A vasárnap magyar vereségeket hozott a szabadfogásúak között a birkózó-világbajnokság selejtezőjében
A vigaszágas Ligeti Dániel után mind a négy, vasárnap bemutatkozó magyar szabadfogású, Farkas Rajmund, Asarin Roman, Nagy Mihály és Hatos Gábor is elveszítette selejtező mérkőzését a budapesti birkózó-világbajnokság második versenynapján. Farkas, Nagy és Hatos már kiesett, s csupán Asarin reménykedhet a vigaszági folytatásban.Kunhalmi szerint lebutított és lerongyolt a magyar állami közoktatás
Az MSZP szerint a magyar oktatás mélyen az ország gazdasági ereje és kulturális szintje alatt teljesít. Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, a párt választmányának elnöke vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a tudásválságon túl olyan mély morális válságot okozott az oktatásban az Orbán-kormány, amelyben "nemhogy tanítani és nevelni nem lehet, hanem már létezni is szinte lehetetlen".Eddig közel húsz halott a tajvani vonatbalesetben
Kisiklott egy vonat Tajvan északkeleti részén vasárnap, a szerencsétlenségben legalább 17-en életüket vesztették, 126-an pedig megsérültek - közölték a helyi hatóságok.A hadtörténeti múzeum egész nap ingyenes programokkal várja a látogatókat október 23-án
Ingyenes tárlatvezetésekkel, kézműves foglalkozással és kiállított haditechnikai eszközökkel várja a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum október 23-án a látogatókat.Öt év alatt kevesebb, mint felére csökkent a közműtartozás hazánkban
Az elmúlt öt évben kevesebb, mint felére, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkent a lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege – tájékoztatta friss adatai alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) vasárnap az MTI-t.Veszélyes lépésnek tartják az oroszok, hogy Trump felmondaná a nukleáris megállapodást
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes "nagyon veszélyes lépésnek" tartja, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.A DK és Gyurcsány ismét a magyart hangolja a magyar ellen
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az uniós lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára is lehetővé tegyék az európai parlamenti választáson való részvételt. A Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc tovább folytatja a magyarok magyarokkal való szembeállítását, a hergelést, gyűlöletkeltést.Nem akarták megölni, de belehalt a fojtófogásba Hasogdzsi egy szaúdi kormányzati tisztségviselő szerint
Fojtófogás vezetett Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró halálához a vahhábita királyság isztambuli konzulátusán október 2-án - állt elő egy újabb verzióval egy névtelenül nyilatkozó szaúdi kormányzati tisztségviselő.Brutális kutyatámadás történt Ostffyasszonyfán
Kutyatámadás miatt súlyosan megsérült egy kétéves kisfiú Ostffyasszonyfán - erősítette meg az MTI érdeklődésére vasárnap a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.Nem sikertörténet a svéd integráció
Nem sikertörténet a svéd integráció, maguk a kormányzó szociáldemokraták is úgy látják, hogy tarthatatlan a jelenlegi bevándorláspolitika - mondta Flamm László külügyi szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.Lionel Messi varázsolt, aztán megsérült – 2007 óta először rendeznek El Clásicót nélküle
Drága győzelmet ért el a Barcelona a Sevilla ellen, hiszen a remekül játszó Lionel Messi már az első félidő elején megsérült. Messi negyedóra alatt gólpasszt adott, majd szép gólt lőtt, de a 16. percben ráesett a karjára, és már nem tudott visszatérni. Az argentin zseninek három hetet biztosan ki kell hagynia, így nem játszhat a Real elleni rangadón.Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi Kósa Lajos
Demeter Mártának, az LMP országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága alelnökének nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi a testület fideszes elnöke.Lezuhant egy épület tetejéről Kína makaói megbízottja
Szombat este életét vesztette Kína legmagasabb rangú makaói megbízottja, aki lezuhant annak az épületnek a tetejéről, amelyben élt - közölte a pekingi kormány vasárnap.Öt kontinensen emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire
Öt kontinens magyar közösségei tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából - írta szombati közleményében a Miniszterelnökség. A legtöbben az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Németországban, Svájcban és Franciaországban telepedtek le, így ezekben az országokban - mint írták - a megemlékezés kiemelkedő kulturális esemény.Kovács Zoltán: Nem lesz közös uniós határvédelem
Elfogadhatatlan kezdeményezésnek nevezte a kormányszóvivő a közös uniós határvédelmet és az európai bevándorlási ügynökséget a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Netanjahu elnapolta egy palesztin falu lerombolását – háborús bűnnek minősülhet az akció
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő további rendelkezésig felfüggesztette egy ciszjordániai beduin falu lerombolását - írta vasárnapi közleményében a miniszterelnöki hivatal.Önkormányzati választásokat tartanak ma Lengyelországban
Lengyelországban ma tartják a helyhatósági választások első fordulóját, a szavazás a 2020-ig tartó lengyelországi választási sorozat első fontos megmérettetésének számít. A közvélemény-kutatások a megszokottnál jóval magasabb választási részvételt jósolnak.Ajánljuk még

























