Pesti Srácok

Őrizetben a rendőrök meggyilkolásával fenyegetőző férfi

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 30.
Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy rendőrök életére tör; a nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központtal együtt elfogták és letartóztatását indítványozzák. Az eddigi adatok szerint a negyvenhárom éves gyanúsított tavaly decemberben, majd januárban több beadványában – amelyeket bírósági végrehajtónak, az Országos Rendőr-főkapitányságnak, valamint a Terrorelhárítási Központnak címzett – azzal fenyegetőzött, hogy rendőrök életét fogja kioltani. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat eredményes felderítése és feljelentése alapján indult – írta közleményében az ügyészség.

Az Európai Unió megerősítette az Észak-Koreával szembeni szankcióit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 30.
Az Európai Unió Tanácsa megerősítette az Észak-Koreával szemben a nukleáris tevékenységekkel összefüggésben bevezetett úgynevezett autonóm, azaz saját kezdeményezésű szankciós jegyzékét, amelynek következtében az utazási tilalomra és vagyoni eszközök befagyasztására vonatkozó rendelkezéseket újabb egy évig alkalmazni kell – közölte az uniós tagállamok szakminisztereit tömörítő testület csütörtökön.

Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

PPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2020 július 30.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – a Balatoni Vízirendészet Rendőrkapitányának egyetértésével – a szervezőbizottság úgy döntött, hogy megtartja szombaton a 38. Lidl Balaton-átúszást. Az eseményen csak az előzetesen nevezők tudnak részt venni. Nevezni a 10 000 fős létszámlimit eléréséig, de legkésőbb péntek délig lehet.

Szijjártó Péter: Magyarország mindent megtesz a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozásáért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 30.
Magyarország továbbra is mindent megtesz azért, hogy a nyugat-balkáni országok minél előbb csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, mivel ez gazdasági, stratégiai és biztonsági érdeke – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalán, miután telefonon egyeztetett Srdjan Darmanovic montenegrói külügyminiszterrel az ország európai uniós integrációs tárgyalásainak állásáról.

Megvan az Index egyik új főszerkesztő-helyettese

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 30.
Tevan Imre visszatér egykori munkahelyére, az Indexhez és újra főszerkesztő-helyettes lesz. Az Index egykori munkatársa az Index után az Origónál dolgozott, Sáling Gergő főszerkesztő elbocsátása után fontos pozíciót töltött be a cégnél. Tevan Imre a Klubrádiónak azt mondta, hogy Szombathy Pál vezérigazgató és Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke kérte fel őt a pozícióra. Ezek szerint tehát Szombathy végül a helyén maradt.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.