Pesti Srácok

Tahóságnak nevezte Márki-Zay kijelentését a fogyatékosokról a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
A legvisszataszítóbb ebben, hogy ő a fogyatékos szót negatív értelemben használta. Úgy, mint hogyha az, hogy valaki így éli az életét, pejoratív dolog lenne, az emberi értékeinek a csökkentségét jelentené – kommentálta a Magyar Nemzetnek Márki-Zay fogyatékosokat sértő kijelentését a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, aki szerint a „fogyatékos” szót a hülye szinonimájaként használni emberi tahóság, közéleti, politikai személytől pedig visszataszító ilyet hallani.

Matolcsy György: a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára

PPestiSrácok.hu Eco 2022 január 24.
Az infláció legyőzéséhez a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania. Ha nem lépünk gyorsan és jelentősen előre a termelékenység és a versenyképesség terén, akkor nem állítható helyre a pénzügyi egyensúly – írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a magyarnemzet.hu oldalon.

Hazugságkampányt folytat a baloldal a népszavazási kezdeményezéséről a Volner Párt szerint

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
A baloldal hazugságkampányt folytat, amikor azt állítja, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester által kezdeményezett népszavazási kérdésekről megtartható a referendum az országgyűlési választásokkal egy időben. A törvényes határidők betartásával ugyanis nincs esély arra, hogy április 3-án szavazhassanak az emberek a Fudan Egyetemről, illetve az álláskeresési járadék meghosszabbításáról. Ezért a Volner Párt arra szólítja fel a baloldalt, hogy vonja vissza a népszavazási kezdeményezését – jelentette ki a Volner Párt elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Riporter – Nemváltás, hormonkezelés szülői engedély nélkül? (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 január 24.
A Riporter bemutatja: a nyugati mindennapok része, de Magyarországon is jelen van már a gyermekek erőszakos szexuális befolyásolása. Ezért is fontos az erről szóló népszavazás, amelyen a parlamenti választással egy időben, április 3-án nyilváníthatunk véleményt. A Pesti TV műsorában mások mellett Varga Judit igazságügyi miniszter és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára is megszólalt.

Véget érhet idén az egészségügyi vészhelyzet a WHO főigazgatója szerint

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
Idén véget érhet a koronavírus-világjárvány okozta egészségügyi vészhelyzet, és lezárulhat a pandémia akut szakasza – vélekedett hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben, a szervezet végrehajtó bizottsági ülésének kezdete előtt. Ehhez szerinte az szükséges, hogy az országok biztosítsák a vakcinák méltányos elosztását, továbbra is kövessék figyelemmel a vírus és a különböző variánsok működését, és a helyzetnek megfelelően vezessenek be korlátozó intézkedéseket.

Nacsa Lőrinc: tudta az MSZP, hogy Bangóné hazudik a diplomájáról?

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
A kormánypártok arra várnak választ az MSZP vezetésétől, már korábban tudták-e, hogy képviselőjük, Bangóné Borbély Ildikó hazudik a diplomájáról. Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője hétfői, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában azt mondta: Bangóné Borbély Ildikó éveken keresztül hazudott, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy az MSZP vagy annak vezetése korábban is tudhatott-e arról, hogy képviselőjük hazudik a diplomáját illetően.

Szijjártó: radikálisan változtatni kell az EU afrikai és közel-keleti politikáján

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
Radikálisan változtatni kell az Európai Unió afrikai és közel-keleti politikáján, máskülönben a közösség teljesen el fog jelentéktelenedni ezen térségekben, és további biztonsági kockázatok fognak kialakulni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben, a Külügyminiszterek Tanácsülésének alkalmával.

Több érzékenyítő, migránsos társasjátékot dobtak piacra

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
Több társasjáték is készült az utóbbi években, ahol a játékosoknak illegális bevándorlóként kell haladni a pályán. A játék hasznos tippeket is ad, hogyan cselezzük ki a rendőröket és találjunk rá a megfelelő embercsempészre. Az egyik ilyen játék még 2017-ben az Európai Bizottság támogatásával működő európai ifjúsági információszolgáltató hálózat díját is elnyerte.

Századvég: jelentősen javult a vállalati és a lakossági konjunktúraérzet

PPestiSrácok.hu Eco 2022 január 24.
Mind a lakosság, mind a vállalkozások körében javuló konjunktúraérzetet mért a Századvég Konjunktúrakutató januárban. A –100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági konjunktúraindex értéke –4,2-ről –2,2-re, míg a vállalatoknál –3,7-ről –0,1-re emelkedett, ami a legkedvezőbb érték a koronavírus 2020. márciusi megjelenése óta, és nem tér el érdemben a vírus előttitől sem – ismertette hétfői közleményében a konjunktúrakutató.

Merényletet terveztek a szerb elnök ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
Nemzetközi bűnözői csoport tagjai Aleksandar Vučić szerb elnök ellen terveztek merényletet, amit februárban hajtottak volna végre – írja a V4NA Hírügynökség. Mint Aleksandar Vulin belügyminiszter fogalmazott: az egyik európai uniós tagállam rendőrségi tisztségviselője értesítette a szerb rendőrséget arról, hogy egy több ország állampolgáraiból álló bűnszervezett meg akarja gyilkolni Aleksandar Vučićot.

Csaknem negyvenezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a hétvégén

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
Három nap alatt közel negyvenezren fertőződtek meg Magyarországon a koronavírussal, 122-en elhunytak. Magyarországon a beoltottak száma 6 342 496, közülük 6 080 592-en a második, 3 554 502-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. Kórházban 2921 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen – közölte a koronavírus.gov.hu.

Tömegesen záratná be a kórházakat a baloldal (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
Komáromi Zoltán, a baloldal egészségpolitikusa nemrég kórház- és osztálybezárásokat ígért, ha hatalomra kerülne a baloldal. Most párttársa, a DK-s László Imre is azt nyilatkozta: kevesebb kórház is elég lenne Magyarországon. Eközben Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje veszélyes egészségügyi elképzeléseit ismerteti folyamatosan a közvéleménnyel, fűszoknyás felszolgáló lányokkal és indiai szemműtétekkel. És persze vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, magánosítással – vagyis fizetős egészségügyi ellátással.

Gulyás Gergely Bangóné ügyéről: a Momentum megteheti-e azt, amit az MSZP-nek nem szabad? (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 24.
Mint az szombaton kiderült, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó mégsem szerzett közgazdász diplomát a BGF-en, amire másnap az MSZP közölte, hogy nem indítják a választásokon, és felszólították: adja vissza parlamenti mandátumát. Nem ez az első eset, amikor egy baloldali politikusról kiderül, hogy hazudott a képzettségét illetően, korábban ugyanis Hajnal Miklós például azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs diplomája. Gulyás Gergely ezzel a párhuzammal vonja kérdőre a baloldalt Facebook-oldalán.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.