Pesti Srácok

Gyurcsányék a rezsiárak emelését követelik Brüsszelben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 22.
Gyurcsányék pártja, a Demokratikus Koalíció Brüsszelben éppen a rezsicsökkentés ellen munkálkodik, amikor a zöld átállás költségeit az emberekre igyekeznek hárítani – írja közleményében a Fidesz EP-képviselője. Gyürk András emlékeztet, hogy miközben hazánk jelentős eredményeket ért el az utóbbi évtizedekben a klímavédelem területén, az energiaárak az unió tagországai között az egyik legalacsonyabbak hazánkban.

Schiffer András: Az elmúlt másfél év során az ellenzéki pártok "hozzádékásodtak" a DK-hoz

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 22.
A 2022-es választás után derülhet ki, hogy az előrelátó kommunisták által felépített és nyugati segítséggel azóta is tovább élő gazdasági-titkosszolgálati mélyállam és az ezzel szemben 2010 után létrejött kormányzati „ellen-mélyállam” küzdelme hogyan is áll – mondta Schiffer András a Hetek című lapnak adott interjú során. A volt parlamenti képviselő az ellenzéki összeborulással kapcsolatban kifejtette, hogy politikai értelemben sincs létalapja annak, hogy külön listán induljanak, hiszen az elmúlt másfél év során az ellenzéki pártok "hozzádékásodtak" a DK-hoz, ezért nem is nagyon lehet megkülönböztetni egymástól az ellenzéki összefogás pártjait.

Se ki, se be – Belorusszia lezárta a határait

PPestiSrácok.hu Vesztegzár 2020 december 22.
Alekszandr Lukasenka belorusz elnök ismét bebizonyította, hogy méltó „Bátyka” nevére, hiszen minden fehérorosz atyjaként ismét szeretett népe megvédése érdekében lépett: a koronavírus megfékezése céljából lezáratta országa határait. Pavel Uszov belorusz politológus a PS-nek azt nyilatkozta, hogy szerinte a bezárkózásnak egészen más okai vannak. „A határzár a társadalom megfélemlítésének és a terrorizmus fokozásának a folytatása. Lukasenka ily módon igyekszik elszigetelni az országot, és teljesen visszahozni a szovjet gyakorlatot, hogy fenntarthassa a saját maga hatalmát” – mondta a híres belorusz szakember.

Iker Casillas öt és fél év után visszatér a Real Madridhoz

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 22.
Iker Casillas, világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó öt és fél év után visszatér klubsikerei helyszínére, a Real Madridhoz. A bajnoki címvédő együttes kedden jelentette be, hogy a harminckilenc éves volt kapus a klub alapítványánál lesz vezérigazgató-helyettes. A spanyol gárda honlapján emlékeztet: Casillas huszonöt éves madridi pályafutása során tizenkilenc trófeát nyert a Real Madriddal – közte háromszor a Bajnokok Ligájában, ötször a bajnokságban végzett elsőként –, majd 2015 júliusi távozását követően a Porto játékosaként is sikeres volt.

A BioNTech hat hetet kér a mutálódott vírus elleni vakcina elkészítéséhez

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 22.
A Biontech cég azt ígéri, hogy a mutálódott koronavírusra hat hét alatt ki tudnak fejleszteni egy vakcinát. Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója bejelentette, a cégnek tudományos bizalma van azzal kapcsolatban, hogy a Nagy-Britanniában azonosított új koronavírus-mutáció ellen is hatékony az általa kifejlesztett vakcina - írta meg cikkében az infostart.hu.

A szivárványkoalíció egekbe emelte Miskolcon a lakbéreket, ám a kormány az emberek oldalán áll

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 22.
Több milliárd forintot hagy a miskolciak zsebében a kormány, erről azonban mélyen hallgat Miskolc baloldali városvezetése – világított rá Soós Attila fideszes önkormányzati képviselő a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében, melyben kifejtette, hogy a borsodi megyeszékhely baloldali vezetése miközben zsíros sportállásokkal tömi szekértolóinak zsebét folyamatosan sarcolja a miskolciakat és a helyi vállalkozásokat. Példaként említette, hogy Miskolcon egekbe emelkedett az önkormányzati lakások és az üzlethelyiségek bérleti díja, ám a kormány gazdaságvédelmi akciótervének köszönhetően a népnyúzó miskolci balliberális vezetés nem turkálhat korlátlanul az emberek zsebében.

Soltész Miklós: Négymillió forint értékű eszközadomány érkezett a Heim Pál gyermekkórházba

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 22.
Négymillió forint értékű eszközadomány: hűtők, mosó- és szárítógépek, mikrohullámú sütők és porszívók érkeztek kedden a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT), illetve a Katolikus Karitász jóvoltából. Az átadón Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, az NHKT elnöke közölte: a Karitatív Tanács tagszervezetei veszélyhelyzet idején Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanáccsá alakulnak, feladatuk kibővül; a járvány első és második hullámában is számos támogatást nyújtottak az intézményeknek.

Müller Cecília: Óriási lépés történt a járvány elleni védekezésben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 22.
A járvány platózott Magyarországon, és tendenciózus csökkenést tapasztalunk az új fertőzöttek számában – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján. Beszélt arról is, hogy vasárnaptól ötezer egészségügyi dolgozót oltanak be a Pfizer vakcinájával, az oltást három héttel később meg kell majd ismételni. Köszönetet mondott azért, hogy már több mint 300 ezren regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra.

SZFE - Huszonkét oktató lépett vissza az osztályindítástól

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 22.
Az oktatás szabadságának megvonása miatt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) huszonkét oktatója lépett vissza attól, hogy a következő tanévben osztályt indítson az intézményben. Az érintettek erről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t. A tájékoztatás szerint december 20-ig, a felvi.hu megnyitásáig kellett volna tárgyalásokat kezdenie az alapítói jogokkal rendelkező Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) az egyetem oktatói karát teljes jogúan képviselő Minőségmenedzsment Tanáccsal, a HÖK-kel és fenntartóval a szenátus jogkörének visszaállításáról, a rektori pályázat kiírásáról. Ez volt az SZFE érintett tanárainak a feltétele, hogy új osztályokat indítsanak a következő tanévben.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.