Fél évszázadot ugrik előre az időben a Magyar Honvédség a Leopardokkal
A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében megrendelt Leopard 2-es harckocsikkal új fejezet nyílik a Magyar Honvédség életében. A megváltozott gazdasági helyzetre és a biztonságpolitikai kihívásokra reagálva megkezdődött a páncélos fegyvernem újjáépítése, amihez új, fiatal katonákra is szükség van - írta a Magyar Nemzet hétfőn.Kimenekülne a nyilatkozó az MSZP portálján közölt kamusztoriból
Portálunk is beszámolt róla, hogy újabb kamuhírt terjeszt a baloldali lakájmédia. A Hírklikk nevű ellenzéki házi portál újabb hangzatos hazugságokkal sokkolta a nyilvánosságot: Németh Károly, a Norcros Hungary Kft. állítólagos tanácsadója azt állította a portálnak, hogy már hazánkban is elérhető az a műszer, amely mindössze nyolc perc alatt kimutatja a koronavírus jelenlétét, ám szerinte a honi egészségügy vezetői inkább korszerűtlen gépeket vásárolnak, mert az olcsó, korszerű eszközökön nem tudnak pénzt keresni. Németh Károly azt állítja, az interjú számos csúsztatást tartalmaz és a félreértéseket tisztázni készül a Hírklikkel- derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Több mint 6 millióan felgyógyultak már a koronavírusból
A világon 11 419 638 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 533 781, a gyógyultaké pedig 6 161 732 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.Erősödött a forint árfolyama hétfő reggelre
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót hétfő reggel hét óra körül 352,96 forinton jegyezték, alacsonyabban a péntek esti 353,31 forintnál.Közel háromszáz határsértőt kaptak el a hétvégén
273 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 121, szombaton 63, vasárnap 73 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A román és horvát határszakaszon 16 embert fogtak el.Sokkal több környezetszennyező terméket tiltanak be hazánkban, mint amennyit elvár az unió
Az országgyűlés július 3-án elfogadta az egyszer használatos műanyagok kivezetését célzó jogszabályt, amely az uniós előírás értelmében 2021. július 1-jétől betilt számos egyszer használatos műanyag terméket és csomagolóanyagot. A magyar jogszabály több környezetszennyező terméket tilt be a jövő évtől, mint amennyit az Európai Unió 2019-ben elfogadott irányelve előír. Az előterjesztés kiterjed például a műanyag zacskók használatának korlátozására is. A javaslatok között szerepel az is, hogy az egyszer használatos műanyagokat helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó cégek a technológiaváltásra és a kapacitásnövelésre állami támogatást kapjanak - hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Jódtablettát osztanak Litvániában egy belarusz atomerőmű miatt
Jódtablettát kezdtek osztani Litvánia keleti részén a hatóságok egy, a határ közelében lévő fehéroroszországi atomerőmű elindítása előtt. Az oroszok által épített Astravets atomerőmű Vilniusból is látható, és a litván hatóságok nem tartják biztonságosnak - számol be az Euronews.Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában
Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában, a helyi egészségügyi hatóságok a hétvégén figyelmeztetést adtak ki az állam egyik nyugati parti megyéjének területére.Dzsihadisták nyithattak tüzet az ENSZ egyik segélyszállító helikopterére Nigériában
Feltételezett iszlamista szélsőségesek nyitottak tüzet az ENSZ egyik segélyszállító helikopterére Északkelet-Nigériában, megölve annak két civil utasát.A konzervatívok győztek a részeredmények szerint Horvátországban, de nem szereztek abszolút többséget
A vasárnapi horvát előre hozott parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben - közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia.Megszökött egy rab az állampusztai börtönből
Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik alacsony biztonsági besorolású fogvatartottja munkavégzés közben engedély nélkül távozott 2020. július 4-én - áll a büntetés-végrehajtás oldalán.Szoboszlait választották az idény legjobb játékosának Ausztriában
Szoboszlai Dominik szerzett vezetést a Red Bull Salzburgnak vasárnap a LASK ellen az osztrák labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában. A magyar játékost az idény legjobbjának választották Ausztriában.A magyarországi Antifa üdvözli a Horthy-szobor megrongálását
„Le Horthyval, le a mai követőivel!” – olvasható az AntifaInfo Budapest Facebook-oldalán. Mint ismert, péntek délután egy BLM-aktivista vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós szobrát. Az elkövető nő tegnapsaját Facebook-oldalán ismerte el tettét, amit elmondása alapján egyáltalán nem bánt meg.A jobbközép HDZ nyert a horvátországi választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani
A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyert a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérésből.Kiköthet Szicílián az Ocean Viking migránshajó
Kiköthet Szicílián, Porto Empedocle kikötőjében az Ocean Viking civil hajó, miután megkapta az ehhez szükséges engedélyt az olasz hatóságoktól - közölte vasárnap a hajót üzemeltető SOS Méditerranée Soros-szervezet.Raikonnen és hat másik pilóta állva maradt, nem térdeltek le a Black Lives Matter akciója miatt
Az Osztrák Nagydíj volt a koronavírus-járvány miatt csaknem négy hónapos csúszással kezdődő Forma-1-es idény első futama. A Black Lives Matter mozgalom a pilóták mezőnyét is elérte. Tizennégyen letérdeltek az osztrák Grand Prix előtt, heten azonban nem.Az autóban sült el a vadász fegyvere - válságos állapotban van a nagybörzsönyi erdész
Súlyos vadászbaleset történt Nagybörzsönyben pénteken, a hírt a település polgármester is megerősítette a 444.hu -nak. A portál úgy tudja, hogy egy vadászatra érkezett vendég lőtte fejbe a település helyi erdészét, akit válságos állapotban szállítottak kórházba.Ajánljuk még

























