Osztrák államfő szerint politikai patthelyzet alakult ki Ausztriában
Politikai patthelyzet alakult ki Ausztriában Alexander Van der Bellen osztrák államfő szerint, aki arra kérte szerdán a szeptember végi választást megnyerő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a második helyen végző Osztrák Néppárt (ÖVP) és a harmadik Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetését, hogy folytassanak tárgyalásokat egymással a következő napokban. A spanyol balos kormányfő előre menekül és mihamarabb életbe léptetné a migránspaktumot
Spanyolország az európai migrációs és menekültügyi paktum alkalmazásának előrehozatalát fogja kérni az Európai Bizottságtól - jelentette be a spanyol kormányfő szerdán Madridban. Szánthó Miklós: Orbán Viktor Európa-tervvel, a baloldal kicsinyes Magyarország-becsmérléssel állt elő
Mint lapunk is beszámolt róla, Orbán Viktor szerdán reggel az Európai Parlamentben ismertette a magyar elnökség részletes programtervét. Azonban az utána következő vita a balliberális képviselők miatt egy pártpolitikai összecsapássá silányult, a közös európai politikáról minimális szó esett. Szánthó Miklós az üléssel kapcsolatban kijelentette, hogy a mai politika leglényegesebb törésvonala a problémákat komolyan vevő szuverenisták és a szűklátókörű globalisták között húzódik. Az Alapjogokért Központ főigazgatója rámutatott, hogy "jóformán csak Magyarország miniszterelnöke rendelkezik stratégiai gondolatokkal Európa jelene és jövője kapcsán".
Magyar Péter szerint a gyurcsányi Magyarország Európa éltanulója volt
Miután lerázta a sajtót, majd állva tapsolt Ursula von der Leyen újabb háborúpárti hittételének, Magyar Péter végképp elszabadult az EP strasbourgi plenáris ülésén. A Tisza Párt elnöke szerint ugyanis Magyarország 20 évvel ezelőtt Európa éltanulója volt– most meg nem az. A Tisza helyett a háborúpárti öröm áradt Magyaréknál, állva tapsolt a háború folytatását szorgalmazó felszólalásnak
Magyar Péter a kampányban még kikérte magának, hogy Brüsszel „alázatos szolgája” lenne, most már állva tapsol, mikor Ursula von der Leyen arról beszélt, addig kell támogatni Ukrajnát– és folytatni a háborút–, ameddig nem győzik le Oroszországot. Egy "bátor" politikus: botrányai után gyakorlatilag karanténba záratta a sajtót Magyar Péter
Miután először lemondta strasbourgi sajtótájékoztatóját Magyar Péter, második nekifutásra sem adott különösebb lehetőséget arra, hogy a sajtó képviselői érdemben kérdezzék – például az elmúlt hónapokban történt botrányaival kapcsolatban –, csupán 6 perc állt az újságírók rendelkezésére, hogy készüljenek. Mindezt egy nappal azután, hogy Orbán Viktor annak ellenére tartott 2 órás sajtótájékoztatót, hogy azt egy DK-s provokátor is próbálta megzavarni. Magyarországon bujkáló külföldi bűnözőt fogott a TEK (videó)
A police.hu arról ír, hogy Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Osztálya derítette fel annak a 43 éves férfinak a tartózkodási helyét, akit Szlovéniában fegyveres rablás miatt köröztek.
