Törvénysértő módon ítélkező bíró vádolja „politikai beavatkozással” a kormányt
Az elmúlt időszakban a gyenge parlamenti ellenzék szerepét rendre átveszik Magyarországon olyan, egyébként arra nem hivatott közjogi intézmények és tisztségviselők, akik céljuknak tekinthetik hazánk vonatkozásában a hitelrontást, és nyíltan gazdasági és politikai hátrányt kívánhatnak okozni Magyarországnak és a magyar embereknek. Az, hogy az igazságszolgáltatás egyes szereplői érintettek lehetnek-e ebben a tekintetben, egyre gyakrabban a közbeszéd és társadalmi viták tárgyát képezi – írja legfrissebb cikkében a Tűzfalcsoport.Putyin döntött: egymillió rubelt kapnak a tízgyermekes orosz anyák
Az anyák jutalma egymillió rubel (valamivel több mint 6,5 millió forint), amit egy összegben fizetnek ki nekik akkor, amikor a tizedik gyermek betölti az első életévét.Szorul a hurok: tart a nyomozás a Városháza-ügyben
Néhány fővárosi ingatlan értékesítésénél felmerült annak a gyanúja, hogy a vállalkozók visszaoszthattak pénzeket. Az üggyel kapcsolatban Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes neve is felmerült egy kiszivárgott hangfelvételen. A Városháza-ügycsoport kapcsán összesen tizennégy feljelentés született.A német kancellár is mehet a levesbe: adócsalási ügybe keveredik Olaf Scholz
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszocialista Unió (CSU) is azt követeli, hogy ne csak Olaf Scholz régi polgármesteri hivatali e-mailjeit vizsgálják meg, hanem a privát levelezését is kutassák át a nyomozók az elmúlt évtized egyik legnagyobb adócsalási ügyében. Az úgynevezett CumEx-ügytől évek óta hangos a nemzetközi sajtó, mivel több ország is érintett benne. Az ügy lényegében egy adócsalási rendszerrel kapcsolatos nyomozás, amelyben egy komplett hálózatot vizsgálnak a hatóságok, amelyet bankok, tőzsdei kereskedők, ügyvédek és pénzügyi tanácsadók alkottak – számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.XXI. Század Intézet: Ellenzékváltás helyett történelmi töredezettség figyelhető meg a baloldalon
A hazai baloldal nem képes megújulni: továbbra sincs innováció és releváns mondanivaló, az április 3-án megbukott pártelit pedig – minden személyi változás ellenére – vezető pozícióban maradt. A választási kudarc után nőtt a töredezettség: Márki-Zay Péter visszatérésével, illetve a Jobbik szakadásával szeptemberre – az egykori szivárványkoalíció helyén – immár tizenegy (társ)elnök vezetésével lesz nyolc szervezet. Mivel az ellenzéki oldalon nincs hely ennyi párt számára, minden bizonnyal élesedni fog a szavazók bizalmáért folyó küzdelem. A 2024-es helyhatósági és uniós voksolásokra ennek ellenére szükség lesz valamilyen együttműködésre, hisz a nagyobbaknak fontos a stabilitás látszatának fenntartása és a töredezettség felszámolása, míg a kispártoknak a túlélés miatt kell majd ellenfeleikkel összefogniuk – állítja a XXI. Század Intézet legújabb elemzése.Kirúgták a mamuszost a Jobbikból
Szerdán véget ért Molnár Enikő jobbikos karrierje: a párt szerdán szerződést bontott Jakab Péter kabinetfőnökével. A Mandiner úgy értesült, hogy Molnár szerződése a hónap végéig érvényes, a Telexnek pedig már azt is sikerült megtudnia, hogy az egykori pártelnök jobbkeze bizony munkanélkülivé válása miatt regisztrált álláskeresőként végez majd önkéntes tevékenységet Jakab új pártjának felépítésében. A jobbikos álomkarriernek tehát szuperszonikus sebességgel lett vége, természetesen amolyan jobbikos megoldással. Az egykor szebb jövőt szebb napokat megélt és jelentős támogatottsággal bíró Jobbik emailben közölte Molnárral, hogy szerződést bontanak vele. Nézzük, miről is van szó.Második születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok – Kétéves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon
Kétéves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon, második születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok, hazánk egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének tagjai – fogalmaz a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány közleménye.Abbász módosította a holokausztot relativizáló berlini kijelentését
