Részleges mozgósítást rendelt el Putyin – Ukrán válasz: erre számítani lehetett – Berlin: újabb rossz lépés
Részleges katonai mozgósítást jelentett be Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-én, szerda reggeli beszédében. Az orosz elnök úgy fogalmazott: a Nyugat már 2014-ben ágyútöltelékké tette az ukrán népet, amikor elcsatolták a Krím-félszigetet. Az orosz elnök először szólt az orosz néphez azóta, hogy február 24-én különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el Ukrajna ellen. Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója szerdán a Reuters hírügynökségnek azt mondta, számítani lehetett arra, hogy Oroszországban mozgósítást fognak elrendelni, és ez az intézkedés azt mutatja, hogy a háború Ukrajnában nem Moszkva tervei szerint zajlik. A részleges katonai mozgósítás Oroszországban újabb rossz lépés az Ukrajna elleni törvénysértő háborúban – ezt Robert Habeck német alkancellár mondta Berlinben. Szijjártó: Magyarország történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre
Hazánk eddig másfélmillió menekültet fogadott Ukrajnából, illetve egyebek mellett kész egy iskola és egy orvosi rendelő újjáépítésére Kijev régiójában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban. Josep Borrell: az EU továbbra is megingathatatlanul támogatja Ukrajnát
Az Európai Unió elítéli és jogellenesnek tartja a luhanszki, a donyecki és a herszoni régióban az Oroszországhoz való csatlakozásról tervezett népszavazás megtartását, amely sérti Ukrajna függetlenségét, önállóságát, területi egységét és a nemzetközi jogot – foglalt állást Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kedden.
Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó közösségek barátja
A Zsidó Világkongresszus elnökével, valamint több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is találkozott egyesült államokbeli hivatalos látogatásának első napján Novák Katalin magyar köztársasági elnök, aki helyi idő szerint kedden reggel részt vett az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszak magas szintű politikai hetének megnyitóján. Szerdára halasztották Putyin bejelentését, amely akár az általános mozgósításról is szólhat
Közép-európai idő szerint 19 órakor hangzott volna el Vlagyimir Putyin népéhez intézett beszéde, amely egyes elemzők szerint az általános mozgósításról szólt volna. Sajtóhírek szerint bár a beszédet felvették, az csak szerdán kerül bemutatásra. Macron gyarmatosításként beszélt az orosz invázióról
Oroszország a gyarmatosítás korának visszatértét provokálta ki Európában azzal, hogy megtámadta Ukrajnát február végén – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden, New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés 77. ülésszakán felszólalva. A fehérorosz elnök bekeményített, elrendelte a biztonsági erők mozgósítását
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden elrendelte a biztonsági erők mozgósítását és a törvények szigorítását, hogy "rendet és fegyelmet teremtsen az országban" – közölte a BelTA hírügynökség.
Addig bontották a szlovén szocik a határkerítést, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a belügyminiszter ellen
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Janez Janša volt miniszterelnök vezette ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) Tatjana Bobnar belügyminiszter ellen a migráció szlovéniai növekedése miatt. Az SDS kötelességszegéssel és a nyilvánosság félrevezetésével vádolja a tárcavezetőt. Még a Transparency Internationalnek is feltűntek Verhofstadt botrányos ügyei
A Magyar Nemzet összeszedte a Magyarországot rendszeresen támadó Guy Verhofstadt körül kibontakozó, egyre súlyosbodó botrány elemeit. Mint ismert, a Renew Europe európai parlamenti frakció EP-képviselője legutóbb azzal került a hírekbe, hogy több mint százmillió forintnyi közpénztámogatással újították fel a luxusvilláját. Verhofstadtnak azonban közel sem ez volt az első húzása, hiszen a jogállamiság bajnoka korábban lobbizott oligarchák érdekében, és évekig ült jó pénzért egy adóelkerülő cég igazgatóságában, de egyes információk szerint pénzért szívesen haknizik tömegrendezvényeken felszólalásaival. Timmermans, Jourová és Von der Leyen miatt kivár a nemzeti régiókért indított sikeres európai polgári kezdeményezés benyújtásával a Székely Nemzeti Tanács
