Egy új migránsválságot idézhetnek elő az amerikaiak, ha kivonulnak Afganisztánból
Nem nemzetet építeni mentünk Afganisztánba, az afgán nép joga és felelőssége dönteni a jövőjükről, meg arról, hogy miként szeretnék az országukat kormányozni – mondta Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke a napokban az afganisztáni kivonulásról. Az ősz kezdetére a terv szerint az összes amerikai katona elhagyja Afganisztánt, de a létszám kilencven százalékát már mostanra sikerült kivonultatni.A nagy budapesti klímakamu: csak a szavak szintjén zöldek Karácsonyék
A Klímapolitikai Intézet Karácsony Gergely berlini látogatása kapcsán összehasonlította a Főváros és a kormány klímastratégiáját. Az eredményről Toldi Ottó a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetőjével beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában, ahol többek között elmondta, hogy a budapesti klímastratégia nem megy túl a kormány elképzelésein. A 2030-as klímasemlegességről szóló Karácsony Gergely ígéret valójában egy felelőtlen és irreális ígéret volt, ezért sem hallunk róla mostanában.Francia agymenés: a gyerekek már olvashatnak férfi prostituáltakról, nőként érző kisfiúról és leszbikus békakirálylányokról
Franciaországban elhatalmasodott az LMBTQ-propaganda, és az érzékenyítés most egy újabb fokozatot ért el: a kisiskolások már olvashatnak férfi prostituáltakról, nőként érző kisfiúról, de találnak történetet két hat éves kisfiúról is, akik között – ismételjük, hat évesek – testileg is közösülnek. A franciák így kívánják felvenni a harcot a homofóbia ellen.Az EU felfüggesztette a digitális adózásra irányuló tervét
Az Európai Bizottság felfüggeszti a digitális adózás bevezetésére irányuló tervét annak érdekében, hogy neveszélyeztesse az igazságosabb adózással kapcsolatos globális megállapodásra vonatkozó terveket - jelentette be hétfőn a Daniel Ferrie brüsszeli testület illetékes szóvivője, aki a G20 csoport szombati tárgyalásain elért „rendkívüli áttöréssel” indokolta a döntést.Politikai Hobbista – Ki kell tiltani Soros ügynökeit a hazai sportlétesítményekből! (Videó!)
A Pesti TV Politikai Hobbista nevű műsorának hétfő esti adásában az erőszakosan terjesztett LMBTQ- propaganda mellett az UEFA vérlázítóan elfogult döntéseit is kielemezték. A műsor résztvevői megállapították, hogy a Puskás Stadion három meccses bezárása Soros György számlájára írható, akinek ügynökeit fel kell ismerni és ki kell tiltani minden magyarországi sportlétesítményből, hiszen mérhetetlenül nagy károkat okoztak hazánknak.Trump készen áll arra, hogy 2024-ben is megméresse magát
A határok biztosítását, valamint a szabad választások helyreállítását ígérte többek között Donald Trump előző elnök Dallasban, az amerikai jobboldal legnagyobb seregszemléjén, ahol üdvrivalgás fogadta a beszédét. A Konzervatív politikai akció konferenciának szóló, jövő évi budapesti meghívást videóüzenetben erősítette meg Texasban Szánthó Miklós, az Amerikai Konzervatív Unió magyarországi partnerszervezete, az Alapjogokért Központ igazgatója – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Hivatalosan is megnyitották az olimpiai falut Tokióban
Tíz nappal a tokiói ötkarikás játékok kezdete előtt hivatalosan is megnyitották az olimpiai falut. A koronavírus-járvány és a japán fővárosban elrendelt vészhelyzet miatt az ilyenkor szokásos ünnepség, amely a rajtig való visszaszámlálás kezdete is, elmaradt. A negyvennégy hektáron felépített huszonegy épületben várhatóan tizennyolcezer sportoló, edző, sportvezető lakik majd a játékok alatt.A magyar gyermekvédelmi törvény miatti vita volt a leghangosabb az EP-ben
Az elmúlt hét egyik leghangosabb európai politikai vitája a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos vita volt az Európai Parlamentben. Szintén fontos esemény volt egy online találkozó, amelyen a német kancellár, a francia elnök és a kínai államfő vett részt – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Az éves influenzaoltás megvédhet a koronavírus súlyos következményeitől is
Az éves influenzaoltás védelmet nyújthat a Covid-19 számos súlyos következményével szemben. A Miami Egyetem Miller orvostudományi karának munkatársa, Susan Taghioff és kollégái a több mint hetvenmillió páciens egészségi adatait tároló TriNetX adatbázist felhasználva különített el két csoportba több mint harminchétezer embert, figyelembe véve a Covid-19 súlyos lefolyását befolyásoló olyan tényezőket, mint az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a dohányzás, valamint a különböző egészségi problémák, úgy mint a diabétesz, az elhízás és a krónikus obstruktív tüdőbetegség.Szijjártó: Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az Európai Unióba
