Pesti Srácok

XXI. Század Intézet: A Sanghaji Együttműködés utat nyitott a Nagy-Eurázsia-koncepció felé

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
A Sanghaji Együttműködés Szervezetének szeptember elején lezajlott csúcstalálkozóján elfogadott szamarkandi nyilatkozat kitér a Nagy Eurázsiai Partnerség gondolatára. Ebben a Sanghaji Együttműködés, az Eurázsiai Gazdasági Unió, valamint a dél-kelet-ázsiai ASEAN államai, illetve más érdekelt országok és szervezetek vehetnének részt – írja a XXI. Század Intézet elemzése. Mint hozzáteszik, a világban lezajló változásokról és a sanghaji országok közötti együttműködés kiterjesztésének fontosságáról szóló gondolatokat Hszi Csin-ping kínai államfő is megerősítette a csúcstalálkozón tartott felszólalása során, kiegészítve azzal, hogy meg kell akadályozni azt, hogy külső erők „színes forradalmakat” provokáljanak ki a térségben.

Csintalan Sándor a szívhangrendeletről: "Elmegy mindenki az anyjába, aki ebben részt vesz!"

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Csintalan Sándornak nem tetszik az új rendelet, amely az anyák számára a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését. Az MSZP volt politikusa a szocialista párthoz közeli Klikk TV Mélyvíz című műsorában azt mondta: a kormány csak azért lép most fel a magzatok védelme érdekében, mert el akarja terelni a figyelmet az ország kifosztásáról, továbbá arról is, hogy az ukránok előrenyomulásával számára kedvezőtlen fordulat állt be a háborúban.

A holland jogállamiság állapota is megérne már egy jelentést – Menczer Tamás reagált a holland külügyminiszter vádjaira

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
Elvárható lenne, hogy a holland külügyminiszter legközelebb akkor foglalkozzon Magyarországgal, ha a saját országában végre sikerült rendet tenni – reagált Menczer Tamás külügyi államtitkár Wopke Hoekstra hazánkat érintő vádjaira. Az államtitkár keddi Facebook-videójában néhány különösen kellemetlen holland példát is hozott, amelyek Menczer Tamás szerint legalábbis felvetik egy Hollandiával kapcsolatos jogállamisági jelentés szükségességét.

A feministák szóvá tették, hogy az árnyékkormányban csak két nő van

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
Hát mit csináljunk, ennyire futotta – írta közösségi oldalán a feminista jogvédő, Mérő Vera, aki nem az egyetlen, aki szóvá tette, hogy csak két nő van a Demokratikus Koalíció árnyékkormányában, ami valóban érdekes, hiszen a baloldal szokta kevesellni a nőket a politikában és főként a kormánypártok táborában. Ennek ellenére több női miniszterünk is van, és a magyar történelem első női köztársasági elnökét is a kormánypártok javasolták.

Exkluzív PS-interjú Ákossal! (ELŐZETES)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Exkluzív tartalommal jelentkezik a PestiSrácok.hu, hiszen Kovács Ákos énekessel, vagy ahogy mindenki ismeri, Ákossal beszélgettünk, akivel többek között együtt tekintettünk vissza az 52. Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet Budapesten tartottak 2021. szeptember 5–12. között. Ákos volt az a magyar zeneszerző, akit Erdő Péter bíboros felkért arra, hogy a világméretű eseményre egy új himnuszt írjon. A szombati napon debütáló, teljes terjedelmű beszélgetésből megtudhatjátok azt is, hogyan készült el az új, "régi" himnusz; Ákos beszél az Istennel való kapcsolatáról, és arról is, hogy milyen párhozamot vélt felfedezni az 1938-as és a 2021-es Kongresszus között. Nézzétek meg az előzetest, szombaton pedig a teljes interjúval jelentkezünk!

Szijjártó: a határokon átívelő folyók szennyezőinek kell fizetniük

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
A hegyvidéki területek és az azokkal szomszédos térségek ökoszisztémája nagyban összekapcsolódik, ezért Magyarország támogatja azt az elvet, amelynek értelmében a határon átívelő folyók szennyezése esetén a szennyezőknek kellene fizetniük – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban.

