Az új állami beruházásokról szóló törvény kérdésében nemzeti konszenzus lehet, legalábbis ezt mutatja, hogy az építésügyi miniszter 27 szakmai szervezettel ült le egyeztetni és hétszáznál is több javaslatot kapott a koncepciójához. A VG birtokába jutott tervezetből kiderül: véget vetnének az egyszereplős közbeszerzéseknek, megreguláznák az építőanyagok drágulásának áthárítását és vizsgálat indul, ha elszállnak a kivitelezési költségek. Jobban járhatnak azok a vállalkozók, akik szakképzett munkaerővel dolgoztatnak.
A New York-i főügyész csalással vádolja Donald Trumpot és gyermekeit
Beperelte Donald Trumpot, családi vállalkozását és három felnőtt gyermekét szerdán a New York-i főügyész, aki azzal vádolja őket, hogy éveken keresztül nem mondtak igazat a volt amerikai elnök vagyonáról a bankoknak és a biztosítóknak. Letitia James demokrata párti főügyész a New York-i manhattani bíróságon indított polgári peres eljárást, "többrendbeli csalással és félrevezetéssel" vádolta meg a The Trump Organizationt a 2011 és 2021 közötti pénzügyi kimutatások elkészítésekor. XXI. Század Intézet: Gyurcsány vezető szerepét demonstrálja az árnyékkormány
A Demokratikus Koalíció célja, hogy legerősebb baloldali pártként bizonygassa: már nem az összefogásra, hanem az ellenzéki oldal leuralására törekszik - derül ki a XXI. Század Intézet legújabb elemzéséből. Fogolycserével szabadultak ki az Azov ezred parancsnokai és Medvedcsuk
Nagyszabású fogolycsere volt Ukrajna és Oroszország között csütörtökre virradóra: az orosz fél 215 foglyot engedett el, köztük a mariupoli Azovsztal fémmű védőit, az ukránok pedig 55 orosz állampolgárt és Viktor Medvedcsuk ukrán ellenzéki politikust bocsátották szabadon - közölte az Amerika Hangja orosz nyelvű híroldala és a Meduza orosz ellenzéki portál. Belgiumban is forrnak az indulatok: tízezrek tüntettek a szankciók ellen
Tízezrek vonultak Brüsszel utcáira azt követelve, hogy a kormány azonnal intézkedjen a megélhetési válság ügyében. Navracsics Tibor frakciót vált, a KDNP-ben folytatja
Navracsics Tibor a KDNP parlamenti képviselőcsoportjában folytatja képviselői munkáját. Szijjártó: a kínai beruházások biztosíthatják a gazdasági növekedést a recesszió közepette (Videó)
A nagy kínai beruházások biztosíthatják, hogy Magyarország, a recesszióba hajló európai környezetben egyfajta kivételként, továbbra is növekedési pályán tudja tartani a gazdaságát - közölte Szijjártó Péter helyi idő szerint szerda éjszaka New Yorkban, miután kínai kollégájával egyeztetett. A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlése alkalmával tárgyalt Vang Jivel, és áttekintették a kétoldalú együttműködés és a geopolitikai helyzet legfontosabb kérdéseit. Nem tehet esküt jövő hétfőn Hadházy Ákos
Az Országgyűlés Házbizottságának mai ülésén Kövér László házelnök arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Jobbik két új parlamenti képviselője leteheti esküjét és átveheti a mandátumát, Hadházy Ákos azonban továbbra sem kap erre lehetőséget. 73 pártot zúznának be a főügyészségek
A tavaszi országgyűlési választás után 73 párt ellen indokolt ügyészi perindítás, amiért két egymást követő választáson nem indítottak jelöltet vagy mert felhagytak tevékenységükkel és vagyonukról nem rendelkeztek - közölte a Legfőbb Ügyészség. 63 esetben a pártként működés megszűnését kérik kimondani, tíz pártot pedig megszüntetnének. Novák Katalin: a béke legyen az elsődleges cél
Magyarország arra sürgeti az ENSZ tagállamait, hogy az orosz-ukrán konfliktusban a békét nyilvánítsák elsődleges célnak - jelentette ki az ENSZ Közgyűlése előtt a magyar köztársasági elnök. Novák Katalin a 77. ülésszak plenáris ülésén mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy az ENSZ megalakításának legfontosabb célja a béke volt, ahogy ezt az ENSZ Alapokmány I. cikke is megfogalmazza. Putyin: a szuverenitás meggyengülése halálos veszély Oroszország számára
A szuverenitás meggyengülése halálos fenyegetést jelent Oroszországra nézve – jelentette ki Vlagyimir Putyin Velikij Novgorodban, az orosz államiság megszületésének 1160. évfordulója alkalmából tartott szerdai megemlékezésen. Az ENSZ-alapokmány elveinek megsértésével vádolta meg Biden Oroszországot ukrajnai háborúja miatt
Az ENSZ alapokmányában rögzített elvek "szégyentelen megsértésével" vádolta meg Oroszországot szerdán az ENSZ-közgyűlésben Joe Biden amerikai elnök. A közgyűlés 77. ülésszakának általános vitájában felszólalva kijelentette: "ez a háború egész egyszerűen lerombolja Ukrajnának a létezéshez való jogát". Egyben bírálta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik állandó tagja lerohanja a szomszédját. Biden megerősítette, hogy Ukrajna mellett állnak az országot ért orosz támadással szemben.