Lavrov: Moszkva tiltakozik az újabb amerikai szankciók miatt
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken "kategorikusan elutasította" az újabb amerikai oroszellenes szankciókat abban a telefonbeszélgetésben, amelyet amerikai kollégájával, Mike Pompeóval az utóbbi kezdeményezésére folytattak. Az ENSZ-közgyűlés jóváhagyta Michelle Bachelet volt chilei államfő emberi jogi főbiztosi kinevezését
Az ENSZ-közgyűlés jóváhagyta Michelle Bachelet volt chilei államfő jelölését a világszervezet új emberi jogi főbiztosának. Több, mint 60 ezer migráns érkezett Európába az idén
Már több, mint 60 ezer migráns és menekült érkezett a földközi-tengeri útvonalon keresztül az idén Európába - közölte pénteken Joel Millmann, az ENSZ-szel kapcsolatban álló kormányközi szervezet, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője egy sajtótájékoztatón Genfben.
Szlovén kormányalakítás: Megszületett a megállapodás egy kisebbségi kormány létrehozásáról
Megszületett pénteken a megállapodás Szlovéniában egy kisebbségi kormány létrehozásáról, amely külső támogatással működhet, s amelyről a parlament jövő pénteken szavaz - közölte a helyi sajtó. Gyerekek százezrei is veszélybe kerülhetnek a közelgő idlíbi összecsapásokban
Csaknem egymillió gyereket veszélyeztetnének a szíriai Idlíb tartományban küszöbönálló összecsapások a kormányerők és a lázadók közt - figyelmeztetett az ENSZ pénteken. ENSZ: Oroszország lépjen fel a börtöneiben tapasztalható kínzások ellen
Oroszország lépjen fel a börtöneiben tapasztalható kínzások és bántalmazások ellen, elkövetőit pedig számoltassák el - szólította fel az orosz hatóságokat az ENSZ kínzás elleni bizottsága pénteken. Erdogan elnök devizatartalékaik lírára váltására kérte fel a török polgárokat
Arany- és deviza-megtakarításaik lírára váltására kérte Erdogan török elnök az ország polgárait a líra árfolyamvesztésének a megállítása érdekében.
Kísérletképpen térítésmentesen írnának fel heroint a legelesettebb drogfüggőknek Norvégiában
Norvégiában kezdeményezte a kormány, hogy kísérletképpen térítésmentesen írjanak fel heroint a legelesettebb drogfüggőknek életkörülményeik javítása érdekében. Rétvári Bence Erzsébet-táborban nyaraló kárpátaljai diákokat köszöntött
Kárpátaljai diákokat köszöntött az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az Országházban; a magyarul tanuló kétszáz, ukrán nemzetiségű gyerek korábban a zánkai Erzsébet-táborban nyaralt. Fidesz: A szocialisták elvettek egyhavi fizetést az emberektől
A szocialisták annak idején elvettek egyhavi fizetést az emberektől, alacsony bérekért dolgoztatták és "agyonadóztatták" a munkavállalókat - közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel. Donald Trump az acél- és alumíniumvámok emelésével fenyegeti Törökországot
Donald Trump amerikai elnök az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot. Kreml: Putyin és Macron a menekültek hazatérésében való együttműködésről tárgyalt
A szíriai infrastruktúra helyreállítása és a menekültek hazatérése terén zajló együttműködés folytatásának fontosságát hangsúlyozta Vlagyimir Putyin Emmanuel Macronnak - számolt be pénteken az orosz és a francia elnök pénteki telefonbeszélgetéséről a Kreml sajtószolgálata. A Dancila-kormány távozását követelik a román diaszpóra bukaresti tüntetésén
A nyári szabadságuk idején külföldről hazatért vendégmunkások, a román diaszpóra tagjai vonultak pénteken korrupcióellenes jelszavakkal a román kormány épülete elé, ahol több ízben dulakodás tört ki az úttestet elfoglalni próbáló tüntetők és a székházat védő rendfenntartók között. A tengerfenéken tárolta a hasist egy spanyolországi drogcsempész banda
A tengerfenéken tárolta a hasist az a spanyolországi drogcsempész banda, amelynek 15 tagját, egy hónapok óta tartó akció keretében vették őrizetbe a hatóságok - közölte az almeríai csendőrség pénteken. Megkezdődik az Árpád Gimnázium felújítása Tatabányán
Kétmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődött a Komárom-Esztergom megye második legjobb oktatási intézményként számon tartott, tatabányai Árpád Gimnázium felújítása. Évtizedeken át molesztáltak diákokat két brit katolikus iskolában
Évtizedeken át molesztáltak diákokat két katolikus iskolában Angliában, a legfiatalabb áldozat hétéves volt - idézték brit lapok a gyerekekkel szembeni intézményi szexuális visszaéléseket vizsgáló független bizottság (IICSA) legújabb beszámolóját pénteken. Autókat dobáltak az autópályán
Autókat dobált meg két fiatal az M3-as autópálya fölötti, Kántorjánosi és Vaja között található hídról, a rendőrök tetten érték és elfogták őket - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján. Az augusztus 5-én és 7-én éjjel elkövetett dobálások következtében egy személyautó szélvédője berepedt. Szeptembertől megkezdődhet a tanítás a marosvásárhelyi magyar gimnáziumban
Megjelent a romániai közoktatási minőségbiztosítási hatóság (ARACIP) honlapján pénteken a helyi hatóságok által tavaly felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium (újbóli) megalapításáról, illetve ideiglenes akkreditálásáról szóló miniszteri rendelet.