Múzeumokat és egy mozit is bezárnak Szombathelyen a fűtési szezonra, de az uszoda sorsa is kérdéses

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
Nemény András, a város baloldali polgármestere egy Facebook-videóban adta hírül, hogy milyen változásokra számíthatnak a helyiek a fűtési szezonban. Az elszabadult energiaárak miatt ugyanis meg kell húzni a nadrágszíjat, amit első körben a szombathelyi kultúra fog megérezni, ugyanis több múzeum és egy mozi is bezár a fűtési szezonra, de a civil szervezeteknek is össze kell húzniuk magukat, a helyi uszoda nyitvatartása pedig egyelőre kérdéses.

Győzött a sajtószabadság Ferencvárosban: újra munkába állhat Baranyi Krisztina kedvenc, székelyeket gyalázó főszerkesztője

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Hosszú írásban örvendezik a független-objektív Média1 nevű portál, miszerint győzött a sajtószabadság Ferencvárosban, újra Vágvölgyi B. András vezetheti a kerületi lapot. A Magyar Narancs egykori alapító-főszerkesztőjének, Baranyi Krisztina kerületi polgármester lieblingjének visszahelyezését győzelemként ünnepli a balliberális média. Vágvölgyi korábban a ferencvárosi lapban székelyeket gyalázó írást tett közzé.

Első körben nem jelent nagy változást, amit az EU-s forrásokért cserébe vállal a kormány, de a második körben már új törvényjavaslat is lesz

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
A NAV feladata lesz az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatása, a vagyonkezelő alapítványokat konkrétan is nevesíteni kell, de a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira is szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznának – első körben ezeket vállalná a kormány a jogállamisági problémák kezelésére. A területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter szerint első körben ezek nem nagy módosítások, de a bizottságnak az átláthatóság terén nagyobb garanciát jelentenek. Navracsics Tibor ugyanakkor kiemelte, hogy pénteken kerül a második csomag az Országgyűlés elé, amiben már új törvényjavaslat is lesz.

Szorul a hurok Tóth Csaba zuglói politikus nyaka körül: hűtlen kezelés gyanúja miatt is nyomoznak ellene

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
Tóth Csaba potom pénzért tett szert az MSZP egykori kerületi székházára, szám szerint kilenc darab száz négyzetméteres lakást vásárolt mindösszesen 128 millió forintért – állítja Zugló jelenlegi országgyűlési képviselője, Hadházy Ákos, aki most felhívta a figyelmet arra is, hogy megindult a nyomozás elődje ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Az országok a bőrükön érzik a szankciók hatását, ezért az ENSZ-közgyűlést is a béke szolgálatába kell állítani

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
A külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-posztjában hívta fel a figyelmet arra, hogy az európai országok szenvednek a szankciós politika hatásai miatt, és bár az EU-s politikusok nagy része arra akarja használni az ENSZ-közgyűlést, hogy megfordítsák ezt a gondolkodásmódot és meggyőzzék az országokat arról, hogy jó a szankciós politika, mindez időpocsékolás. Szijjártó Péter kiemelte: a békére kell koncentrálnunk és ennek szolgálatába kell állítani az ENSZ-közgyűlést is.

Elnéptelenedtek a baloldali pártok Szarvason – Valószínűleg a DK-ra sincs igény, de ők azért maradtak (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 20.
Fogynak a pártok Szarvason: megszűnt az MSZP és a Jobbik helyi alapszervezete is, ugyanis kezdetben mindkét párt vezetői bedobták a törölközőt, majd követte őket a tagság. Egy idő után senki nem volt a pártokban, ezért felszámolták magukat. A DK marad, de feltehetően rájuk sincs túl nagy igény a térségben.

A fővárosi vezetés kritizálja a kormány intézkedéseit, most mégis kedvezményes paksi áramért és olcsó üzemanyagért kuncsorognak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 20.
Ugyan a baloldal állandó kritikával illeti a kormány üzemanyagárstop-intézkedését és az EU-s szankciók mellett érvel, amelyek rettenetesen felnyomták az energiaárakat, most mégis azt szeretnék, hogy ők is élhessenek a kormány pénztárcát kímélő ötleteivel. Ezen kívül pedig bevezették a home office lehetőségét is a dolgozóknak. Nincs új a nap alatt, a baloldal ugyanazt csinálja most, mint korábban: fúrja a kormányzati lépéseket, miközben minden kedvezményt igénybe venne, beleszámítva az olcsó paksi áramot is, pedig az atomerőmű bővítése az ő áskálódásuk miatt tolódott el.