Párizsban is kötelező lesz a maszkviselés a köztereken
Párizsban is kötelezővé fogja tenni a maszkviselést a köztereken a francia kormány a koronavírus terjedésének erősödése miatt – jelezte csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök.Kos támadt két emberre az erdőben, egyikük életét vesztette
Ursula von der Leyen átszervezheti az Európai Bizottság szaktárcáit
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön bejelentette: lehetséges, hogy átszervezi testülete szaktárcáit, miután az ír Phil Hogan, a kereskedelemért felelős uniós biztos megvált tisztségétől, mert hazájában megsértette a járványügyi szabályokat.Testkamerát kapnak a MÁV jegyvizsgálói egyes vonalakon
A támadások megelőzése érdekében augusztus 31-től kötelező lesz a testkamera használata a vasúti jegyvizsgálóknak a bántalmazásokban leginkább érintett budapesti elővárosi vasútvonalak kijelölt járatain – közölte a MÁV csütörtökön.Hangos üdvrivalgásban törtek ki Lampedusán, miután elrendelték az illegális bevándorlók elszállítását
Hangos örömkiáltással fogadta a lampedusai migránstáborba zsúfolt több, mint ezer tunéziai csütörtökön azt a bejelentést, hogy a kormány karanténhajókkal majdnem mindenkit elszállít a szigetről.Lukasenka: A szomszéd országok hibrid háborút folytatnak Fehéroroszország ellen
Fehéroroszország belügyeibe való nyílt beavatkozással vádolta meg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a hazájával szomszédos országokat csütörtökön, hozzátéve, hogy ezek kormányai "hibrid háborút" folytatnak Minszk ellen.Mi történne egy turistabusz fertőzött utasaival...? – Fiktív vészhelyzetet mutatott be a járványügyi bevetési egység (PS-GALÉRIA)
Fiktív járványügyi esemény kezelését mutatta be a járványügyi bevetési egység csütörtökön, Budapesten. A kitalált történet szerint egy autóbusz indul magyar turistákkal Görögországból, azonban néhány utasnál felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja. Az eseményről portálunk fotógalériában számol be.Felvi.hu: Nyilvánosak a pótfelvételi ponthatárai
Nyilvánosak az idei pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések ponthatárai; a jelentkezők a felvi.hu oldalon böngészhetik, hogy bekerültek-e az általuk megjelölt oktatási formára. Azok a diákok, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, SMS-értesítést is kapnak eredményükről.Varga Judit igazságügyi miniszter is karanténba került (frissítve)
13 óra után hivatalos Facebook-oldalán jelentette be Varga Judit igazságügyért felelős miniszter, hogy mivel hétfőn olyan személlyel érintkezett, akiről azóta kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal, ezért ő is karanténba vonult és onnan folytatja a munkáját. Csütörtök reggel elvégzett első laboratóriumi vírustesztje negatív lett. Tünetei nincsenek.Átszervezés és felmondások a 168 Óránál
A Magyar Hang szúrta ki, hogy a minap teljesen kiürült a 168 Óra online kiadásának impresszuma. Megtudták, hogy a lapnál a 6 online munkatárs közül 3 felmondott. Azt sem lehet tudni, hogy most ki felel a tartalomért. A háttérben a kiadónál történt tulajdonosi változások állnak. A 168 Órát kiadó Brit Média Kft. a közelmúltban felvásárolta az ingyenes Pesti Hírlap nyomtatott napilap kiadóját, a Global Post Hun Kft.-t, a két szerkesztőséget pedig összeköltöztették, ami nem zajlott átszervezéstől és persze konfliktusoktól mentesen.Videón a kenoshai lövöldözés – egy 17 éves tinédzser fiút gyanúsítanak a brutális kettős gyilkossággal
A wisconsini Kenoshában naponta tüntetéseket tartanak, amióta a hétvégén egy helyi rendőr közvetlen közelről hétszer hátba lőtt egy fekete férfit, Jacob Blake-et. Az esetet követő zavargások miatt már a Nemzeti Gárdát is bevetették, az összecsapásoknak már halálos áldozatai is vannak. Köztük van az a két ember is, akit kedden éjjel lőttek le Kenoshában. A brutális kettős gyilkossággal a 17 éves, fegyvermániás Kyle Rittenhouse-t gyanúsítják a rendőrök.Koronavírus – Csaknem kétezer új beteget regisztráltak Ukrajnában
Változatlanul gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában; csütörtökre ismét csaknem kétezer új beteget regisztráltak, velük együtt az igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 112 ezret, ezen felül az elmúlt napon rekordszámú, 49 haláleset történt – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.Navalnij mérgezéses ügyében vizsgálatot indított az orosz belügyminisztérium
Vizsgálatot indított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus kórházi kezelésének ügyében a közlekedési rendőrség – közölte a TASZSZ hírügynökséggel az orosz belügyminisztérium nyugat-szibériai részlege.Az idősotthonokban 142 koronavírussal fertőzött gondozott hunyt el, közülük 55-en a Pesti úton
A magyarországi idősotthonokban a járvány kezdete óta 142 koronavírussal fertőzött gondozott hunyt el, így szinte minden negyedik elhunyt idősotthon lakója – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.Elkapta a koronavírust Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán jelentette be, hogy megfertőződött a koronavírussal. Mint közölte, napok óta rosszul érezte magát, így megcsináltatta a tesztet, amely pozitív lett. A politikus felhívta mindenki figyelmét arra, hogy hiába tartott be minden szabályt, elkapta a vírust, amely itt van közöttünk. Hollik István a Tranzit szervezőbizottságának tagja is volt, és az ő fertőzöttsége miatt döntöttek úgy, hogy biztonsági okból lemondják a hétvégén esedékes rendezvényt, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott volna.Két napot és két éjszakát élt túl egy nő egy svájci gleccserszakadékban
Két napot és két éjszakát élt túl Svájcban egy gleccserhasadékba zuhant nő, aki megmenekülését a merő véletlennek köszönheti.Ukrajna javára végzett kémkedéssel vádolják az orosz hadászati rakétaerők egyik katonáját
Hazaárulás címén őrizetbe vették az orosz hadászati rakétaerők egyik katonáját a nyugat-szibériai Barnaulban – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).Ajánljuk még

