Mahmúd Abbász palesztin elnök a nagy nemzetközi felháborodás hatására módosította szerdán azon kijelentését, amelyben előző esti berlini sajtóértekezletén a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet szerdán.Fidesz: mi, ha összefogunk, a legvastagabb falon is át fogunk menni
Orbán Viktor szavait idézte a Fidesz közösségi oldalán, amivel Soros Györgynek és a brüsszeli bürokratáknak is üzent a kormányfő, aki szerint a jelenlegi helyzetben is az összefogás segíthet.Georg Spöttle: Ötven éve, hogy terroristák gyilkoltak Münchenben – Scholz kancellár kínos pillanatai (1. rész)
Szeptember ötödikén lesz az ötvenedik évfordulója az olimpiai faluban elkövetett terrortámadásnak, amikor palesztin merénylők meggyilkoltak 11 izraeli sportolót és egy német rendőrt. Mahmúd Abbász palesztin elnök berlini látogatása alatt okozott egy pár kellemetlen pillanatot Scholz kancellárnak, amikor az rákérdezett, hogy Abbász elítéli-e ezt terrortámadást. „Az izraeliek 1947 óta összesen ötven alkalommal követtek el tömeggyilkosságot palesztin falvakban. Ötven tömeggyilkosság az egyenlő ötven holokauszttal” – válaszolt Mahmúd Abbász. Scholz egy szót sem tudott vagy akart mondani.Drágább lesz a pótdíj a BKK járatain, hogy ne érje meg bliccelni
Növekednek a pótdíjösszegek szeptember 1-től, ugyanakkor új kedvezményrendszert is bevezetnek a fővárosi közösségi közlekedésben – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.Donáth Anna lazán kiosztotta Gyurcsányt, majd közölte, nem lesz kormányváltás
Kiosztotta Gyurcsány Ferencet a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna, akinek láthatóan kezd elege lenni Fletó állandó víziójából, miszerint kormányváltásra készülnek, mert megbukik a regnáló hatalom. A bejegyzésben olyan gondolatokat is olvashatunk, amelyek alapján felvetődik bennünk, hogy vagy csoda történt, esetleg meghekkelték Donáth közösségi oldalát. Vagy ha ezek közül egyik sem, akkor van remény arra, hogy a momentumos ellenzéki képviselők végre konstruktív javaslatokkal segítsék a parlamenti munkát.Az MNB bírságai után megszüntették a pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázatokat a hazai bankok
Valamennyi hitelintézet kijavította azokat a hibákat, jogszabálysértéseket, amelyeket az MNB egy témavizsgálata nyomán tavaly év végén állapított meg náluk a pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázatok azonosítása, kezelése és – megfelelő eljárásokkal, kontrollokkal való – csökkentése kapcsán. A jegybank a témavizsgálat során az érintett öt bank és két fióktelep számára összesen 158,2 millió forint bírságot szabott ki – írja az MNB közleményében.Abbász a német kancellár jelenlétében a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját
A holokauszthoz hasonlította a palesztinokkal szembeni izraeli politikát a palesztin elnök Olaf Scholz német kancellár jelenlétében kedd este tartott közös, berlini sajtóértekezletükön. A német vezető később egy lapnak mondta el, hogy tűrhetetlen a holokauszt bármiféle relativizálása.Mit gondolsz Gajdicsról, Liszkayról, Szélesről, D. Horváthról, Perjésről és Csintalanról? – kérdezték Huth Gergelytől a Karc FM-ben
Lentulai Krisztián alaposan bekérdezett Huth Gergelynek a Karc FM Bezzeg című műsorában, ahol a hat egykori kolléga vagy főnök jellemzésén túl (ez utóbbi a 37. percnél kezdődik) az újságírói szakma túléléséről, a nemzeti média küldetéséről, a Pesti TV sorsáról, a PestiSrácok.hu jövőjéről, szövetségesekről és sunnyogókról. a Megafon és a média viszonyáról, a választási győzelem kovácsairól és a talán nem is létező szimpatikus baloldaliakról is szó esett.Amerika figyelmeztette Ukrajnát az orosz invázióra, de Zelenszkij nem akart pánikot, ezért hallgatott
Ukrajna azért tekintett el a nyílt háborús előkészületektől a február 24-én megindult orosz hadművelet küszöbén, hogy ne keltsen pánikot – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Washington Post című amerikai lapnak adott interjújában.Biden aláírta a gazdasági stabilitásról szóló törvénycsomagot
Joe Biden amerikai elnök aláírta az amerikai inflációt és költségvetési hiányt csökkenteni hivatott törvénycsomagot kedden. A republikánusok szerint az intézkedések rövid távon nem csökkentik az árakat, hanem újabb terheket jelentenek.Ajánljuk még

























