Fürjes Balázs: 2024-ig nem indul el a Fudan Egyetem és a Diákváros építése
Az államtitkár szerint nemhogy ebben a kormányzati, de még az önkormányzati ciklusban sem fognak elindulni az építkezések. A szükséges egyetértések és egyeztetések lefolytatásához még van idő - számolt be az atv.hu. Jakab elszólta magát, nem érdeklik a jobbikos szavazók
Nemcsak politikai értelemben, hanem minden egyéb szinten is feladta magát a Jobbik a DK kedvéért. Alaposan behízelgett ugyanis Gyurcsány Ferencnek az ATV műsorában a Jobbik elnöke, Jakab Péter, majd belerúgott egyet saját pártjának szavazóiba is, akiket alaposan megalázott, mikor azt mondta, nem érdekli, hányan szavaznának a Jobbikra. Varga Judit: a magyar kormány mindig ki fog állni az ország és az európai határok védelme mellett
A magyar kormány mindig ki fog állni a magyar emberek, a magyar haza és az európai határok védelme mellett – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter, aki azt is kiemelte: az Európára nehezedő migrációs nyomás ismét növekvő tendenciát mutat, különösen a közép-mediterrán és a nyugat-balkáni útvonalon.
Az Európa Tanácsnak nem tetszik az osztrák vezetés radikális iszlamizmust korlátozó terve
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács, hétfőn a politikai iszlám térnyerése elleni osztrák program egyik elemének, az úgynevezett "iszlám térképnek" a visszavonására szólította fel Ausztriát. Az osztrák vezetés csütörtökön mutatta be a radikális iszlamista tendenciák felszámolását célzó tervét, amelynek egyik része az iszlám térkép. A térkép, a hozzátartozó háttérdokumentumokkal együtt átfogó képet ad az Ausztriában tevékenykedő muzulmán szervezetekről, egyesületekről, hitközségekről és az őket képviselő fontosabb személyekről, illetve irányultságuk, kapcsolataik besorolásáról. Egy kutatás szerint a vírusból való felépülés után legalább egy évig tart a védettség
Észak-olaszországi betegek hosszú távú adatainak elemzése szerint nagyon ritka az újrafertőződés a koronavírusból való felépülés után, és az egykori betegek hosszan tartó védettséget élveznek. „A természetes védettség a SARS-CoV-2 vírusfertőzéstől úgy tűnik legalább egy évig tart, ami hasonló az oltóanyagkutatásokban jelentett védettséghez" – közölte a magentai Fornaroli Kórház orvosa, Nicola Mumoli vezette kutatócsoport az Amerikai Orvostársaság (JAMA) Internal Medicine című folyóiratában közzétett tanulmányban, amelynek eredményei több mint tizenötezer ember egészségügyi adatain alapulnak. Jakab Péter ismét börtönnel fenyegetőzik az Országházban
Különösen izgalmas jelenség az, hogy valamilyen érthetetlen módon a Jobbik még megmaradt szavazói bátornak tartja Jakab Péter szánalmas performanszait. A krumplikirály ezúttal ismét "megvillant", mikor a ismételten börtönnel fenyegetőzve posztolt az Országházból. Európai Bizottság: a tizenkét-tizenöt éves korosztály is oltható Pfizerrel
Stella Kyriakides uniós egészségügyi biztos egy tweetben jelentette be, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a tizenkét-tizenöt éves korosztály oltását a BioNTech/Pfizer koronavírus elleni oltóanyagával. A tagállamok ezentúl maguk dönthetik el, hogy kívánnak-e élni a lehetőséggel, azonban egyelőre nem tudni, hogy a magyar kormány miként határoz majd a fiatalok oltásával kapcsolatban – írta meg a liner.hu.
Hazánkhoz hasonlóan Szerbia is épít saját vakcinagyárat
Szerbia azért épít vakcinagyárat, mert a jövőben szeretné megvédeni állampolgárait a koronavírustól és más, hasonló vírusoktól, valamint a térség, Európa és a világ más országain is segíteni szeretne – jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök hétfőn Belgrádban. Aleksandar Vucic szerb elnök márciusban jelentette be, hogy megállapodás született arról, Szerbia Kínával és az Egyesült Arab Emírségekkel közösen épít vakcinagyárat Szerbiában, ahol a kínai Sinopharm koronavírus elleni oltóanyagát állítanák elő. Koronavírusban halt meg az oltásellenes seriff-helyettes
Daniel Trujillo halálát koronavírus-szövődmények okozták, számolt be róla a Daily Mail cikke alapján az egeszsegkalauz.hu. A korábban tengerészgyalogosként, utoljára seriff-helyettesként dolgozó férfiról nem tudni, hogy volt-e bármilyen komolyabb betegsége. A férfi oltásellenes volt, és a közösségi oldalán is azt hangoztatta, hogy az immunrendszere elegendő a koronavírus legyőzéséhez. Orbán Viktor Facebookon is megosztotta a Jakabhoz intézett válaszát (Videó!)
