Közel hatszáz illegális bevándorlóval szemben intézkedtek rendőreink
A szolgálatot teljesítő rendőrök összesen 459 határsértőt tartóztattak fel és 134 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Az elmúlt 24 órában 8 esetben összesen 134 főt akadályoztak meg a rendőrök a hazánk területére történő illegális belépésben. Háromnapos ülést tart a héten a parlament
Az országos polgárőr napról emlékeznek meg hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben, amely a héten háromnapos ülést tart. A 13 órakor kezdődő ülésen a megemlékezés után a napirend előtti felszólalások következnek. Ezt követően közel két és fél órán keresztül interpellációk hangzanak el, továbbá azonnali kérdések és válaszok óráját is megtartják. Részegen szexeltek, 16 lakás égett ki a IX. kerületben
Szex közben ottfelejtette az ételt a tűzhelyen egy asszony, ezért égett ki 16 lakás vasárnap délután a 9. kerületben Budapesten. Közel ötven ember veszítette el az otthonát. A lakók szerint az asszony részeg volt, ezért feledkezett meg az ebédről, és a tűz gyorsan szétterjedt a konyhából.
Pikóék megsemmisítő vereséget szenvedtek, a fővárosban is tarolt a Fidesz az időközi választásokon
Négyből három: meggyőző eredményeket értek el a Fidesz–KDNP jelöltjei a budapesti időközi választáson! Nagy Gergő az V. kerületben, Ripka András a VII. kerületben, Gondos Judit a VIII. kerületben győzte le magabiztosan a baloldal jelöltjét – osztotta meg követőivel az időközi választások kormánypárti sikereit a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. Ukrajna területi veszteségeinél sokkal fontosabb a béke az európaiak többsége szerint
Az európaiak a békét sürgetik, még akkor is, ha ez Ukrajna számára területi veszteségekkel járna – hívta fel a figyelmet a European Council of Foreign Relations (ECFR) nemzetközi think tank közvélemény-kutatás eredményére hivatalos közösségi oldalán a magyar miniszterelnök politikai igazgatója. A Fidesz jelöltje nyert az egri időközi választáson
Az ország több mint hetven településén rendeztek időközi polgármester- vagy önkormányzati képviselőválasztást vasárnap. Egerben Orosz Lászlóné a szavaztok 53,33 százalékával győzött, Sárváron a fideszes jelölt 78 százalékon áll – írja a Mandiner. Kövér László: tőlünk keletre fegyveres háború dúl, nyugatra ideológiai háború zajlik
Az Országgyűlés elnöke fontosnak tartja, hogy Európa vezetői is felismerjék: a jövő a megújításon is múlik. Kövér László erről vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, háromszáz lakosú Nyíriben beszélt, ahol háladó istentiszteleten adták át a megújult református templomot.
Órákon belül fizetésképtelenné válhat Oroszország, 1918 óta nem volt ilyenre példa
Lejár vasárnap este a mintegy százmillió dollárnyi elmaradt kötvénykifizetésre vonatkozó türelmi idő. Moszkva a szankciók miatt nem tudja teljesíteni kötelezettségeit. Ha a befektetők nem jutnak hozzá a pénzükhöz a határidőig, akkor a kötvények vonatkozásában beáll a "nemteljesítés" esete – írja a portfolio.hu. Először látogat külföldre Putyin a háború kitörése óta
Vlagyimir Putyin orosz elnök a jövő héten Tádzsikisztánba és Türkmenisztánba látogatva az ukrajnai háború kezdete óta első alkalommal fogja elhagyni Oroszországot – derült ki a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorából. Európában akar élni az afrikai fiatalok zöme, 180 millió ember kelhet útra a közel jövőben
Egy dél-afrikai befektető cég által finanszírozott kutatás szerint az afrikai fiatalok több mint fele szeretne Európába vagy Észak-Amerikába vándorolni. Afrika gyorsan növekvő népességében 360 millió 15 és 30 év közötti ember él. Ez a szám nagyobb, mint az Egyesült Államok 320 milliós lakossága. Ha ezen csoportnak csupán a fele akar kivándorolni, az is azt jelenti, hogy akár a közeljövőben is 180 millió ember kelhet útnak a jobb élet reményében – olvasható a V4NA nemzetközi hírügynökség cikkében. Futárszolgálattal hozatta a drogot B. Arnold, a szabolcsi dílereket ellátó kábítószer-kereskedő (Videó!)