Bakondi György: a schengeni határokon kívül kell elbírálni a menekültkérelmeket
A schengeni határokon kívül kell elbírálni a menekültkérelmeket, mert különben ellenőrizhetetlenné válik az Európai Unióba (EU) irányuló illegális migráció - mondta szerdán a TV2 Mokka című műsorában Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök a XV. kerületben
Marihuánaültetvényt számoltak fel a nyomozók egy XV. kerületi telephelyen, ahol több tízmillió forint értékű kábítószert foglaltak le - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrség honlapján. Orbán Viktor az EP-ben: Nem abszurd, hogy az az ember tart kiselőadást jogállamiságról, aki vasrudakkal vert békés embereket Budapesten? (Visszanézhető)
Szerda reggel Orbán Viktor miniszterelnök ismertette az Európai Tanács magyar elnökségének programját az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. A kormányfő felhívta a figyelmet: Európa történelme során először fordul elő, hogy a munkaerő-növelés mellett nem nő a GDP-termelés. Emiatt versenyképességi paktum létrehozását javasolta. Orbán Viktor elmondta, hogy az EU menekültügyi rendszere nem működik, mivel az antiszemitizmust, a nők elleni erőszakot és a homofóbia erősödését hozta magával. Emiatt szerinte az uniónak külső hot spotokat kellene létrehoznia. A kormányfő később hangsúlyozta: "nem azért vagyunk az Európai Unió tagjai, mert olyan amilyen, hanem azért amilyen lehetne.(...) Tegyük újra naggyá Európát!" A frakciók vezérszónokai ezután putyinozással, a magyar szavazati jog elvételéről szóló javaslattal és a többi szokásos baloldali vádaskodással válaszoltak. A kormányfő viszontválaszában hangsúlyozta: mélyen sajnálja, hogy a Parlament pártpolitikai összecsapást rendezett a találkozóból, de nem fog adós maradni. "Ha megtámadnak bennünket, akkor meg fogom védeni a hazámat" - jelentette ki Orbán Viktor. Cikkünk frissül. Dönthetett a Magyarország-ellenes Weber Magyar Péter mentelmi jogáról
Megszülethetett az egyezség Magyar Péter és az Európai Néppárt (EPP) elnöke, illetve európai parlamenti frakcióvezetője, Manfred Weber között a Tisza Párt elnökének mentelmi ügye kapcsán kettejük hétfői találkozóján. A patrióták sikere a szabad ember győzelme – Huth Gergely a Magyar Nemzetben
"Orbán Viktort a szövetségesei – sőt fanyalogva, de a fősodratú média is – az új európai erő összekovácsolójaként emlegeti. A magyar patrióta politika valódi sikerreceptté vált. A nagy nemzetközi diadalmenet árnyékában a kormány tágabban vett táborában mégis egyre többször érezni elbizonytalanodást, aminek az oka – nem akarok rögeszméssé válni, de e téren muszáj a sok így gondolkodó polgár véleményére hallgatni – a közösségünk szervezésének elridegülése, a vezetők részéről sokszor talán félreértelmezett profizmus és az öncélú lojalitás" - írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában. DKI: A marihuána után több veszélyes drogot is legalizálnának – ez derült ki az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának bécsi ülésén
Az elmúlt évek legalizációs folyamatainak negatív következményei egyértelműek. Romlásnak indult a közbiztonság, a bűncselekmények száma növekedett, a feketepiac nem leépült, hanem fellendült, a szerhasználók száma pedig szintén növekedésnek indult– derült ki a Drogkutató Intézet (DKI) legfrissebb publikációjából. A tanulmány szerint az ENSZ-ben felszólaló nemzetközi drogaktivisták azonban nem érték még el céljukat: a teljes legalizáció mellett kardoskodnak. Teljesen lefejezte Izrael a Hezbollahot, a vezető utódját és annak utódját is megölték
A Hezbollah egykori vezetőjének, a szeptember végén megölt Haszán Naszrallahnak két utódjával is végeztek az izraeli légicsapások – árulta el a Reuters beszámolója szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök. Megvásárolhatóak a Trump arcával ellátott ezüstmedálok
Egyedi ajándékkal lephetik meg egymást Donald Trump választói, megjelent ugyanis a korábbi elnök által tervezett értékes érme, amely már megrendelhető a fanatikus rajongók részére – a Real Trump Coins oldalon. Legalizálná a drogokat a Kutyapárt polgármestere?
Aggasztó Kovács Gergely 12. kerületi polgármesternek az a mondata, hogy mivel tűcsere működik a kerületben, akár fűcsere is működhetne, ahol a rossz minőségű marihuánát jobbra lehet cserélni – hívta fel a figyelmet Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet (DKI) stratégiai igazgatója. Reagált a MÁV, egyelőre mégsem lesz jelentős járatritkítás a HÉV-vonalon
„Sajnáljuk, hogy a HÉV is a fővárosi közgyűléssel kapcsolatos politikai viták része lett: ez felesleges aggodalmat kelthet az utasainkban. Járműhiány van, döntés még nincs” – nyilatkozta Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója, miután a hvg.hu arról írt, hogy a járműhiány miatt járatritkítást tervez az állami cég a gödöllői, csepeli és ráckevei HÉV-vonalon. Pofosz elnök: Kiss László nem politikai fogoly
Ez egy röhej, hogy ilyet meg lehet tenni Magyarországon, ahol igazi demokrácia van – mondta lapunknak Szalay Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) budapesti elnöke arról, hogy Kiss László, Óbuda előzetes letartóztatásban lévő polgármestere a III. kerületi önkormányzat alakuló ülésén felolvasott levelében politikai fogolyként hivatkozott saját magára.