Az orosz vakcina uniós engedélyeztetéséről is tárgyalt Putyin, Merkel és Macron
A délkelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséről, a Szputnyik V vakcina uniós bejegyzésének és gyártásának kilátásairól, valamint a Navalnij-ügyről tárgyalt egyebek között kedden videokonferencia keretében kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő. Szóba került Oroszország és az Európai Unió viszonya is. Putyin kifejezte készségét a normális és az átpolitizáltságtól mentes együttműködés helyreállítására, amennyiben ez iránt kölcsönös érdeklődés mutatkozik. Ifjú feleségétől külön, öregek otthonában éldegél a baloldal kedvenc külügyminisztere
A szocialista politikus volt az MSZP elnöke, három kormányban is volt a külügyminiszter, hosszú éveken át az Európai Bizottság adóügyi biztosi posztját is betöltötte. Első felesége halála után, 2015 nyarán újranősült. Egy nála jóval fiatalabb hölggyel, Mónikával kötötte össze az életét. A nő a frigy előtt egy fiút is szült Kovácsnak, aki most tízéves. A nyolcvanegy éves Kovács László azonban nem ifjú feleségével él, hanem egy fővárosi öregek otthonában – derítette ki a Blikk. Csak hatvan felettieknek adnak AstraZeneca-oltást Németországban
A hatvan éven felüliekre korlátozzák az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni AstraZeneca-féle védőoltások használatát Németországban – jelentette be Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben. Németországban eddig 31 esetben mutattak ki időbeli kapcsolatot AstraZeneca-vakcina használata és agyi vérrögképződés között. Az érrendszeri károsodás kilenc esetben halálos volt. A 31 érintett közül 29 nő van, 20 és 63 év közöttiek.
Már a járvány negyedik hulláma sújtja az Egyesült Államokat
Miközben már a koronavírus járvány negyedik hulláma sújtja az Egyesült Államokat, a szakértők arra kérik a pandémia miatt kimerült lakosságot, hogy maradjanak éberek – írta keddi cikkében a The Hill című hírportál. A Covid-19 esetek az államok mintegy felében nőnek, kiemelkedő mértékben New Yorkban, Michiganben, New Jersey-ben, Connecticutban és Pennsylvaniában. A tudósok szerint az új esetek ismételt emelkedését a koronavírus mutációinak megjelenése okozza, különösen a brit variáns. A CDC adatai azt mutatják, hogy Floridában ez a törzs felelős az új esetek 13 százalékáért, New Jersey-ben pedig az esetek 9 százalékáért. Arra kérik a várandósokat, hogy regisztráció után a háziorvosoknál is jelezzék oltási szándékukat
A háziorvosok ki tudják szűrni a különösen veszélyeztetett kismamákat, akiknél sürgető, hogy megkapják a koronavírus elleni védőoltást – közölte a koronavirus.gov.hu kedden. Újabb negyedmillió adag Szputnyik-vakcina érkezik Magyarországra
Újabb negyedmillió adag Szputnyik V oltóanyag érkezik Magyarországra kedden éjjel, emellett a Pfizer-féle vakcinából is érkezik egy nagyobb szállítmány hazánkba. Az oltóanyagok beszerzése kapcsán Menczer Tamás és Rétvári Bence is megszólalt közösségi oldalán. Orbán Viktor: Újraindítjuk a magyar gazdaságot, történelmi súlya van az üzbegisztáni megállapodásnak (Videó!)
Újraindítjuk a magyar gazdaságot – ezzel a felütéssel tett közzé videóbejegyzést közösségi oldalán a magyar miniszterelnök, amelyben az Üzbegisztánban aláírt kétoldalú egyezmény történelmi súlyáról beszélt.