Orbán Viktor Facebook-oldalán tett közzé egy videót az Országgyűlésben elmondott beszédéről, amelyben Jakab Péter mutatványait értékelte. A kormányfő szerint Jakab valójában egy komédiás, aki hétről hétre a szemünk előtt csinál bohócot magából, mindez pedig hatmillió forintjába kerül az adófizetőknek. Matolcsy: a magyar értékek döntő többségét a baloldali kormányok figyelmen kívül hagyták
A magyar nyelv nem csupán a kultúrpolitika ügye, különleges erőforrásként tekinthet rá a gazdaságpolitika is – írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a novekedes.hu oldalon hétfőn megjelent elemzésében. Matolcsy György szerint a nyelvben rejlő értékek új kezdeményezésekre ösztönözhetnek, ha azokat egy hasonlóan gazdag, állandó mozgásban lévő, innovatív gazdaságpolitika segít kibontakoztatni. Mindezt azért is szükségesnek tartja, mert a magyarok értékrendjéhez hozzátartozik a verseny, megbecsülik a munkát, a tudást, és fontosnak tartják a vállalkozás lehetőségét. Palkovics László: a sikeres válságkezelés szilárd alap a gazdaság újraindításához
A beruházások ösztönzését és a munkahelyek megtartását középpontba helyező magyar válságkezelés eredményességéről győződhettek meg számos német nagyvállalat képviselői egy hétfői online háttérbeszélgetésen – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel. A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bevezető előadásában kifejtette, Magyarország az idei első negyedévben 2020 végéhez viszonyítva a negyedik legnagyobb mértékű GDP-növekedést érte el az Európai Unióban. Az előrejelzések szerint a második negyedév két számjegyű bővülést hozhat, a fellendülés tehát sokkal gyorsabb lehet a vártnál. Így csípte el Dobrev Klárát, Kunhalmi Ágnest és Szaniszló Sándort Bohár Dani A riporterben (videó)
Hogy értékeli utólag a baloldal oltásellenes kampányát? – kérdezte meg Dobrev Klárát, a Gyurcsány-párt miniszterelnökjelöltjét Bohár Dániel A riporter vasárnapi adásában, aminek a fő témája az ellenzék a járvány alatt tanúsított politikája mellett az volt, hogy miért nem néz szembe a baloldali média az általa terjesztett rémhírekkel? Utóbbira Kunhalmi Ágnestől, az MSZP társelnökétől is választ próbált kapni a műsorvezető, ám kiderült: a politikus szerint a baloldali sajtó csak a munkáját végezte. Bohár Dániel megkérdezte Szaniszló Sándort, a XVIII. kerület DK-s polgármesterét is, aki egy bejegyzésben a kerületbe érkezett kínai oltóanyagok visszaküldéséről fantáziált, ám ő azt is tagadta, hogy oltásellenes lett volna. A riporter friss adása minden vasárnap este nyolc órától látható a Pesti TV műsorán, majd rögtön utána visszanézhető a csatorna weboldalán. A teljes műsor itt nézhető vissza. A határkerítésen létrán átmászó szír férfiakat ítéltek el Szegeden
Egy év – három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítéltek gyorsított eljárásban hétfőn három a szerb-magyar határt védő kerítésen létrán átmászó szír férfit. Horváth-Tóth Imola, a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-vel közölte: a Szegedi Járásbíróság határzár tiltott átlépésének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, és a szabadságvesztés mellett két évre kiutasította őket Magyarország területéről. Kövér László fogadta az osztrák törvényhozás elnökét
Kövér László, az Országgyűlés elnökének meghívására Budapesten folytatott megbeszéléseket Wolfgang Sobotka, az osztrák Nemzeti Tanács elnöke – közölte az Országgyűlés sajtóirodája hétfőn az MTI-vel. Az Országházban megtartott találkozón Kövér László kijelentette, hogy Magyarország minden területen hagyományosan kiemelt partnerként tekint Ausztriára, az őszinte párbeszéd szellemében az együttműködés erősítésére törekszik szomszédjával kétoldalú, regionális és európai szinten is. Hozzátették: a két állam közötti történelmi kapcsolatokhoz méltó szintet jelzi az is, hogy az osztrák házelnök megválasztása óta a mostani a hetedik személyes házelnöki találkozó. A küldönc sorsa – Bálint László portálunknak írt levelében cáfolja, hogy ő szivárogtatta volna ki a „Karikó-ügyet”
Közismert, hogy egy szélsőjobboldali portál teregette ki azt a szövegrészletet, amely Karikó Katalin állambiztonsági érintettségét taglalja. A világhírű tudós lejáratására alkalmas sorok Bálint László pár évvel ezelőtt megjelent kötetéből származnak. Utóbbiban azt a hálózati nyilvántartást idézik, amelyben valóban szerepelt Karikó Katalin. Portálunkban megjelent egy cikk a szerzőről, aki a rendszerváltás előtt a kémelhárítás területén dolgozott, de az utóbbi évtizedekben már kutatóként, az állambiztonsági ügyek szakértőjeként vált ismertté. Bálint László válaszlevelét változtatás nélkül közöljük. A konzervatív Európa ébredéséről egyeztetett lengyelországi partnerszervezetével az Alapjogokért Központ
A hétvégén Varsóban egyeztetett az Alapjogokért Központ és lengyel partnerszervezete, az Ordo Iuris a konzervatív erők európai együttműködésének szélesítéséről. A kibővített körben folyó találkozón a felek cseh, szlovák és olasz partnerekkel abban állapodtak meg, hogy a napokban ők is csatlakoznak a már működő együttműködéshez. A magyar és lengyel fél még tavaly állapodott meg arról, hogy egy olyan összeurópai think-tank hálózatot hoz létre, amely képes kellő súllyal fellépni és hangot adni az „Isten, haza, család” gondolatának az Európa jövőjéről szóló politikai vitákban – olvasható a szervezet Facebook-bejegyzésében. Egyre súlyosabb a farkasveszély Magyarországon (Videó!)
Soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországon a farkashelyzet odáig jut, hogy akár ember életét is veszélyeztetheti – mondta el videójában Győrffy Balázs, a Magyar Agrárgazdasági Kamara elnöke. Facebook-oldalán megjelent videójában Győrffy arról beszél, hogy megoldást kell találni a Borsodban kialakult helyzetre.