Pesti Srácok

Hetek óta bujkál a nyilvánosság elől Mártha Imre strómanja (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
Bár gondosan titkolt telefonszámát és budai irodáját is megtalálták a Metropol munkatársai, hetek óta hiába próbálják elérni az ügyvédi kamara bejegyzett tagját. Elvben továbbra is ügyvédként dolgozik, de úgy próbál tenni, mintha nem is létezne. Ebben szerepet játszhat, hogy a fővárosi közművezér által jegyzett, minden bizonnyal törvénytelen strómanszerződés ügyében már rendőrségi feljelentés is született.

Szerb elnök: amikor mindenki más lehajtott fejjel hallgat, Magyarország felemeli a szavát Szerbiáért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
Amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaink felemelik hangjukat Szerbia védelmében – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb államfő szombaton Újvidéken, ahová Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen érkezett. A szerb államfő köszönetet mondott a magyar kormányfőnek azért a támogatásért, amelyet Budapest évek óta Belgrádnak nyújt.

Márki-Zay kampányútján mentőautót adott az ukrán nagykövetségnek – A nagykövet pedig megköszönte a kormánynak és minden magyar embernek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
A baloldal nagyon profi a segítségnyújtásban: Dobrev Klára húsz maszkkal akarta megállítani a járványt, Márki-Zay Péter pedig egy mentőautóval az orosz hadsereget. Ami a kormány és az ellenzék segítségnyújtásának a súlyát a legjobban jellemzi mégis, az az volt, amikor az ukrán nagykövet megköszönte a kormánynak a békéért tett lépéseit.

Pilhál Tamás: Kegyelmet Budaházynak! (és egy poszt utóélete)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
Budaházy Györgyöt tizenhét év fegyházra ítélték a héten bűnszervezetben elkövetett „terrorcselekményekért”. Pilhál Tamás Facebook-oldalán megjelent írásában azonban felhívja a figyelmet: ha Budaházy „terrorcselekményeket” követett el, akkor mi volt, amikor Gyurcsány Ferenc és bűnszervezete gumilövedékes vadászpuskával szemeket lőtt vagy lövetett ki 2006. október 23-án, vagy amikor egy MSZP–SZDSZ-kormánynak hívott bűnszervezet élén szisztematikusan eladósította, kifosztotta, külföldi érdekköröknek kiárusította Magyarországot, hazudott reggel, éjjel meg este? Mindezeket az állami terrorcselekményeket és maffia-gazemberségeket nem Budaházy György követte el, hanem Gyurcsány Ferenc és bűnszervezete. Ám ezek az elkövetők nemhogy büntetést nem kaptak, hanem egyik részük kitüntetést vett át, másik részük kiemelt nyugdíjjal éldegél, mint Marci Hevesen. Maga a főbűnös, a 2006 őszi rendőrterror feltételezett kitervelője, a Hibbant Néró pedig senkitől sem zavartatva éppen arra készül, hogy április 3-án visszatérjen a kormányrúdhoz, és ott folytassa ámokfutását, ahol a 2006 őszi vérfürdőkor vagy az IMF-hitel fölvételekor abbahagyta. Pilhál Tamás írását változtatás nélkül, a szerző engedélyével közöljük.

Orbán: meg fogjuk őrizni a békét (videóval frissítve)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb–magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – mondta Orbán Viktor szombaton, Újvidéken. A Budapest–Belgrád vasútvonal Belgrád–Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán, az újvidéki vasútállomáson a kormányfő beszédében kiemelte: "itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik".

Szijjártó: Magyarország és Szerbia történelmi barátságot kötött egymással

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
Az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Közép-Európában, ezért is lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt, barátsággá tudta alakítani – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, Belgrádban.

Szabadon engedték Bojko Boriszovot – De Márki-Zay szerint már/még börtönben van, és reszkessen Orbán

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
Portálunk is beszámolt arról, hogy csütörtökön őrizetbe vették a volt bolgár miniszterelnököt, azonban sajtóértesülések szerint Bojko Boriszovot rövid időn belül, vádemelés nélkül szabadon engedték. A baloldal mindig kicsit késő kapitánya viszont éppen a hír megjelenését követően fejtette ki véleményét hangzatos élő bejelentkezésében – valahonnan az útszélről. Tehát már előre beígérte, hogy Boriszov, aki szerinte természetesen Orbán kebelbarátja, már börtönben van és legalább 12 évet ül az elmúlt 12 évért. Tudják: korrupció, lopás, nyomor stb.

Kálomista szívesen látja Ferencet az Elk*rtuk-perben – "Gyurcsány Ferenc is ott ül majd a tanúk padján, de legalább már a bíróságon"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
A Medián függetlenségét éppen most bizonyítja be az igazgatója, Hann Endre ugyanis március tizedikén adott be keresetet a bírósághoz a Megafilm Kft. tavaly októberben bemutatott, az Elk*rtuk címet viselő produkciója ellen. Kálomista Gábor szerint filmjük fikciós, de örül a pernek, mert mint mondta, így Gyurcsány Ferenc is megjelenthet a bíróságon, méghozzá a tanúk padján, ahol nem hazudhat.

Politikai Hobbista – Magyarországon bukkant fel a halálkultusz túlélője (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
A Politikai Hobbista felidézte minden idők egyik legijesztőbb szektája, a Heaven’s Gate kult történetét (videónkon), amelynek 39 tagja követett el 1997-ben rituális öngyilkosságot azért, hogy ily módon megszabadulva emberi mivoltuktól, felszállhassanak az akkor Nap- és Földközelben lévő Hale–Bopp-üstökös mögött rejtőző űrhajóra, és az elvigye őket a létezésnek arra a “következő szintjére”, amit évtizedek óta ígért nekik a szektavezér. Az emberi mivoltukat már korábban, itt, a Földön is igyekeztek meghaladni; azáltal, hogy androgén, aszexuális lényekké váltak. A szekta néhány tagja végül nem vett részt az “elragadtatásban”, olyannyira, hogy az egyik ilyen aszexuális, androgén lény Magyarországon rejtőzött el, de a Hobbista csapatának sikerült egy friss fotót szereznie róla. Hogy ki az, kiderül az adásból...
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?