Netanjahu lemondását követelték tüntetők Jeruzsálemben
Benjámin Netanjahu miniszterelnök lemondását követelték a kormányfői rezidenciától az izraeli törvényhozás, a kneszet épületéhez vonuló tüntetők Jeruzsálemben kedden.Trump: a járványhelyzet szinte bizonyosan romlani fog
A járványhelyzet szinte bizonyosan romlani fog, mielőtt megindulna a javulás - jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján kedden kora este.Munkahelyi kapcsolat miatt menesztették az új-zélandi bevándorlási minisztert
Leváltotta Iain Lees-Galloway bevándorlási minisztert Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő, mert a tárcavezető kapcsolatot kezdeményezett egyik munkatársával - derült ki Ardern szerdai sajtótájékoztatóján.Elfogták az ukrajnai túszejtőt, aki egy busz utasait tartotta fogva
Őrizetbe vették kedd kora este azt a fegyveres férfit, aki túszul ejtette egy busz utasait a nyugat-ukrajnai Luckban - közölte Arszen Avakov belügyminiszter a Twitteren. A tárcavezető közlése szerint minden túszt épségben kiszabadítottak.Lavrov: van esély az iráni atomalku megmentésére
Van esély az iráni atomalku megmentésére, Moszkva és Teherán pedig mindent megtesz ennek érdekében - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor kedden Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamad Dzsavád Zarífot.Trump: az illegális bevándorlókat nem vehetik nyilvántartásba a választási körzetek kialakításakor
Donald Trump amerikai elnök kedden memorandumot írt alá arról, hogy az illegális bevándorlókat nem vehetik nyilvántartásba a választási körzetek kialakításakor.Szijjártó: fontos területeken szoros a magyar-francia együttműködés
A szoros magyar-francia együttműködést hangsúlyozta az energiabiztonság területén és a terrorizmus elleni küzdelemben a külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.A jövőben nem oktathatnak Romániában erőszakos bűncselekményekért elítélt tanárok
Nem tölthetnek be pedagógusi, nevelő-oktatói, vezetői, szakirányítói vagy ellenőrző tisztséget a romániai közoktatásban és felsőoktatásban azok, akiket jogerősen elítéltek az oktatói szakma gyakorlása közben személy ellen elkövetett szándékos bűncselekményért - döntötte el kedden a bukaresti szenátus.EU-csúcs - Németország EU-s befizetési kötelezettsége évi 10 milliárd euróval emelkedhet
Akár tízmilliárd euróval is emelkedhet és elérheti a 45 milliárd eurót az Európai Unió (EU) közös költségvetésébe Németország által évente befizetendő összeg a kedden véget ért EU-csúcson kötött megállapodás alapján - mondta a tanácskozás eredményeit értékelő nyilatkozatában a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető költségvetési szakpolitikusa, aki azonban a jelentős növekedés ellenére elégedett a négynapos tárgyaláson kialkudott kompromisszumokkal.A Portfolio szerint Magyarország rengeteg pénzt kaphat 2027-ig
A portfolio.hu arról ír, hogy óvatos becsléseik szerint a 2014-2020-as uniós ciklusban minden csatornán keresztül elosztható 39 milliárd eurónyi EU-támogatáshoz képest a 2021-2027-es időszakban akár 52,8 milliárd euróra is megugorhat a Brüsszelből várható pénztömeg 2018-as árak mellett, ami azt jelentené, hogy reál értelemben 35%-kal több EU-pénzre számíthat Magyarország - írja a Portfolio.Közös európai-amerikai szűrőprogramot javasol több nagy légitársaság
Közös, európai-amerikai koronavírus-szűrőprogramot javasolt a Lufthansa Group, az International Airlines Group (IAG) és a United Airlines, hogy újraindulhasson a két kontinens közötti légiközlekedés.Elmarad a Budapest Pride felvonulás, de a kísérőrendezvények mindegyikét megtartják
Miután celebhisztéria harapódzott el a látogatható stadionok és a betiltott koncertek látszólagos ellentmondásossága miatt, szélárnyékban maradt a járványveszély közepette is az éterben lebegő Budapest Pride. A szervezők viszont most a rendezvény közösségi oldalán bejelentették, hogy lemondják a Pride szimbólumának számító felvonulást, ugyanakkor valamennyi kísérőrendezvényt megtartanak majd.Paprikasprayt is bevetett a rendőrség az évfordulós tüntetésen Hongkongban
Ismét kényszerítő eszközt használt a rendőrség, hogy feloszlasson egy kisebb megmozdulást kedden Hongkongban; a gyülekezők egy 1 évvel ezelőtti, erőszakkal elfojtott tüntetésről emlékeztek meg.Fegyőr teljes homályban kóvályog az EU-csúcs után, de félve azért megköszöni a pénzt Orbánnak
Miközben Orbán Viktor kormányfő a következő uniós költségvetés tekintetében eddig sohasem látott magyar sikert könyvelt el, önmaguk paródiáját jelentő magyarázkodásba kezdett a hazai ellenzék. Ebbe a láncba illik a Momentum elnöke is, aki láthatóan semmit nem tud kezdeni a dőre tényekkel. Közösségi oldalán megjelent bejegyzésében vakon ünnepli a jogállamisági feltételt, ami az egyezmény egyetlen mondatában szerepel és annyit takar, hogy a tagállamok tiszteletben tartják azt, ellenben elismeri, hogy hazánk több forrást kap az uniótól. Bár ezzel Dobrev Kláránál nyilván nem szerzett jó pontot, hiszen a Gyurcsány-párt most éppen a többletet igyekszik minuszként eladni, de láthatóan Fegyőr is belezavarodott a matekba, hiszen hazánk nem csupán a koronavírus-járvány miatti helyreállítási alapnak köszönhetően kap majd több pénzt. Ami pedig azt illeti, hogy a párt két képviselője majd ezekért a forrásokért fog dolgozni. Nos, ettől inkább az Isten mentsen meg bennünket!Több száz holttestet exhumáltak egy második világháborús horvátországi tömegsírból
A második világháborúban partizánok által lemészárolt több, mint nyolcszáz ember holttestét exhumálták a szlovén határ melletti, nyugat-horvátországi Jazovka Jama-i tömegsírból - közölte kedden a védelmi minisztérium.FAO: Afrikában volt a legnagyobb mértékű az erdőirtás az elmúlt tíz évben
Az afrikai kontinensen volt a legnagyobb mértékű az erdőirtás az elmúlt évtizedben, évente átlagosan majdnem négymillió hektár erdőt veszített ily' módon a kontinens - hívta fel a figyelmet kedden az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).Energiahatékonysági beruházások és technológiai fejlesztések csökkenthetik az ipar környezeti terhelését
A Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia megalkotása érdekében Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a magyarországi ipari és szolgáltatói szektor nagy energiafogyasztóival egyeztetett, a résztvevők egyetértettek, hogy energiahatékonysági beruházásokkal és technológiai fejlesztésekkel tartósan csökkenthető az ipari termelés környezeti terhelése - közölte az ITM kedden az MTI-vel.Ajánljuk még

























