Szijjártó Péter: Magyarország megkapta az ígért gázmennyiséget Oroszországtól (videó!)
Szijjártó Péter külügyminiszter New Yorkból jelentkezett be szerda délután. Bejelentette, hogy gazdasági tárgyalásokat folytatott stratégiai jelentőségű beruházásokról, valamint a sebesült ukrán katonák magyarországi ellátásának felajánlásáról. Jámbor András szerint a fideszesek egyszerűen okosabbak náluk
Jámbor András, az ellenzék Józsefvárosban mandátumhoz jutott országgyűlési képviselője velős véleményt fogalmazott meg saját politikai közössége szellemi állapotáról és az általuk az embereknek kínált politika minőségéről – szemlézte a Mandiner a Jelen interjúját. NATO-tagállamnak szállít légvédelmi rendszert Oroszország
Törökország újabb Sz–400-as légvédelmi rendszert kap Oroszországtól, összhangban a korábban megkötött szerződéssel – jelentette be a török Hadiipari Elnökség (SSB) vezetője. Ismail Demir a török televízióban nyilatkozva leszögezte: a két ország között 2017-ben aláírt szerződésben eleve két rendszer leszállításáról volt szó. Kiemelte, hogy Ankara nem kíván a továbbiakban ilyen tranzakciót bonyolítani, és nem biztat erre másokat sem.
A pofátlanság csúcsa: Zelenszkij a románoknak ígérget kisebbségi jogokat
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arról biztosította Nicolae Ciucă román miniszterelnököt, hogy az ukrajnai román kisebbség "egy az egyben" ugyanazokat a jogokat fogja élvezni, amelyekkel az ukrán kisebbség rendelkezik Romániában. Kivégezhették a Gazprombank alelnökét és családját
Vlagyiszlav Avajev, az állami Gazprombank egyik alelnöke az orosz hatóságok szerint öngyilkos lett, miután családjával is végzett, de egykori kollégája állítja, hogy valójában merénylet áldozata lett – írja az index.hu. Orbán Viktor: a benzin- és élelmiszerárstop július 1-ig marad (Videó!)
Orbán Viktor a kormányülést követően bejelentette, hogy július 1-ig marad a benzin- és élelmiszerárstop. A miniszterelnök elmondta, hogy egész Európában nőnek az árak, aminek az elsődleges oka a háború, és amíg annak vége nem lesz, nőni is fognak. Ettől próbálja megóvni a magyar embereket a kormány és döntött amellett, hogy marad az úgynevezett ársapka. Fővárosi Közgyűlés: Bírságolható lesz a bérelt kerékpárok és e-rollerek szabálytalan parkolása
Bírságot szabhatnak ki nyártól Budapest több belső kerületében a nem kijelölt helyeken leparkolt mikromobilitási eszközök, így a kölcsönzött kerékpárok, elektromos rollerek után – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a közterület-használatra vonatkozó egyes szabályok módosításával.
Megállapodás hiányában a házelnök tesz javaslatot a tisztségekre
Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így arra a házelnök tesz majd javaslatot – mondta a szerdai tanácskozást követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak. Az amerikaiak többsége nem akarja, hogy Joe Biden 2024-ben újra induljon a választáson
A Harvard CAPS-Harris friss, hétfői közvélemény-kutatásának eredménye szerint az amerikai szavazók csak 37 százaléka szeretné azt, hogy Joe Biden újra induljon az elnöki posztért 2024-ben, 68 százalékuk szerint pedig már túl öreg ahhoz, hogy elnök legyen. A Szovjetunió visszaállításáért ment Kelet-Ukrajnába harcolni egy magyar férfi
A kelet-ukrajnai szakadárok oldalán akart a Szovjetunió visszaállításáért harcolni a Somogy megyei magyar férfi, akinek most háborús bűncselekmény miatt kell felelnie. Tiltott toborzás ellene a vád. 2016-ban önként adta fel magát, mert csalódott az illegális félkatonai fegyveres erők tevékenységében. Az árstopról fog fontos bejelentést tenni Orbán Viktor
A közösségi oldalán tett ki egy képet a miniszterelnök arról, hogy fontos döntések születnek a kormányülésen az árstoppal kapcsolatban, amit hamarosan bejelentenek. Romániában háromszoros a túljelentkezés a tartalékos katonai szolgálatnál meghirdetett helyekre
Miután több éven keresztül a román hadsereg hiába próbált elegendő önkéntes tartalékos katonát toborozni, az illetmények megemelését követően most háromszoros a túljelentkezés az év elején meghirdetett helyekre – közölte szerdán az Adevarul.ro hírportál. Deutsch Tamás megüzente Csányi Sándornak, hogy a rezsicsökkentés márpedig jó
A Fidesz EP-delegációjának vezetője közösségi oldalán reagált az OTP-vezér kijelentésére, miszerint a rezsicsökkentés nem jó. Deutsch Tamás szerint Csányi Sándor nem jó. Kunhalmi elárulta, hogy Márki-Zay Péter tanácsadói köre erőltette a putyinozós plakátokat
Az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes arra panaszkodott egy interjúban, hogy Márki-Zay Péter tanácsadói köre erőltette a kampány során a putyinozós plakátokat, helyette viszont ki kellett volna határozottan mondaniuk, hogy ki akarunk maradni a háborúból. Simicskó: cél a kereszténydemokrácia további erősítése
A kereszténydemokrácia további erősítését jelölte meg pártja alapvető feladataként a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) újraválasztott frakcióvezetője szerdán, az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Mélyponton van a baloldali pártok népszerűsége
A Fidesz–KDNP 56, a baloldali közös lista 34 százalékot kapna egy most vasárnap tartott választáson – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a 18 év fölötti lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentatív közvélemény-kutatásából. Gyurcsány Ferenc eligazítást tartott Fekete-Győr Andrásnak?
A DK elnöke és a Momentum leendő frakcióvezetője egy parkban beszélgetett, amit lencsevégre kaptak. Azt nem tudjuk, hogy miről beszélgethetett a két politikus, de feltehetően terítéken volt a május másodikai alakuló ülés, amire a Momentum nem akar elmenni. Szijjártó: a Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik
A Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, szerdán. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.