Futárszolgálaton keresztül rendelt drogot egy, a napokban elfogott magyar drogdíler. A rendőrségi akció során húszezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján. A közlemény szerint a gyanúsítottak száma még bővülhet, tekintettel arra, hogy a nyomozók vizsgálják, hogy a három férfi kivel állhatott még kapcsolatban. Vona eljátszotta a Jobbikot, amit másodvonalbeli emberek cincáltak szét Varga-Damm szerint (Videó!)
Varga-Damm Andrea a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában – amelyet az atv.hu szemlézett – kifejtette, hogy traumaként érte 2018-ban Vona Gábor távozása a Jobbik éléről, és mindent megtett azért, hogy ez ne következzen be. A Jobbikból anno viharos körülmények között távozó politikus azt is elmondta: semmivel nincs jobb véleménnyel a Jakabot megbuktató pártelnökségről, mint a lemondott pártelnökről. Szijjártó Péter: újraindítja budapesti járatát az Air China júliustól
Az Air China kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között, így július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost – jelentette be a hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalán. Ezüstérmet szereztek a magyarok a nyíltvízi úszók csapatversenyében!
A magyar válogatott ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók csapatversenyében a Lupa-tavon zajló világbajnokság vasárnapi nyitónapján. A Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású váltó 1:04:43.00 órás eredménnyel végzett a második helyen a németek mögött, az olaszokat célfotóval megelőzve. A magyar együttes ugyanabban az összeállításban vágott neki a 4x1500 méteres viadalnak, mint amivel tavaly ugyanitt, az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, de ebben a felállásban decemberben az Abu-Dzabiban rendezett világkupán ezüstérmet is nyert. Ahogyan Gellért Gábor szövetségi kapitány már előre jelezte: ahogyan az esélyes csapatok általában teszik, a két lány kezdett, Rohács Réka és Olasz Anna, majd Betlehem Dávid következett, végül Rasovszky Kristóf zárta a sort. Felakasztotta magát egy huszonkilenc éves férfi a veszprémi rendőrség fogdájában
Egy őrizetben lévő férfi a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság elhelyezésre szolgáló zárkájában vetett véget életének. A rendőrség általános közigazgatási rendtartás keretében jelenleg helyszíni szemlét tart az eset kapcsán. A hatóság az idegenkezűséget kizárta – írja a 24.hu. Maróth Gáspár: Minden lehetséges forgatókönyvre felkészült a magyar kormány
Maróth Gáspár exkluzív interjút adott a Hír TV-nek, amelyben a magyar haderőfejlesztésről és a NATO terveiről is beszélt. A politikus kiemelte: nem szabad felülni annak a hisztériakeltésnek, amelyet egyesek szándékosan generálnak a konfliktus kiszélesítése érdekében. Szavai szerint ugyanakkor arra is ügyelni kell, hogy a harcok ne terjedjenek túl Ukrajna határán. Honvédelmi miniszter: nagyon súlyos a helyzet a déli határnál (Videó!)
Nagyon súlyos a migrációs helyzet Magyarország déli határánál – közölte a honvédelmi miniszter vasárnap a Facebookon, azt követően, hogy látogatást tett a hadsereg kelebiai határvédelmi bázisán. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: az idén több mint duplájára emelkedett azok száma, akik engedély nélkül próbáltak bejutni Magyarországon keresztül az Európai Unió területére. London ma éppen az orosz aranyra kivetett embargóval kényszeríti térdre Putyint
Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom (G7) több más tagjával együtt megtiltja az orosz arany importját – közölte vasárnap a Downing Street. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének tájékoztatása szerint az intézkedéshez az Egyesült Államok, Japán és Kanada is csatlakozik.