Ismét őrizetben a kiszolgáltatottakat kizsákmányoló emberkereskedő
Egy férfi éveken keresztül dolgoztatott kiszolgáltatott helyzetben levő személyeket a megalapozott gyanú szerint. Az ügyész indítvány ellenére a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el, aminek a szabályait a férfi súlyosan megszegte, így őt az ügyészség őrizetbe vette és ismételten indítványozta a letartóztatását- derül ki az ügyészség honlapján olvasható friss közleményből.Az ellenzék kézzel-lábbal küzd a demokrácia ellen - Pesti Lányok vlog (videó!)
Úgy tűnik elérte az uborkaszezon a hazai ellenzéket is, hiszen másról sem tudnak beszélni, hogy miért nincs Magyarországon demokrácia, miért nem élünk jogállamban és igen, miért olyan manipulatív a kormány, hogy nemzeti konzultáción kérdezi meg az emberek véleményét. A legújabb Pesti Lányok vlogban kitöltjük a kilencedik nemzeti konzultációs ívet, de választ keresünk arra is, a Momentum hogyan kontrázik rá erre és gyártott le hasonló kérdésekből álló ívet. Beszélgetünk a maszkviselésről, a járványügyi készültségről, a nyugdíjasok idősávjáról és arról is, miért fontos, hogy elmondjuk a véleményünket! Teszünk egy kis kitérőt a patkányozó Bangóné Borbély Ildikó múltbéli konzultációs élményei kapcsán: megnézzük, hogyan tépte szét a konzultációs ívet az országgyűlésben. Helyezze magát kényelembe és nézze meg a Pesti Lányok legújabb részét Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival, amely a hazai politikai élet legfrissebbb és legaktuálisabb eseményeire reagál. Nézze és ossza meg a videót!Szijjártó Péter: A munkahelyeket létrehozó vállalatokat támogatja a kormány
A koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.Németh Szilárd: Most is meg kell védeni a keresztény Európát
Hasonló a helyzet most is, mint a nándorfehérvári diadal idején; a keresztény Európát most is a közép-európai nemzeteknek kell megvédeniük - nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának. Németh Szilárd azt is hangsúlyozta, hogy már nem csak a bevándorlás és a terrorizmus jár "kéz a kézben", hanem a bevándorlás és a koronavírus-járvány is. Így már nem csak közbiztonsági és terrorizmus elleni intézkedésről, hanem a járványügyi helyzetről is szó van. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a Magyar Honvédség teljes képességével védi a határokat.Folytatódik az egyházi épületek értékmentő felújítása
Folytatódik a - legtöbbször jelentős történelmi és turisztikai értékekkel is bíró - egyházi épületek értékmentő felújítása - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a kőszegi Jézus Szíve templom előtt tartott sajtótájékoztatóján.Elszabadult emut fogtak be Csepelen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szerda délelőtt érkezett a bejelentés, hogy a XXI. kerületben, a II. Rákóczi Ferenc úton egy emu szaladgál. A rendőrök értesítették az állatmentőket, akik a futómadarat befogták.Az Iszlám Állam újabb terrortámadását akadályozta meg az orosz titkosszolgálat
Az Iszlám Állam terrorszervezet egy négyfős csoportjának felszámolásával a rendvédelmi erők tagjai ellen irányuló támadást sikerült megakadályozni a kaukázusi Kabard- és Balkárföldön - közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).Fidesz: Ujhelyi a korrupciós ügyekből kicicomázott villájából élvezheti a balatoni panorámát
Pofátlan, hogy az az Ujhelyi István papol a Balatonról, aki a baloldal szegedi korrupciós ügyeiből kicicomázott badacsonytomaji villájából élvezheti a balatoni panorámát- így reagált a Fidesz Ujhelyi István és Eszik Bence szocialista politikusok szerdai sajtónyilatkozataira.Több mint 130 migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség
A líbiai parti őrség 131 migránst tartóztatott fel és szállított vissza az észak-afrikai ország területére - közölte szerdán a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).Szijjártó Péter a vírus ellenszeréről is tárgyalt a katari külügyminiszterrel
A magyar és a katari orvostudományi egyetemek és klinikái együttműködnek a koronavírus ellen hatékonynak bizonyuló gyógyszeralapanyagok tesztelésében és fejlesztésében – állapodott meg a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a katari kollégájával és az energetikai valamint az ipari miniszterrel folytatott videokonferencián.Morawiecki: a kompromisszumról a közép-európai országok közös hangja döntött
A brüsszeli EU-csúcstalálkozón Lengyelország, a visegrádi csoporttal és a közép-európai országokkal együtt, az egyik meghatározó hangot jelentette, ez a hang döntött végül a kompromisszumról, a győzelemről - szögezte le szerdai parlamenti beszámolójában Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.Augusztus 5-én búcsúztatják Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgót
Augusztus 5-én lesz az életének 77. évében elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó búcsúztatása. A magyar szövetség honlapja szerint a gyászolók 14 órától, a Groupama Aréna II. emeleti VIP-termében búcsúzhatnak el tőle egy-egy szál virággal. Az egykori világválogatott játékos későbbi temetése nem lesz nyilvános.Rátámadtak egy orosz tévécsatorna stábjára a "békés" tüntetők Portlandben
Bántalmazták a hatóságok az orosz Pervij Kanal állami tévécsatorna forgatócsoportját az Oregon állambeli Portlandben, ahol napok óta tartanak az összeütközések a feketék jogainak védelmére hivatkozó tüntetők és a rendvédelmi szervek között - közölték szerdán orosz hírügynökségek.Siránkozik a Népszava, mert a gyöngyöspatai romák még nem kapták meg a kártérítést
A szélsőbaloldali Népszava azon kesereg, hogy még nem kapták meg a gyöngyöspatai romák azt a 100 millió forintos kártérítést, amit a 2004 és 2012 közötti etnikai alapú szegregáció miatt ítélt meg nekik jogerősen a bíróság. A lap szerint legkésőbb június 30-án el kellett volna indítani a kifizetést, de ez nem történt meg.Hajdúszoboszlón verseng a magyar női teniszelit
Babos Tímeát leszámítva, a magyar női teniszelit lép pályára csütörtökön és pénteken a Hajdúszoboszlón sorra kerülő HungaroSpa Kupán, amelyet nézők előtt rendeznek. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Pataki Márk főszervező a meghívásos torna létrejöttének körülményeiről azt mondta, szerettek volna segíteni a koronavírus-járvány miatt leállni kényszerült versenyzőkön.Már párttársai is szabadulnának a nemi erőszak miatt vizsgálat alatt álló francia belügyminisztertől
Két héttel a kinevezése után olyannyira nem csitul a belpolitika vita Gérald Darmanin francia belügyminiszter körül, hogy már a kormánytöbbség egy része is problematikusnak tartja, hogy egy feltételezett nemi erőszak miatt vizsgálat alatt álló politikus felügyeli a rendőrséget.Romániában több, mint ezer fertőzöttet diagnosztizáltak egy nap alatt
Romániában meghaladta az ezret az egy nap alatt, illetve a 40 ezret a járvány kezdete óta diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.Ajánljuk még

























