Morvai: A radikális jobboldalnak a tíz évvel ezelőtti Jobbik elveihez kell visszatérnie
Meggyőződésem, hogy a nemzeti radikális mozgalom jövőbeni sikerét az fogja meghatározni, hogy kik lesznek azok, akik tudnak és mernek a tíz évvel ezelőtt meghatározott és meghirdetett "emberközpontúság" és nemzetközpontú értékrend mentén politizálni – írta Morvai Krisztina szerdai közleményében. Hozzátette, a Jobbik hátat fordított egykori, tíz évvel ezelőtt lefektetett elveinek.Még tovább foltozták Sargentni jelentését, hagy fájjon a magyaroknak
Több mint 260 módosító indítványt nyújtottak be az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyarországi különjelentéshez - közölte Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő a testület szerda délutáni ülésén.A heves indulatoktól sem mentes vitában számos képviselő élesen bírálta a magyar jogállamisági helyzetet."Ez már a hetedik alaptörvény-módosítás..." - Földhöz verte magát Karácsony Gergely és a komplett posztkomcsi vezérkar
A parlamentben szerdán tárgyalt alaptörvény-módosítás sok mindenről szól, de kiemelten a bírói függetlenség, az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásról - jelentette ki az MSZP elnöke Budapesten szerdán. Az alkotmánymódosítás és a "Stop Soros" törvénycsomagot érintő szavazásról élőben tudósítottunk, a részleteket ide kattintva érheti el.A "Stop Soros" törvénycsomag és az alkotmánymódosítás a magyarok közös akaratát érvényesíti
A "Stop Soros" törvénycsomag és az alkotmánymódosítás a magyar emberek akaratát érvényesíti, újabb erős védelmet jelent az országnak az illegális migráció ellen - közölte szerdán, a javaslat elfogadása után a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel. A PestiSrácok.hu élő, írásos tudósítását, a részletekkel ide kattintva találják.A legveszélyesebb dzsihadista életéért küzdöttek a Brüsszeli hatóságok - Megműtötték Salah Abdeslamot
Vakbélgyulladással kórházba került Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője. Abdeslam korábban, a tárgyalása során, öntelten ezt nyilatkozta: "Nem félek tőletek, nem félek a szövetségeseitektől, mert én az Uramban bízom." Azonban az ő "ura" valahogy mégsem akarta annyira életben tartani ezt a jólelkű terroristát, mi európaiak viszont legalább megpróbáljuk. De minek? Kinek?Magyarország afrikába exportálja mezőgazdasági tapasztalatait - A cél: enyhíteni az általános élelmezési válságot, új piacokat teremteni
"Magyarország évszázados mezőgazdasági hagyománnyal és szaktudással, kutatási és innovációs sikerekkel rendelkezik, tapasztalatait kész megosztani az erre nyitott afrikai országokkal, így Ghánával" - fogalmazott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Kennedy Osei, ghánai mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettessel szerdán folytatott egyeztetésen.Tovább erősítik a boszniai határzár védelmét, de a belügyminiszter továbbra is nemzetközi segítséget vár
"A határőrök mellett rendőrök is védik szerdától Bosznia-Hercegovina keleti határait annak érdekében, hogy megfékezzék az országba érkező illegális bevándorlókat" - közölte a honlapján a Nezavisne Novine című boszniai napilap.Kőkemény, izraeli riválist kapott a Ferencváros az Európa Ligában
A Videoton kedden nem panaszkodhatott a sorsolásra, de a Ferencváros most kifejezetten rosszul járt. A Fradi azzal a Makkabi Tel-Avivval találkozik, amely az elmúlt három idényben egyszer a Bajnokok Ligája, kétszer pedig az Európa Liga csoportkörében szerepelt. A Honvédnak papíron könnyebb ellenfél jutott (a macedón Rabotnicki), az Újpest pedig azeri Neftcivel találkozik. Nekik az a jelentős nehézség, hogy Azerbajdzsánba kell utazniuk.Biobombával akart támadni a tunéziai migráns Németországban
Ricin előállítására készült és mérgező anyagú "biobombát" akart gyártani az a tunéziai férfi, akit a napokban elfogtak Kölnben - mondta a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője egy szerdai interjúban.Az osztrák kancellár egyre súlyosabb migrációs helyzetre számít
Ausztria arra készül, hogy a németországi, bevándorlás kezeléséről kipattant koalíciós vita miatt a migrációs válság tovább súlyosbodhat - jelentette ki szerdán Sebastian Kurz osztrák kancellár a bécsi kormány és a bajor tartományi kabinet Linzben tartandó együttes ülése előtt.Juncker ismét készül valamire
Jean-Claude Juncker informális migrációs minicsúcstalálkozót hívott össze vasárnapra Brüsszelbe. Az Európai Bizottság elnöke csúcsszintű, informális migrációs és menekültügyi munkaértekezletként aposztrofálta az eseményt.Áder János: Magyarország továbbra is támogatja az albánok csatlakozását az EU-hoz
Sporttörténelem: Magyarország rendezheti a férfi kézilabda Európa-bajnokságot!
Bejött, amit reméltünk: Magyarország és Szlovákia rendezi meg a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságot. Korábban még sohasem adtunk otthon felnőtt kézilabda-tornának, így történelmi ez a pillanat! Újabb komoly sportszakmai elismerés Magyarországnak.Most az MTA miatt támadja a kormányt az MSZP
Az Orbán-kormány most a Magyar Tudományos Akadémián vesz elégtételt a szocialisták szerint. A saját 1990 előtti múltját elfelejtő szocialisták a jelenlegi kormányt támadják és állampárti módszerekkel vádolják. A közleményt változtatás nélkül közöljük.Szijjártó Péter értékelte stuttgarti tárgyalásait
Magyarország sikeresen áll át a gazdaság forradalmi megújulását jelentő digitális korszakra, ezt mutatják az olyan baden-württembergi óriásvállalatok beruházásai is, mint a Bosch, a Daimler és az SAP - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek a német tartomány fővárosában, Stuttgartban folytatott tárgyalásait értékelve.Elhunyt Kányádi Sándor
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze - tájékoztatta szerdán az MTI-t a család. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.Orbán Viktor németországi meghívása csak porhintés a Népszava szerint
A Népszava szerint Angela Merkel kancellár Orbán Viktor Németországba való meghívásával próbálja meg kifogni a szelet a bajor szövetséges, a Keresztényszociális Unió (CSU) vitorlájából. Ahogy a Spiegel internetes kiadása írja, elsősorban a német belpolitikai válság magyarázza, hogy a magyar miniszterelnököt július első hetében Berlinbe hívta a német kancellár.Ajánljuk még

























