Pesti Srácok

Ez már a liberális, globalista ellenzék – Szili Katalin a Boomerlázadásban

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 május 3.
Szili Katalin, az Országgyűlés volt szocialista elnöke a hétfői Boomerlázadásban hangsúlyozta, hogy a magukat baloldalinak nevezett ellenzék mára teljesen a külföld globalista érdekeit képviseli. A miniszterelnöki megbízott szerint a hazai ellenzéknek nem az a fő szempontja, hogy hogyan lehet a társadalom egy részét képviselni, hanem a saját túlélése a cél. Az Országgyűlés alakuló ülésén ennek az ellenzéknek egy része – DK, Párbeszéd, Momentum – kivonult a teremből, ezzel is jelezve, hogy semmivel sem értenek egyet. Akárcsak a Bourbonok – emelte ki Szili Katalin – semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Politikájuk nem változott, független attól, hogy immáron a negyedik kétharmados győzelmet szerezte meg a nemzeti jobboldal. Az MSZP volt alelnöke szerint a szocialista párton belül a népi, nemzeti oldalt mindig háttérbe szorították, így nemzetellenes törekvései – például a kettős állampolgárság megtagadása – miatt végül is kilépett a pártjából. Szili Katalin fontos feladatának érzi a határon túl élő kisebbségek jogainak megvédését, így a kárpátaljai magyarok ügyének felkarolását. Az ukrán menekültek csak elenyésző számban tartoznak a kárpátaljai magyarsághoz, Magyarország mégis ugyanolyan ellátást biztosít a háború elől menekülőknek, mint a magyar anyanyelvűeknek – hangsúlyozta a műsorban a miniszterelnöki megbízott.

Nap mint nap durvábbnál durvább hazugságokat találnak ki hazánkról az ukrán politikusok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 3.
Kedden az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, Olekszej Danilov azt állította, hogy a magyar kormány előre tudott az Ukrajna ellen irányuló invázióról és el akarta foglalni az ukrán területek egy részét. A magyar külügy reagált Danilov nyilatkozatára: Menczer Tamás szerint durvábbnál durvább hazugságokat találnak ki nap mint nap azért, mert nem szállítunk fegyvereket Ukrajnába.

Soproni a Pesti Riporterben: Fegyőr jó frakcióvezető lesz, hiszen semmilyen eredménye nincs (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 május 3.
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere szerint a Momentum be-, majd kivonulása azt akarta szimbolizálni, hogy a parlamentben és azon kívül is akarnak politizálni. A politikus szerint fontos, hogy párttársai semmilyen funkciót nem vállaltak, mert inkább az Országház falain kívül kell a liberális politikát építeni. El kell felejteni az orbánozást, hiszen azzal nem lehet nyerni, és ebben igaza van Donáth Annának, a kormányváltásért dolgozni kell, ezért is alakult meg 2017-ben a Momentum – mondta Soproni Tamás. Terézváros polgármestere jó választásnak tartja Fekete-Győr Andrást frakcióvezetőnek, mindezt annak ellenére, hogy a párt bukott elnöke eddig semmilyen eredményt nem tud felmutatni. A Pesti Riporter hétfői teljes adását ITT tekintheti meg.

A „menstruációs méltóság” jegyében intim női eszközökkel látják el a portlandi iskolák fiú mosdóit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 3.
Oregon kormányzója, Kate Brown még 2021-ben írta alá a „Menstruációs Méltóság” törvényét. A rendelet minden iskola számára előírja, hogy menstruációs tisztasági eszközöket helyezzenek el a mellékhelyiségekben, használati utasítással együtt – írja a neokohn.hu. A Portlandi Közoktatási Szervezet (PPS) közleménye szerint a 2022–23-as évre ezek a termékek „minden mosdóban (férfi, női, all-gender) elérhetőek lesznek az összes épületben, ahol oktatás zajlik”.