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem szeretné, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság lesöpörje az asztalról a nemzeti régiókért indított, és 1,2 millió polgár által támogatott európai polgári kezdeményezését, ezért kivár a dokumentum benyújtásával – jelentette ki Izsák Balázs SZNT-elnök kedd délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján. Razziázott a NAV a Cseh Katalin-féle cégcsoportnál
Több helyszínen is kutatást tartott a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Cseh Katalin-féle cégcsoporttal kapcsolatos büntetőügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Belgiumból támadja az egyházat az LMBTQ-propaganda – Flamand katolikus püspökök az azonos nemű párok megáldását szolgáló liturgiára tettek javaslatot
Belgium flamand püspökei kedden javaslatot tettek közzé a homoszexuális párok megáldását lehetővé tevő liturgiára. A belga püspöki konferencia honlapján közzétett dokumentumban az egyházi elöljárók olyan szertartást javasolnak, amely egy imát és egy áldást tartalmazna a stabil kapcsolatban élő azonos neműek számára. A konferencia hangsúlyozza, hogy a liturgia nem egyenlő azzal, mint amit a katolikus egyház a házasság szentségének tart. Gyökér van a falóban – GEOrgPOLITIKA
Magyarország egy "trójai faló", amely az európai adófizetők kárára az Európai Unió összeomlására törekszik. Orbán gyűlöli Európát és egy orosz világról álmodik – mondta mindezt Mihajlo Podoljak Twitter-bejegyzésében. Nem új az ukránoktól, hogy hála helyett belénk rúgnak, miközben több mint egymillió ukrán menekültet fogadtunk be. Podoljak valójában egy ukrajnai születésű fehérorosz ellenzéki, akit még a saját hazájából is kivágtak, mivel a Vremja újságírójaként folyamatosan kritizálta a rezsimet, így Zelenszkijben talált új gazdatestre. A trójai faló inkább amerikai érdekekkel van tele Ukrajnában. Tehát valóban, csak egy gyökér van a falóban. Az ukrán külügyminiszter szerint nem számít, hová akar tartozni Donyeck és Luhanszk, fel fogják szabadítani az elfoglalt területeket
Semmin sem változtat az, hogy Oroszország "népszavazásokat" készül rendezni az általa megszállt ukrán területeken, Ukrajna folytatja azok felszabadítását – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden a Jevropejszka Pravda hírportál szerint. Németh Szilárd: ha Karácsonyék nem támadták volna évekig a paksi bővítést, nem fájnának annyira a szankciók
A Pakson termelt áramot a magyar családok ellátására fordítja a magyar kormány, ezért tudjuk biztosítani minden magyar ember számára a rezsicsökkentett energiaárakat és ezért sokkal alacsonyabb a lakossági piaci ár, mint a tényleges világpiaci ár – hangsúlyozta Németh Szilárd keddi Facebook-bejegyzésében. Pedig nem is akarták egyszer sem betiltani – A Heineken bezárja 2023-ban az egyik romániai gyárát
A Heineken bezárja a jövő évben a konstancai sörgyárát, így háromra csökken romániai üzemeinek száma – közölte kedden a gyártó. Súlyos szavak Szijjártótól: a narratívák versenyét Európa már régen elveszítette a világban
A narratívák versenyét Európa már régen elveszítette az ukrajnai háború és az amiatt kivetett szankciók kapcsán; a világ többi részét nem érdekli, hogy pontosan mi okozza a negatív hatásokat, csak véget akarnak vetni ezeknek – mondta Szijjártó Péter kedden az M1-nek, mielőtt részt vett volna az Ukrajna újjáépítéséről szóló donorkonferencián New Yorkban. Népszavazás kezdődik a héten a luhanszki, a donyecki és a herszoni régióban az Oroszországhoz való csatlakozásról
Szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságban, valamint Herszon megyében az Oroszországhoz való csatlakozásról – közölte kedden a két délkelet-ukrajnai szakadár és az orosz megszállás alá került dél-ukrajnai régió kormányzata.