Varga Judit: Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában
Az objektivitás és pártatlanság látszatára sem adó jelentésben foglaltakkal szemben Magyarország azon kevés tagállamok egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben – írta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán. További vizsgálatot szorgalmaz a WHO főigazgatója a koronavírus eredetéről
További vizsgálatot szorgalmazott kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója arról az elméletről, amely szerint a koronavírus-világjárványt okozó vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki, és bírálta Kínát, amiért korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz. A BLM jegyében térdelésre kényszerítenék a lengyel csapatot az angol-lengyel meccsen
Szerdán csap össze egymással a londoni Wembley stadionban az angol és a lengyel válogatott. A mérkőzés pikantériáját az adja, hogy a brit labdarúgó mérkőzéseken tombol a Black Lives Matter. A bajnoki mérkőzések rendre rövid BLM-térdeléssel kezdődnek, a lelátókon is gyakran feltűnnek a Black Lives Matter feliratok. Most a lengyel csapatot szeretnék rávenni, hogy az angol játékosokkal közösen fejezzék ki a szolidaritásukat George Floyd felé. A buszsofőrre tolná a felelősséget a büntetőfékezéssel vádolt Berki Krisztián
Berki Krisztián ellen egy 2018-ban történt baleset miatt nemrég közúti veszélyeztetés bűntette, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt vádat emelt a Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség. Krisztián ügyvédjével együtt a Life TV reggeli műsorában nyilatkozott a balesetről. Bővítik a diabéteszes gyermekek táborozási lehetőségeit
Egy hétfőn megjelent rendelet értelmében bővítik a diabéteszes gyermekek táborozási lehetőségeit, erről Novák Katalin számolt be közösségi oldalán, ahol arra is kitért, hogy a tervek szerint a sportolási lehetőségek területén is könnyebbé tennék az egyes típusú diabéteszes gyermekek beilleszkedését. Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában
Földrengés volt Bécstől délre, Alsó-Ausztria tartományban kedden este. Az elsődleges jelentések szerint a rengés epicentruma a Wiener Neaustadt-tól délre, közel 3 kilométerre található Breitenau am Steinfelde községben volt. Egymillió adag Szputnyik V vakcinát vásárol Ausztria
Sebastian Kurz osztrák kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök még februárban tárgyalt egy esetleges osztrák vásárlásról az orosz fejlesztésű Szputnyik V oltóanyagot illetően. A tárgyalások azóta is folyamatosak a felek között, ma pedig be is jelentették, hogy Ausztria egymillió adag vakcinát vásárol. Németh Zsolt: Ukrajna ismét súlyos jogsértést követ el a kárpátaljai magyarokkal szemben
Németh Zsolt az Európa Tanács közgyűlésének magyar delegációjának vezetőjeként hívta fel a szervezet figyelmét a kárpátaljai magyarokat ért újabb atrocitásokra, egyúttal biztosította a kárpátaljai magyar közösség vezetőit a magyar kormány szolidaritásáról. A politikus minderről közösségi oldalán adott tájékoztatást. Jogerősen is életfogytiglanra ítélték a szentpéterszegi feleséggyilkost
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a Hajdú-Bihar megyei férfit, aki 2018-ban késsel megölte a feleségét. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely így jogerőssé vált – közölte kedden Fórizs Ildikó, a tábla szóvivője. Oroszország komoly haderőt csoportosított át az ukrán határhoz
Oroszország nemrég a közelgő "Nyugat 2021" elnevezésű hadgyakorlat leple alatt komoly haderőt csoportosított át az ukrán határ közelébe, a brjanszki és a voronyezsi területekre, valamint az általa ideiglenesen megszállt Krím félszigetre – mondta Ruszlan Homcsak vezérkari főnök kedden a kijevi parlament rendkívüli ülésén, amelyet a Donyec-medencei válság megvitatásának szenteltek. Az EP működése lesz a budapesti magyar-lengyel-olasz találkozó egyik témája
Az Európai Parlament (EP) működése lesz az Orbán Viktor meghívására Budapesten rendezendő magyar-lengyel-olasz egyeztetés egyik témája – közölte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.