Pesti Srácok

Pesti Riporter – Az Áldozatsegítő Központok hálózatszerűen működnek, idén tizenötezer embernek tudtak segíteni (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 8.
Nemrég adta át Varga Judit igazságügyi miniszter Nyíregyházán az ország kilencedik Áldozatsegítő Központját. Az első még 2017-ben nyitotta meg kapuit, 2025-ig viszont minden megyében lesz egy-egy ilyen bázis. A Pesti Riporter keddi adásában Szeiler Orsolya, az igazságügyi közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy úgynevezett „trónfosztott” szerepben voltak a büntetőeljárásban idáig az áldozatok, ugyanis sem a sérelmükkel, sem a kárukkal nem foglalkozott az eljárásrend. A központok most a kormányhivatalokat kiegészítve dolgoznak, a traumák feldolgozásában is segítenek és biztonságot is adnak az áldozatoknak. Egy hálózat kiépítése zajlik, hogy a szolgáltatásokat minél közelebb tudják vinni a bántalmazott emberekhez, sorsukat pedig tovább kísérik. A tavalyi évben több mint tízezer, idén pedig már tizenötezer áldozatnak tudtak segíteni a központon keresztül – részletezte a helyettes államtitkár.

Kihagyta esküjéből az „Isten engem úgy segéljen” részt az új német kancellár

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 8.
Megalakult szerdán Berlinben Németország új kormánya, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) Olaf Scholz vezette koalíciója. Olaf Scholzot szerdán kora délelőtt választotta meg kancellárnak a szövetségi parlament (Bundestag). A politikus ezután átvette megbízólevelét Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöktől, majd letette hivatali esküjét a parlamentben. Esküjének szövegéből kihagyta azt a szabadon választható részt, hogy „Isten engem úgy segéljen”.

A migránsok jogaiért aggódik az Európa Tanács biztosa

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 8.
Biztonságos és legális útvonalak kialakításának, valamint az emberi jogok védelmének kell az Egyesült Királyság és a Franciaország közötti migrációs együttműködés középpontjában állnia – jelentette ki az Európa Tanács emberi jogi biztosa a két érintett ország belügyminiszterének írt levelében szerdán. Dunja Mijatovic Priti Patel brit és Gérald Darmanin francia belügyminiszternek címzett, és szerdán nyilvánosságra hozott levelében hangsúlyozta: az országoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a menekültek, a menedékkérők és a migránsok emberi jogai álljanak minden migrációs intézkedés középpontjában.

Polbeat Pankráció – Annyira transzparens a baloldal, hogy nem tudjuk, Márki-Zay Péter miből kampányol (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 8.
Erős témák kerültek szóba a keddi Polbeat Pankrációban, például az, hogy a tiszta kezek politikáját hirdető Márki-Zay Péter imázsába miképp fér bele, hogy a kampányát az a Bige László támogatja, aki a magyar mezőgazdászoknak súlyos károkat okozott, és nem is titkolják, hogy együtt ebédeltek. A témát az Alapjogokért Központ elemzője, Szolomayer Balázs hozta, aki furcsállotta, hogy egyik nap Csányi Sándorral, másik nap Bige Lászlóval találkozik a baloldal jelöltje. A politikai elemző, Nagy Attila Tibor azzal védte meg Bige Lászlót, hogy jogerősen még nem ítélték el, Márki-Zay Péter kampányában viszont szerinte vannak súlyosabb hibák annál, mint hogy Bigével tárgyalt. A 24.hu újságírója, Nagy József viszont nem fogadna el pénzt Bige Lászlótól, ha ő lenne a jelölt. Lánczi Tamás politikai elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy nem tudjuk, miből kampányol a baloldal miniszterelnök-jelöltje, ugyanakkor elszólta magát, amikor azt mondta, hogy Bige megdobhatja pár dollárral. Hogy miért pont dollárban számol Márki-Zay, az további kérdéseket vett fel.

Sára Botond lesz Józsefvárosban a Fidesz jelöltje

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 8.
Ma hivatalosan is országgyűlési képviselőjelöltnek választottak a Józsefvárosi és Ferencvárosi Fidesz-szervezetek. Köszönöm a megtisztelő bizalmat! Ahogy eddig, úgy a jövőben is minden erőmmel a két kerületben élőkért fogok dolgozni – jelentette be a közösségi oldalán Sára Botond, aki a fővárosi 6-os választókörzetben lett a kormánypárt országgyűlési képviselő-jelöltje. A Józsefvárost és Ferencváros egy részét magába foglaló választókerületben az ellenzéki összeborulás Jámbor Andrást indítja.

Csaknem hárommillió ember már a harmadik oltást is megkapta Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 8.
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint elhunyt kétszáztizenhárom, többségében idős krónikus beteg, és újabb 6849 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, így 168 728-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 36 048 ember, a gyógyultak száma 948 385-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 184 295. Kórházban 7206 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 607-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 47 718-an vannak, a mintavételek száma 8 701 776. Eddig 6 166 840 embert oltottak be, közülük 5 874 429-en a második, 2 824 464-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

Varga Mihály: erős vidék nélkül nincs erős Magyarország (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 8.
Kétszázharminc milliárd forintnyi pályázatot indítanak a vidéki településeknek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében szerdán. A pénzügyminiszter rámutatott, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz mostani felhívásai a helyi gazdaságfejlesztést, a szociális célú lakásépítést, az útfejlesztést és a helyi egészségügyi fejlesztéseket célozzák.

Karácsony Mocsárosdűlő ügyéről terelné a figyelmet a Szalamandra-völgy „megmentésével”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 8.
Bús Balázs óbudai önkormányzati képviselő rámutatott, hogy Mocsárosdűlő ügyéről akarja elterelni a figyelmet a budaligeti Szalamandra-völgy megmentéséről szóló Facebook-bejegyzésével az álzöld politikát folytató Karácsony Gergely. A fideszes politikus a Magyar Nemzetnek arra reagált, hogy a főpolgármester december 5-én a Facebookon azt írta, hogy védett területté fogják nyilvánítani a Szalamandra-völgyet, a Budaliget és Solymár közötti utolsó, még be nem épített keskeny erdőt.

XXI. Század Intézet: A Jobbik elvesztette nemzeti jellegét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 8.
A 2003-ban párttá alakult Jobbik idén októberben „nagykorúvá vált”, ám az elmúlt tizennyolc esztendőben számos olyan identitásváltozáson ment keresztül, ami egyedülálló a rendszerváltoztatás óta fennálló többpárti demokráciában. Az egykori nemzeti radikális párt több politikai törésvonalat lépett át, majd megpróbált a politikai centrumban helyezkedni, ám mára egyértelművé vált, hogy a 2022-es választásokon a progresszív ügyeket felvállaló baloldal szerves részeként fog a jobboldallal szemben felállni – írja a XXI. Század Intézet elemzése.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.