Szijjártó Péter az albánokkal és az észak-macedónokkal is megkezdené a tárgyalásokat a csatlakozásról, mert szerinte az Európai Uniónak bővülnie kell a Nyugat-Balkán irányába. A világpolitikában nincs vákuum, nincs légüres tér, hogyha egy területet mi nem tudunk integrálni, akkor villámgyorsan integrálni fogja más – hangzott el a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán közzétett videójában.Ughy Attila a Pesti riporterben: Karácsonynak köszönhetően Budapest közlekedése végleg elesett
A főváros közlekedése ellehetetlenült az utóbbi hetekben, de Karácsonyék ezt is tudják fokozni: hétfőtől a Blaha és a környéke is elesett. A Pesti TV Pesti riporter nevű műsorának hétfői adásában Ferkó Dániel erről beszélgetett Ughy Attilával a fővárosi Fidesz-frakció képviselőjével, aki szerint főleg a városvezetés hozzá nem értése alakította ki az élhetetlen állapotokat a fővárosban. Karácsony Gergely természetesen mindeközben visszafele mutogat és Tarlós Istvánt okolja a késve elindított projektek miatt.Országérdekeket szolgál a haderőfejlesztés
A Magyar Honvédség újrafegyverzése, a katonai életpályamodell kiteljesítése és a toborzás mellett kiemelten fontos a XXI. századi kihívásokra választ adó irányítási és vezetési struktúra kiépítése. A már a következő évtizedre kitekintő honvédelmi és haderőfejlesztés, az országvédelem és a NATO szövetségesi kötelezettségek teljesítése is megkövetelte a Honvédelmi Minisztérium és az elődszervezetből létrehozott Magyar Honvédség Parancsnokságnak a szétválasztását, illetve az új parancsnok, Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy kinevezését.Jámbor András nekiesett a konzultációs plakátoknak, Karácsony Gergely pedig adja alá a lovat
Elkezdtük kijavítani a gyalázatot. A nyolcadik kerületben több helyen szépen alakulnak át a kormányzati plakátok, hogy valódi kérdést hirdessenek a hazugságok helyett. Volt aki hurrával köszöntötte az akciónkat, volt aki a segítségét ajánlotta fel. Ehhez az akcióhoz most nem volt szükségünk segítségre, de később biztosan jól jönne még a lelkesedésetek – írta ki a Facebookra Jámbor András. A szélsőbaloldali politikus sorra ragasztja át a kormány nemzeti konzultációra biztató plakátjait, a főpolgármester pedig kommentben biztatja is a politikust.Professzorok tiltakoznak a hagyományos értékek megkérdőjelezése ellen
Tiltakozik a Professzorok Batthyány Köre a pedofilellenes törvényt érintő baloldali támadások ellen – közölte a konzervatív értelmiségiekből álló szervezet. Érthetetlennek tartják, hogy miközben a szexuális kisebbség erőszakos módon nyer teret a nyilvánosságban, addig a határon túli magyarság állampolgárságát politikai okokból megkérdőjelezik, az egyházak létjogosultságát pedig idejétmúltnak tartja a nemzetközi baloldal.Varga Judit: Bemutattuk az Európa Tanács magyar elnökségének prioritásait
Bemutattuk az Európa Tanács magyar elnökségének prioritásait és Emberi Jogi Kézikönyvét. A kötet az Alaptörvény szerint rendszerezve mutatja be az emberi jogokat konkrét, gyakorlati példákkal igazolva, megválaszolva azt a kérdést, hogyan segíti a kormány valamennyi emberi jog megvalósulását Magyarországon. Hajrá, magyar ET-elnökség! – írta az igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében.A magyar iskolák nem kíváncsiak a melegpropagandára
Óriási, nemzetközi hisztikampányba kezdett a baloldal a gyermekvédelmi törvény elfogadása óta. Mint ismert, ez az a törvény, ami nem engedi be az LMBTQ-propagandát az iskolákba. Amire egyébként az iskolák maguktól sem vevők. Erről beszélt az egyik legrégebb óta működő érzékenyítő program, a Melegség és elfogadás trénere az RTL Híradójának, mivel évente legfeljebb 40-50 iskolában kérik, hogy érzékenyítő foglalkozásokat tartsanak.Karácsony szerint nem ördögtől való, hogy olvasta a beszédét
Számos alkalommal kritizálták már a magyar miniszterelnököt azért, mert gondolatait papíron szedte össze és ennek segítségével adta elő mondandóját. Most azonban, hogy Budapest főpolgármestere, miniszterelnök-jelöltként (már, ha megnyeri a háziversenyt sajátjai között) haknizza körbe az országot, és súgógépről olvassa fel terveit, már nem ördögtől való. Sőt, Karácsony Gergely odáig is elment, hogy arra utalgat posztjában, hogy ő nem is olvasta a szöveget, az csak úgy ott volt.Ajánljuk még

























