Pesti Srácok

Kásler nemet mondott az orvosi kamara embertelen javaslatára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 19.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) levélben fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, amelyben többek között az állt, hogy az orvosok sorshúzással döntsék el, hogy mely beteget részesítsék előnyben a másikkal szemben, vagyis ki haljon meg, és ki maradjon életben. Kásler Miklós válaszában megírta, hogy nem tud azonosulni az ajánlás tartalmával, sőt, határozottan visszautasít minden, a hippokratészi eskünek ellentmondó indítványt – értesült a Magyar Nemzet.

Orvostanhallgatók is részt vesznek a járvánnyal szembeni harcban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 19.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az egyetemi informatikai rendszeren keresztül tájékoztatja az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatókat, hogy a kormányhivatalok szervezésével hétfőtől gyakorlati tevékenységként vehetnek részt a pedagógusok és bölcsődei dolgozók országos gyorstesztelésében és a klinikáknál, kórházaknál végzett betegellátási tevékenységben, segítve a járvány elleni védekezést és az egészségügyi dolgozók tehermentesítését.

Bekeményített az MNB: szigorú elvárásokat fogalmaztak meg a távmunkával kapcsolatban

PPestiSrácok.hu Eco 2020 november 19.
Az MNB új ajánlása szigorú elvárásokat fogalmaz meg a pénzügyi intézmények és – a járvány miatt egyre nagyobb számú – távmunkázó munkavállalóik, illetve szerződéses partnereik közti digitális kommunikáció kialakítására, hitelesítésére és folyamatos kontrolljára vonatkozóan. Nem engedhető meg az adatszivárgás; a pénzügyi intézményeknek IT-biztonság szempontjából teljes mértékben kontrollálniuk kell a távmunkás kommunikációt.

Dömötör Csaba a Bögre Klubban: Azért is küzdünk, hogy a következő év könnyebb legyen (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 19.
A csütörtök reggeli Bögre Klub vendége Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára volt, aki a járványhelyzetről igyekezett pontosabb információkat megosztani a PestiTV nézőivel. Szóba kerültek a gazdasági intézkedések, a kormány által elindított tájékoztató kampány részleteiről is beszélt Dömötör Csaba, illetve az ellenzék álhírterjesztési kampányáról is, hogy miért igyekeznek annyira pánikot kelteni.

Von der Leyen szerint nincs mindenkinek tetsző megoldás a migrációra

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 19.
Nincs olyan megoldás a migrációra, amely mindenkinek tetszene, de az Európai Unióban félre kell tennünk nézetkülönbségeinket, meg kell egyeznünk, és kompromisszumokat is kell kötnünk egy fenntartható migrációs és menekültügyi uniós megközelítés érdekében – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, az uniós parlament és a soros német EU-elnökség által szervezett magas szintű migrációs konferencián.

Hidvéghi Balázs: az Európai Unió vezetői változatlanul bevándorláspárti politikát akarnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 19.
Az Európai Unió vezetői még mindig a bevándorlók oldalán állnak. Ez egyértelműen kiderült a mai, az Európai Parlament és a soros német EU-elnökség által szervezett magas szintű migrációs konferencián – tudatta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője.

Ómolnár a Politikai hobbistában: Politikai mázlista vagyok (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 19.
A szerda esti Politikai hobbista vendége Ómolnár Miklós volt, aki most a Ripost főszerkesztője, de korábban Jeszenszky Zsolttal még kollégák is voltak a Danubius Rádióban, 1990 és 1994 között pedig országgyűlési képviselő volt: alelnöke volt az Alkotmányügyi Bizottságnak, illetve betöltötte pártja, a Kisgazdapárt főtitkárhelyettesi és frakciószóvivői posztját is. A műsorban nemcsak nosztalgiázott, de mesélt a bulvárról is és arról, hogy miért működik ez ma olyan jól.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.