Kilenc éve követte el Breivik Norvégia egyik legsúlyosabb terrortámadását
A szélsőjobboldali Anders Behring Breivik által 2011-ben elkövetett oslói és utoyai terrortámadások 77 halálos áldozatára emlékeztek szerdán a norvég fővárosban.Sassoli: az EP elégedett a gazdasági helyreállítási alapról szóló megállapodással
Elégedettségét fejezte ki a gazdasági helyreállítási alapról született európai tanácsi döntéssel kapcsolatban az Európai Parlament elnöke szerdán. David Sassoli ugyanakkor brüsszeli sajtótájékoztatóján rámutatott arra is, hogy a testület szerint a hosszú távú uniós költségvetés tervén még változtatni kell.Koronavírus - Megint felszökött a fertőzöttek száma Ukrajnában
Néhány napi alacsonyabb növekmény után szerdára ismét megugrott a koronavírus-fertőzéssel azonosítottak száma, egy nap alatt nyolcszáznál is többet jegyeztek fel, viszont többen gyógyultak meg, mint ahányan megbetegedtek - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.Varga Judit igazságügyi minisztert kezdte ekézni a Gyurcsány-párt EP képviselője
Varga Judit Orbán Viktorhoz hasonlóan ferdíti az igazságot az EU-csúcson született döntésekkel kapcsolatban - fogalmaz Rónai Sándor DK-s EP képviselő. Bár a magabiztosság különösen annak tükrében arcpirító, hogy éppen párttársa, Dobrev Klára szabadult el hajóágyúként a témában, Molnár Csaba, szintén DK-s EP képviselő pedig odáig ment, hogy egyszerűen eltagadja a tényt, hogy hazánk mekkora költségvetési forrásokat fog kapni a következő uniós költségvetési ciklusban.Megtartotta alakuló ülését az új horvát parlament
Megtartotta alakuló ülését szerdán az új összetételű horvát parlament, amelynek elnökéül a képviselők ismét Gordan Jandrokovicot, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltjét választották meg - közölte a horvát média.Ultimátum: Kínának be kell zárnia houstoni konzulátusát
Kína péntekig kapott határidőt az Egyesült Államoktól, hogy bezárja houstoni konzulátusát. A döntés előtt a konzulátus udvarán papírokat égettek, egy nappal korábban pedig vádat emeltek két kínai ellen hackertámadás miatt - írja a BBC.Menesztették az Index főszerkesztőjét
Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke kirúgta a portál főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot. A függetlenobjektív portál szappanoperába illő történetének jelenlegi fejezetében új vezérigazgatót neveznek ki Szombathy Pál személyében, aki korábban igazgatósági tagként dolgozott a cégnél. Szombathyt Sztankóczy András követi az igazgatóságban - derül ki az Index beszámolójából.Szijjártó: Közép-Európa versenyképességének javításához erősíteni kell az országok közötti összeköttetéseket
Közép-Európa versenyképességének javításához növelni kell az ott lévő országok közötti összeköttetéseket a közlekedés és az energia terén is, ezért fontos lépés, hogy Magyarország és Szlovénia között növelni fogják a határátkelőhelyek számát, és nagy hangsúlyt helyeznek a két ország villamosenergia- és gázvezeték-hálózatának összekapcsolására is - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután hivatalában fogadta Szlovénia infrastrukturális miniszterét, Jernej Vrtovecet.Faragó Tamás vízilabdázót javasolják a Nemzet Sportolója címre
Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának szerdán.Benkő: Közép-Európa biztonságáért közösen kell fellépni
Szlovákia és Magyarország védelmi miniszterei egyetértenek abban, hogy Közép-Európa biztonságáért közösen kell fellépni - mondta a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.Orosz miniszterelnök: az egészségügy felkészült a második hullámra
Az orosz egészségügy készen áll az olyan kihívásokra, mint amilyen a Covid-19-világjárvány második hulláma - jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdai moszkvai parlamenti meghallgatásán.Rétvári: egyre többeknek jut nyaralásra
Az Eurostat adatai szerint tíz év alatt közel 2,5 millióval nőtt azok száma, akik megengedhették maguknak, hogy nyaralni menjenek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.Holtan, elvágott torokkal találtak rá a máltai újságíró gyilkosság kulcsszereplőjére
Elvágott torokkal és más súlyos vágási sérülésekkel találták meg a rendőrök Melvin Theumát, a felrobbantott Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró meggyilkolása ügyében kulcsfontosságú információkkal rendelkező, rendőri megfigyelés alatt lévő közvetítőt, akit épp most hallgatott volna meg újra a bíróság – írja a Mandinera The Guardian nyomán.Fülöp Attila: erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban
Erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban, az alap- és szakellátásban, valamint a gyermekvédelemben - közölte a szociális ügyekért felelős államtitkár szerdán Szegeden újságírókkal.Romániában a főváros környékén van a legtöbb, a Partiumban a legkevesebb fertőzés
Romániában a fővárosban és további négy környező megyében észlelték múlt héten a koronavírus-fertőzések több mint 43 százalékát, míg a magyar határ közelében lévő partiumi térségben volt a legkevesebb megbetegedés - derült ki a közegészségügyi hatóság (INSP) elemzéséből, amelyet szerdán ismertetett a Hotnews.ro hírportál.A járványügyi kiadások és a gazdaságvédelmi intézkedések növelték a költségvetés hiányát
A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837,0 milliárd forintos hiánnyal zárt - erősítette meg szerdán kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.Új megrendeléseket hozhat a vasúti árufuvarozásnak a jövőre induló állami támogatás
A következő öt évben összesen közel 30 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatás segítheti a környezetkímélő vasúti teherfuvarozás versenyképességének megerősítését - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán, hozzátéve, hogy a kormány döntése alapján a szektor szereplői várhatóan 2021 nyarától igényelhetnek célzott hozzájárulást az úgynevezett egyeskocsi-szolgáltatás biztosításához.Ajánljuk még

























