Európai Bizottság: a migránsok partraszállását a karantén lejárta után biztosítani kell
A tengerből kimentett és hajókon rekedt migránsokat a koronavírus-járvány kapcsán elrendelt karantén lejártát követően biztonságos kikötőbe kell szállítani, addig is jólétükért a máltai kormány felelős - közölte Adalbert Jahnz, az Európai Bizottság szóvivője újságírói kérdésre válaszolva hétfőn.Pozitív eredményeket mutatott az egyik koronavírus elleni oltóanyag a tesztelések első fázisában
Pozitív előzetes eredményeket mutatott az mRNA-1273 nevű Covid-19 elleni oltóanyaga a klinikai tesztelések első fázisában: a vakcina olyan, a koronavírust semlegesítő antitesteket állított elő, amelyeket a betegségen átesett emberek szervezetében mutattak ki - jelentette be hétfőn a Moderna amerikai biotechnológiai cég.Az egész országban kinyitják a református templomokat
Hétfőtől az egész országban, így Budapesten és Pest megyében is tartanak istentiszteletet a reformátusok - olvasható a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálatának közleményében. Az MRE elnökségi tanácsa arra kéri a gyülekezeteket, hogy - az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával- tartsanak istentiszteleteket.A konzultációs fórumon kiderült, megfelelőek a kormány gazdaságvédelmi intézkedései
A szociális partnerek elégedettek a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel, a hétfőn bejelentett, 80 milliárd forintos munkahely teremtő bértámogatási program elindításával és a rövidített munkaidőben dolgozók bértámogatásával - mondta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) Monitoring bizottságának munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy képviselője a hétfői egyeztetésről.Matolcsy György: sorsfordító év 2020
Sorsfordító év 2020, akárcsak 1956 volt, akkor a szabadság, most a biztonság felé fordul az emberiség. Felértékelődik a biztonság, mint érték és leértékelődik a szabadosság, a túlhajtott individualizmus - véli Matolcsy György jegybankelnök, aki hétfőn megjelent írásában azt is hangsúlyozza, hogy a szabadság és a biztonság összetartozik.Soros most Salvinit támadja, a spekuláns attól tart, hogy az olaszok elhagyják az Európai Uniót
Egy német lapnak adott interjúban Soros György kifejezte abbéli aggodalmát, hogy az Egyesült Királyság példáját követve Olaszország is elhagyhatja az uniós blokkot. A koronavírus-járvány ideje alatt Itália nem kapott megfelelő támogatást Brüsszelből, ezért érthető módon nőtt az euroszkepticizmus az országban. A milliárdos spekuláns attól tart, hogy Matteo Salvini vezetésével megvalósulhatna az „Italexit”, azaz az olaszok kilépése az EU-ból -olvasható a Tűzfalcsoport friss cikkében.Semmelweis Egyetem: reprezentatív lett az országos koronavírus-szűrővizsgálat eredménye
Mintegy 10.600 fő vett részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett - írja a Semmelweis Egyetem hétfői közleményében. Mint írják, a legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpontban, Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.Szijjártó: szükséges a határokon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása
Szükséges a koronavírus-járvány miatt a határokon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán, miután egyeztetett Zdravko Počivaląek szlovén gazdasági miniszterrel.Feloszlatta magát a horvát parlament
Feloszlatta magát a horvát parlament hétfőn a törvényhozás többségét alkotó pártok javaslatára, és várhatóan júniusban vagy júliusban előrehozott választásokat tartanak. Horvát lapok korábban arról írtak: a kormány azért kezdeményezte az előrehozott választásokat, mert úgy értékelte, hogy a járvány kezelése miatt nőtt a népszerűsége, ami a nyári turizmus kiesésével és a gazdaság lassulásával gyengülhet.Pünkösdkor indul a Balatonon a hajózási szezon
A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, 2020. május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az első menetrendi és sétahajó járatait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez. A szállítható utasok számát a járatok maximális befogadóképességhez képest átmenetileg csökkentik, emiatt a cég a legnagyobb hajóit állítja forgalomba, és jegyeket minden járatra korlátozott számban adnak el- derül ki a társaság közleményéből.ENSZ-főtitkár: a világ nagy árat fizet az összefogás hiányáért
A világ nagy árat fizet azért, hogy nem fogadta meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait az új koronavírus járványának kezelésére, és különböző stratégiákat követett ebben a küzdelemben - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a WHO-közgyűlés hétfői ülését megnyitó beszédében.Varga Judit: júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend
Varga Judit közösségi oldalán számolt be róla, hogy hamarosan véget ér a rendkívüli jogrend hazánkban. Az igazságügyi miniszter posztjában sorra veszi, mennyi alaptalan támadást indított a kormány ellen az ellenzék, a nyugat-európai vezetők és a balliberális sajtó. Abban nem bízik a miniszter, hogy a sajtóban álhíreket terjesztő ellenzék bocsánatot kér, de arra kíváncsi, vajon most a valóságról beszámolnak-e.Méhcsalád költözött az Agrárminisztériumba
A méhek szerepére, a nagyvárosi környezet minőségére és a környezeti nevelés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet Nagy István agrárminiszter a tárca épületének erkélyére telepített méhcsaláddal. A méhek kiváló indikátorai a bennünket körülvevő környezet minőségének, így ahol a méhek megélnek, ott a környezet állapota is rendben van - írja a tárca közleményében, hozzátéve, a növények beporzásában betöltött szerepük pedig nélkülözhetetlen az élelmiszer-ellátásunkhoz, az ökológiai egyensúly fenntartásához.Hollik: Kár, hogy Karácsony egyszer sem ment el a Pesti úti Idősek Otthonába, és egy elhunyt rokonának sem nézett bele a szemébe
Kár, hogy a főpolgármester még egyszer sem ment el a Pesti úti Idősek otthonába, és egy elhunyt rokonának sem nézett bele a szemébe – írta Hollik István Facebook-bejegyzésében. A Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalon felidézte, hogy Karácsony Gergely legutóbbi facebook posztjában a következőt írta: "Egyszer majd el kell számolni a járvány idején hozott minden döntéssel. Egyszer majd bele kell nézni az emberek szemébe."Ismét megkongatta a vészharangot a WHO főigazgatója
Továbbra is magas az új típusú koronavírus kockázata, és hosszú utat kell még megtennünk. Azok az országok, amelyek túl korán oldják fel a Covid-19-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, a közegészségügyi rendszerüket teszik kockára, és a saját talpra állásukat veszélyeztetik - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.Szijjártó: észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni
A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.MNB: a fizetési moratórium miatt nem nőhet a havi törlesztés összege
A hitelekre vonatkozó, a koronavírus-járvány hatásainak mérséklését szolgáló hiteltörlesztési moratórium miatt nem nő az ügyfelek törlesztőrészlete a moratórium lezárulta után sem, azonban, ha hitelszerződésük egyéb feltételei miatt módosul a törlesztőrészlet, azt nem gátolják a moratórium szabályai - erősítette meg a jegybank hétfői közleményében.Ajánljuk még

























