Halálos fenyegetést kapott egy román nacionalistától Sepsiszentgyörgy polgármestere
Az erdélyi Sepsiszentgyörgy polgármestere elleni durva, uszító bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán egy bukaresti román nacionalista, aki egy ortodox sírkövet készített Antal Árpádnak, 2018.07.27-ét jelölve meg a politikus elhalálozásának dátumaként. A tüdőátültetésen átesett Niki Lauda felépülésében bíznak orvosai
Bíznak az orvosok a héten tüdőátültetésen átesett háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Lauda felépülésében, a hatvankilenc éves osztrák sportembert – aki jelenleg a német Mercedes Forma-1-es csapat tanácsadójaként dolgozik – csütörtökön műtötték meg Bécsben, s a beavatkozás után kritikus volt az állapota. Rövid barátkozás után ismét az Egyesült Államokat bírálta az észak-koreai külügyminiszter
A nemzetközi közösségnek gazdasági segítséget kell nyújtania a Koreai-félsziget fejlődéséhez, válaszul Észak-Korea atommentesítési lépéseire – jelentette ki szombaton, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) szingapúri regionális biztonsági fórumán Ri Jong Ho (képünkön) észak-koreai külügyminiszter.
Tizennyolc emberéletet követelt az ütközés okozta szibériai helikopter-baleset
Egy teherszállító helikopter emelőszerkezetébe akadtak a rotorlapátjai annak a Mi-8-as utasszállító helikopternek, amely szombat hajnalban az észak-szibériai Krasznojarszki területen lezuhant, a rajta lévő tizenöt utas és három tagú személyzet halálát okozva – tájékoztatta a Rosznyefty orosz kőolajipari vállalat az orosz TASZSZ hírügynökséget. Súlyos állapotban vannak a villámcsapástól megsérült strandolók
Továbbra is a Keszthelyi Kórház intenzív osztályán kezelik a gyenesdiási strandon pénteken villámcsapás miatt megsérült férfit. Egy könnyebben megsérült nő már hazamehetett, egy harmadik páciens pedig várhatóan szintén hamarosan elhagyhatja a kórházat. A legsúlyosabb, Szombathelyre szállított sérült állapotáról egyelőre nincs információ. Horváth József: a migránsok döntő többsége nem menekült
A migránsok nyolcvanöt-kilencven százaléka gazdasági bevándorló, csak körülbelül a tizedük százalékuk valódi menekült – közölte Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 tévécsatorna műsorában szombaton. Hazatértek hálaadó zarándoklatukról a thaiföldi barlangból kimentett focisták
Hazatértek az egyik buddhista kolostorból a barlangból kimentett thaiföldi ifjúsági futballcsapat tagjai szombaton. A gyerekek tíz napra vonultak el, hogy hálát adjanak az egész világot lázban tartó megmenekülésükért.
Amerika nem szűkmarkú, ha a kínai kereskedelmet kell megfékezni
Háromszázmillió dollárt ajánlott fel Mike Pompeo amerikai külügyminiszter (képünkön) a délkelet-ázsiai térség biztonságának fejlesztésére szombaton a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) szingapúri találkozóján. Szikszai Péter: Liberális rémhírkeltés, hogy háborúban áll a Hír TV és az Echo TV
Az ismert balliberális irányultságú szerkesztők, műsorvezetők elbocsátásán kívül tízen mondtak fel és tizenkét műsort szüntettek meg szerda óta a Hír TV-nél. Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes a Magyar Időkben szombaton megjelent interjújában arról is beszélt: "Harry Potteres fantasy", hogy a Hír TV és az Echo TV között ellenséges viszony alakult volna ki. A régi-új vezetőség célja a televízió stabilizálása, az ott dolgozó majdnem háromszáz ember munkahelyének biztosítása. A versenyszférába tartanak a közmunkások
Az utóbbi hónapokban jelentősen felgyorsult a közfoglalkoztatottak elhelyezkedése a versenyszférában – írta a Magyar Idők szombaton az érdekképviseletektől kapott információk alapján. Folytatódik a pokoli hőség
Két megyére másodfokú, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra a tartós hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Fenn kell tartani a nyomásgyakorlást Phenjannal szemben, amíg le nem mond nukleáris fegyvereiről
A nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország le nem mond nukleáris fegyvereiről - hangsúlyozta szombaton Szingapúrban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. A régi szellemiségéhez fog ragaszkodni az újranyitandó Magyar Nemzet, nem az eddigi dolgozóihoz
A Magyar Nemzet alapításának 80. évfordulóján, augusztus 25-én tartaná méltányosnak és igazságosnak a lap újraindítását Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője szerint a lap szellemisége kormányközeli lesz. A metró alá lökték, de olyan részeg volt, hogy azt hitte, magától esett oda
Kis híján végzetes baleset történt egy részeg hajléktalannal, aki nagy szerencsével úszta meg, hogy a metró elé lökték az Örs vezér téren. Megint fenyegetőzik a saját bajain sem úrrá lenni képes Ukrajna
Ukrajna megtagadhatja a belépést az országba a Kárpátalja fejlesztéséért felelős magyar miniszteri biztostól, ha Magyarország nem magyarázza meg, miért hozta létre a tisztséget – közölte Vasil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Jevropejszka Pravda internetes kiadvánnyal pénteken. A Miniszterelnökség közlése szerint Grezsa István majdnem három éven át dolgozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért és összehangolt fejlesztéséért felelős kormánybiztosként, most csak a titulusa változott, a hozzá tartozó terület nem. Egy ukrán képviselő eközben elbocsáttatná és megfosztatná állampolgárságuktól a magyar–ukrán kettős állampolgárságú tisztségviselőket. Trump Nobel-békedíj nélkül is népszerűbb, mint Obama volt
Donald Trump amerikai elnök támogatottsága jóval magasabb, mint hivatali elődjéé, Barack Obamáé volt elnöksége azonos időszakában – adta hírül a Newsweek című lap a Rasmussen Reports közvélemény-kutató csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérését ismertetve. Társai is voltak a Németországban vegyi fegyveres támadást tervező férfinak
Letartóztattak két férfit Tunéziában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állnak a tunéziai Szief Alláh H.-val, aki még júniusban ricin felhasználásával pokolgépet akart készíteni Németországban, de tervét meghiúsították – tájékoztatott a tunéziai belügyminisztérium pénteken. Álhírekkel próbálták lejáratni a rendőrséget
Egy héten belül két álhírt is elterjesztettek a rendőrségről, a Belügyminisztérium és az ORFK azonban a tömeges leszerelésről és a túlóra-kifizetések leállításáról szóló hírt is cáfolta, illetve pontosította. A rendőrségi állomány érdemben nem csökkent, míg a túlórákkal kapcsolatban részben törvényalkotási feladat vár a parlamentre, valamint a rendvédelmi életpálya illetményrendszere nyújt megoldást. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.