Több száz illegális migránst tartóztattak fel hétfőn a rendőrök

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 3.
A rendőrök az elmúlt huszonnégy óra során háromszáztizenöt határsértőt tartóztattak fel és kétszáztizenhat főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Az illegális migránsok ellenőrzésük során szír, tunéziai, burundi, török, indiai, pakisztáni, algériai, guineai és afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Politikai Hobbista – A Salamon-szigetek lesz az USA Ukrajnája? (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 május 3.
A Salamon-szigetek messzebb van Amerikától, mint Kijev Moszkvától, az USA kormánya mégis megelőző katonai csapást helyezett kilátásba a szigetország számára, ha tényleg haditengerészeti bázist létesítenek ott a kínaiak – hangzott el a Politikai Hobbista hétfői adásában. Ezek szerint mégis létezik a geopolitikai realitás, és nemcsak arról van szó, hogy minden ország maga dönti el, melyik katonai szövetség tagja? Csak akkor miért kell jóemberkedni és hazudozni Ukrajna kapcsán? A kérdési persze költői; a realitás az, hogy ha egy nagyhatalom megmondja, hogy ne kavarjon senki a hátsó udvarának tekintett érdekszférában, akkor ott a kavarásnak következménye van. A Politikai Hobbista hétfői teljes adását ITT tekintheti meg.

Visszatért az újautó-piac élére a Suzuki

PPestiSrácok.hu Eco 2022 május 3.
Áprilisban 9090 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami az idei második legalacsonyabb szám – írja a Világgazdaság keddi számában a DataHouse legfrissebb adatai alapján. A tavaly áprilisi eredménytől a mostani 13,9 százalékkal marad el, a 2020. évinél viszont 46,9 százalékkal jobb, 2020 áprilisában ugyanis zárva voltak az autókereskedések a járványügyi intézkedések miatt.

Magyarország továbbra is kapja az orosz gázt a szerződéseknek megfelelően

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 3.
Magyarország álláspontja szerint az energiaellátás biztonságára kiemelt figyelmet kell fordítani az Oroszország elleni uniós szankciók meghatározásakor – mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az Energia Tanács hétfői, brüsszeli rendkívül ülése után, telefonon az MTI-nek.

Vasárnap már amerikai gáz áramlott Lengyelországba

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 3.
Az Európai Bizottságnak nincs információja arról, hogy bármelyik európai uniós tagország vagy magáncég rubelben fizetne az orosz gázért vagy hajlandó lenne erre – közölte hétfőn Kadri Simson, az energiaügyekért felelős uniós biztos. Az EU-tagállamok energiaügyi minisztereinek rendkívüli tanácskozására érkezve Simson elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelete, miszerint április 1-jétől a külföldi vevőknek rubellel kell fizetniük az orosz gázért, az EU megosztására tett újabb kísérlet, amelyre egységben és szolidaritásban kell az uniónak reagálnia. Mint mondta, Lengyelországot és Bulgáriát, azt a két tagországot, amelyektől Moszkva megtagadta a gázszállítást, mert nem hajlandóak rubelben fizetni, a tagállamok a gáz átirányításával támogatják.

A német liberálisok újabb ötlettel rukkoltak elő: fizessenek a dolgozók, hogy ne fagyjanak meg a munkahelyükön

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 2.
Andreas Pinkwart észak-rajna–vesztfáliai liberális gazdasági miniszter az egekbe szökő energiaárak miatt azt javasolja, hogy a munkaadók a fűtési szezon kezdetekor küldjék haza, home office-ba a dolgozóikat, így nem kellene fűteni a vállalatok irodáit, ráadásul a gázfogyasztás is csökkenne – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Marija Linnhoff szerint az is segít, ha telente elutazna mindenki pár hónapra egy mediterrán országba.

Kovács Zoltán a BBC-nek: Magyarország nem tud rövid idő alatt más forrást találni az orosz energiahordozók helyett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 2.
Magyarország nem tud rövid idő alatt más ellátási forrást találni az orosz energiahordozók importja helyett – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a BBC brit közszolgálati rádió hétfő esti hírműsorának nyilatkozva. Kovács Zoltán az interjúban kijelentette: az asztalon lévő összes jelenlegi javaslat, a magyar kormány által eddig látott tervek és tervezetek mindegyike gyakorlatilag a magyar gazdaság leállásával, a magyar emberek mindennapi életvitelének romba döntésével lenne egyenlő a szankciók bármelyikének bevezetése esetén.