Beoltották Kocsis Mátét
Kocsis Máté is megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán közzétett bejegyzésében közölte, hogy megkapta a vakcinát, és azt is elárulta, hogy az orosz Szputnyik vakcinával oltották be. Az ukrán nagykövetet fogadta Benkő Tibor
Hivatalában fogadta Ljubov Vaszilivna Nepop nagykövet asszonyt Benkő Tibor honvédelmi miniszter április 16-án, pénteken – olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében, amely a Honvédelem.hu oldalon jelent meg. Peking határozottan elítéli az amerikai-japán csúcstalálkozón kiadott nyilatkozatot
Peking aggasztónak nevezte és határozottan elítélte szombaton az előző napi washingtoni amerikai-japán csúcstalálkozón kiadott közös nyilatkozatot, amely elsősorban a Kína általi fenyegetés elhárításáról szól. Az Egyesült Államok ebben megújította a Japánnak nyújtott biztonsági garanciáját, amely szükség esetén atomfegyverek bevetését is jelenti.
Kásler Miklós: Átadtuk a Budapesti Szent Ferenc Kórház új részlegét
Kásler Miklós videobejegyzésben jelentette be, hogy átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új részlegét, amelyben a post-covid szindróma ellátására nyílik mostantól lehetőség. Illegális számlagyárat számoltak fel Budapesten
A Budai Központi Kerületi Bíróság – nem végleges végzésében – egy hónapra elrendelte annak a három férfinak és három nőnek a letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. A bűnszervezet számlagyárat működtetett és több mint hatmilliárd forintnyi kárt okoztak a költségvetésnek. Őrizetbe vették a szentpétervári ukrán konzult
Őrizetbe vette a szentpétervári ukrán konzult az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azzal a gyanúval, hogy zárt információkhoz jutott orosz államvédelmi szervek és az FSZB adatbázisából – közölte szombaton az FSZB sajtóosztálya a TASZSZ hírügynökséggel. Gyurcsány embere elvesztette a fonalat – Saját magát cáfolta meg a legutóbbi oltásellenes hergeléssel
Újabb oltásellenes kirohanást produkált az ATV-n Gyurcsány Ferenc egészségügyi politikusa, Komáromi Zoltán háziorvos. Komáromi még egy zavaros összeesküvés-elméletbe is belebonyolódott, de végül saját magát hazudtolta meg. Kiderült az is, hogy hiába próbálja meg elbizonytalanítani a pácienseit, végül minden kínai és orosz oltóanyag elfogy – vagyis az emberek egyáltalán nem hisznek Gyurcsányék oltásellenes hergelésének.
Koronavírus – Közel egymillió-négyszázezren már a második oltást is megkapták
Meghalt 217, többségében idős krónikus beteg, és újabb 4604 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton. Kínában meg lehet bízni, rátettek egy lapáttal – Egymillió adag vakcina érkezik április végéig a kieső nyugati vakcinák pótlására
Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes négyszázezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a közösségi oldalára feltöltött videóban. Biztonságiak próbáltak bejutni a Dunaferr gyárába, nagy volt a rendőri készültség Dunaújvárosban
Hatalmas volt a rendőrségi készültség Dunaújvárosban, a Vasmű környékén péntek este. A pletykák szerint az ukrán tulajdonosok próbáltak bejutni, miközben bentről a dolgozókat nem engedték ki. A dunaujvaros.com hatalmas rendőri készültségről írt. A lap nem hivatalos információi szerint a Dunaferr társaságcsoport tulajdonlása miatti jogvita eszkalálódott ma délután. A rendőri készültséget a város bevezető útjain és a Vasmű téri főkapunál észlelték. A jövő egyetemét építi a Pázmány Budapest belvárosában
A jelenleg több városban működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) összevont campust hoz létre a Józsefvárosban, amely becslések szerint 2027-ben nyithatja meg kapuit – írta szombaton a Magyar Nemzet, amelynek Becker Pál, a PPKE fejlesztési főigazgatója nyilatkozott a témáról. Jövőre több mint duplájára nő az árvaellátás minimuma
Több mint duplájára, 50 ezer forintra nő január elsejétől az árvaellátás minimuma – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiával. Drogbandát fogott a nyugat-dunántúli rendőrség (Videó!)
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hónapos felderítő munka után göngyölítette fel azt a hálózatot, amely Szlovákiából származó drogot értékesített Komáromban, Győrben és Pápán. A terjesztett drog a Szlovákiában népszerű pikó fantázianevű amfetamin volt. Koronavírus – Közel száznegyvenmilló a fertőzött világszerte
A világon 139 696 311 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 997 367 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adatai szerint, 79 558 790-en meggyógyultak. Egy nappal korábban 138 890 681 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 985 407 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. Elégtétel: felfüggesztett börtönbüntetést kapott a fideszes országgyűlési képviselő Koncz Ferenc balesetének okozója
A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki arra a vádlottra, aki 2020. július 10-én, Bekecsen gépkocsijával halálos motorbalesetet okozott – közölte a Miskolci Törvényszék. A bírósági közlemény nem jelöli meg, hogy a baleset sértettje Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő volt, de a politikus azon a napon, ugyanazon a helyszínen vesztette életét közlekedési balesetben. Biden: Washington garantálja Japán biztonságát, szükség esetén atomfegyverekkel is
Az Egyesült Államok megújította biztonsági garanciáját Japánnak; ez szükség esetén atomfegyverek bevetésére is vonatkozik – derül ki a Joe Biden amerikai elnök és Szuga Josihide japán miniszterelnök pénteki washingtoni találkozóját követően közzétett közös nyilatkozatból. Bejelentette lemondását Raúl Castro kubai pártelnök
Raúl Castro, a Kubai Kommunista Párt elnöke a párt 8. kongresszusának pénteki nyitónapján bejelentette, hogy lemond tisztségéről és átadja a vezetést egy fiatalabb generációnak. A nyolcvankilenc éves politikusnak a zárt körű eseményen mondott felszólalásából a televízió idézett. Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást
Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást, tehát egy időben nyitnak majd meg a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is – jelentette be Sebastian Kurz kancellár péntek délután.