amerikai félidős választás
Soros György az amerikai félidős választásokba is belenyúlt
A Tűzfalcsoport blog legújabb írásában azt tárja fel, hogy Soros György miként nyúlt bele az amerikai félidős választások kiementelébe. Hatalmas összegeket adott a Demokratáknak, akik ebből a szélsőséges nézeteket valló republikánus kihívóik kampányát támogatták a másik nagy párt előválasztásain. A választáson pedig őket könnyű volt legyőzni.Joe Biden elismerte a demokraták képviselőházi vereségét
Joe Biden amerikai elnök nyilatkozatban gratulált szerdán a republikánusoknak a képviselőházi többség megnyeréséhez, amivel elismerte a demokraták vereségét a múlt heti félidős kongresszusi választáson, és egyben készségét fejezte ki az együttműködésre. Ez a többség azonban csak egy-két szavazattal lesz több, mint a minimálisan szükséges 218. A félidős választások eredménye a republikánusok számára sokkal rosszabb, mint várták, a következő időszakban reagálniuk kell erre a problémára.A képviselőházi többség sem garantált a republikánusok számára
Bár szép reményekkel indultak neki a félidős választásnak, nem sikerült hoznia a várt eredményt az amerikai Republikánus pártnak. A jelek szerint ugyanis nem csak a szenátusban nem sikerült többséget szerezniük, de a képviselőházi többséget is elveszíthetik. Hiába, egy mintademokráciában minden a késve érkező szavazatokon múlik.A demokratáknak sikerült megőrizniük a többséget a szenátusban – Trumpot okolja a republikánusok egy része
A demokraták megőrizték többségüket az amerikai szenátusban, miután a szavazatok túlnyomó többségének összesítése után jelöltjük meggyőző vezetésre tett szert Nevada államban, ahol a kormányzóválasztáson ugyanakkor a demokrata vezetőt republikánus váltja.Fej-fej melletti versenyben a republikánusok és a demokraták a szenátusi helyekért
A washingtoni szenátusi választásokon ismét fej-fej melletti a verseny, mert a nem hivatalos eredmények szerint Arizona államban a demokrata párti jelölt győzött, a képviselőházi választásokon pedig még mindig a republikánusok vezetnek, de előnyük csökken.Ezért számolják még mindig az amerikaiak a voksokat
Még mindig nincs eredmény több helyen a november 8-án, kedden tartott amerikai félidős választásokat illetően, mivel több helyen még zajlik a szavazatok összesítése. A dolog egyik oka az, hogy az Egyesült Államokban államonként és megyénként változó lehet a megszámlálás sebessége, így a végeredményekre vonatkozó számok is változnak, másrészt azzal is magyarázható, hogy az Egyesült Államok sajátosságainál fogva sokkal hosszabb szavazólapokkal dolgozik, mint a többi demokrácia, ahol egy szavazólapon jellemzően egy téma – például a helyi képviselők sora – szerepel.GEOrgPOLITIKA – Abortuszhorror az USA-ban, Javelin páncéltörők Iránnak, Herszont elvesztette az Orosz Föderáció
Herszonból kivonultak az orosz csapatok, még a különleges egységek is elhagyták, mint az Ahmat Specnaz csecsen kommandó. Szergej Szurovikin tábornok döntését mind Kadirov csecsen elnök, mind a Wagner csoport vezetése bölcsnek és felelősnek nevezte, mivel így sok orosz katona életét lehetett megkímélni.Nem jó, de nem is tragikus – a félidős választásról
Az amerikai választási rendszer engem személy szerint mindig lenyűgözött. Persze, nagyon bonyolult, meglehetősen sajátos, de ha az ember már egy kicsit is kiismeri magát, akkor rendkívül jó szórakozást nyújt a maga egészen egyedi rendszerével. Azért is egyedi, mert hiába demokratikus, hiába volt már akkor is sokkal demokratikusabb az európaiaknál, amikor ezen a kontinensen még nemigen ismerték ezeket a játékszabályokat, mégis meglehetősen idegen a mi elképzeléseinktől, legyünk akár magyarok vagy németek.Úgy tűnik, az egyik szenátorválasztást meg kell ismételni
Raphael Warnock demokrata szenátor és Herschel Walker a republikánus kihívója sem érte el az 50 százalékot. A kiélezett georgiai szenátusi körzetben a CNN szerint december 6-án Raphael Warnock demokrata szenátor és Herschel Walker republikánus kihívó közötti második fordulóra kerül sor.Ajánljuk még