Egykori fideszes ellenfelére szavaz a Jobbik korábbi jelöltje
Futó Tiborral, a Jobbik nyolc évvel ezelőtti kaposvári képviselőjelöltjével készített interjút a Kaposvár Most, amelyben az egykori politikus elmondta, hogy csalódott a Jobbikban, és mostanra ő is a Fideszre szavaz. Ezt nemcsak azzal indokolja, hogy a kormány megvédi a bevándorlóktól az országot, hanem vállalkozóként is a gazdaság fejlődését és az emberek anyagi lehetőségeinek javulását tapasztalja. Elmarasztalta a választási bizottság az óbudai Fidesz-irodában balhézó Szabó Tímeát
Elmarasztalta, és eltiltotta a további jogsértéstől Szabó Tímeát a Budapesti 10-es Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága, miután a Párbeszéd társelnöke a napokban a Fidesz-KDNP óbudai képviselőjelöltjét zaklatta, és a Fidesz helyi irodájánál randalírozott – értesült a PestiSrácok.hu. Az ugyancsak az említett körzetben induló Szabó előzetes bejelentkezés, egyeztetés nélkül érkezett Menczer Erzsébethez, a Helsinki Bizottság egykori üdvöskéje az általa élő közvetítésben a Facebook-on közölt videók tanúsága szerint is csak balhézni érkezett ellenfeléhez, és rögtön azt kezdte kifogásolni, hogy a Fidesz jelöltje miért nem fogadja őt azonnal. Menczer munkatársai közölték vele, hogy kampánymegbeszélés van, ezért szíveskedjen az iroda előtt várakozni, de ő erre nem volt hajlandó, hanem hosszasan feltartotta az irodában dolgozókat, akikről azok hozzájárulása nélkül felvételeket készített, és azokat nyilvánosan is megosztotta. Kivizsgálják az Avaaz beavatkozását a magyar választásokba
Beadvány alapján vizsgálat indul az Avaaz nevű honlap ügyében, mivel annak működése több adatvédelmi problémát is felvet – közölte az MTI-vel szombaton Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Mint mondta, a felhasználók nem kapnak teljes körű felvilágosítást arról, hogy itt közölt adataikat kik, mire, meddig, milyen módon kezelve használják fel, illetve hogyan lehet erről leiratkozni, ráadásul más nevével és adataival is be lehet lépni.
Végre sokan hallgatták Vonát egy lakossági fórumon, de aztán kiderült, miért (VIDEÓ)
Sokat küzd a múltjával Vona Gábor ebben a kampányban, hiszen nemcsak a politikai ellenfeleivel áll szemben, hanem azokkal az egykori párttagokkal és szimpatizánsokkal is, akik szerint eladta a Jobbik lelkét, és elárulta a nemzeti radikális célokat. Már éppen megtanulta volna kezelni ezt a roppant kényelmetlen felállást, amikor a választások előtti utolsó napon, Jászberényben belefutott az eddigi legkínosabb fiaskójába. Úgy állt ki a bírálói elé beszédet mondani, hogy fogalma sem volt, kikkel áll szemben. Ellenzéki agyhalál: külföldről loptak képeket a hazai „mélyszegénység” bemutatására
A Vajnai Attila-féle szélsőséges Európai Baloldal nevű gittegylet néhány napja közzétett egy videót a Youtube-videómegosztón, amelyen ballibsi közéleti szereplők, művészek szavalják el részleteiben József Attila Hazám című versét. Ám a Magyar Idők egyik olvasója kiderítette, hogy a szöveg illusztrálására használt képek, amelyek a magyarországi rettenetes állapotokat igyekeztek bemutatni, javarészt külföldi oldalakról lopott fotók, nem nálunk készültek – s így kellőképpen vastag arcbőr kell hozzá, hogy azokkal az itteni sanyarú helyzetet reprezentálják. A hazai ellenzéket azonban a Valóság elég ritkán zavarja meg ámokfutása közepette. Informátor: Londonisztán lett Nagy-Britannia fővárosából
Soros György egyike azon személyeknek, akik a bevándorlást szervezik Európában - erről beszélt Douglas Murray az Informátornak Londonban. Az angol író hangsúlyozta, hogy az amerikai milliárdos rengeteg szervezetet támogat, akik a nyitott határokban hisznek. Az “Európa furcsa halála” című könyv szerzője a beszélgetésben kitért az integrációra is, amely szerinte Angliában és egész Nyugat-Európában működésképtelen. Terrortámadás Münsterben: tömegbe hajtott egy furgon, hárman meghaltak (Frissítve)
Ketten meghaltak, több mint harmincan pedig megsérültek, amikor furgon hajtott egy vendéglátóhely teraszán ülő emberek közé a németországi Münster belvárosában. A legfrissebb információk szerint húszan sebesültek meg, hatan válságos állapotban vannak. A rendőrség robbanóanyagot keresett, ezért lezárták a belvárost. A terrortámadás elkövetője öngyilkos lett, ő a harmadik halott. Az első német lapinformációk szerint migrációs hátterű volt a támadás, utóbb viszont oknyomozó újságírók azt közölték, hogy német férfi az elkövető, amit a tartományi belügyminiszter is megerősített. Frissítjük!
Orbán Viktor: „Nagymamám is megy szavazni. Legyünk ott mindannyian!” (Videóval!)
Vasárnap „arról kell döntenünk, hogy azt a gazdasági erőt és azt a pénzt, amit nagy nehezen megkerestünk, azt a gyermekeinkre, az unokáinkra, családtámogatásra, nyugdíjasokra, idősekre vagy a bevándorlókra kell majd elköltenünk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton délután közzétett videóban. Lázár: Ha kell, újabb kerítés építésével óvjuk meg az országot a bevándorlástól
A választók vasárnap estig folyamatosan találkoznak majd a külföldről finanszírozott kormányellenes hirdetésekkel az interneten – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Kövegyen. Fidesz: a Jobbik a hatalomért és a pénzért még a saját szavazóit is elárulta
A Jobbik a hatalomért és a pénzért mára mindent, még a saját szavazóit is elárulta - írta a Fidesz-frakció az ellenzéki párt elnökének szombati kijelentéseire reagálva az MTI-nek. Eva Maria Barki: A szavazás Magyarország megmaradásáról szól
A fináncoligarchia és a globalizáció képviselői egy eddig még sosem látott erővel és a nyugati média egybehangolt segítségével törekednek az eddig sikeres magyar ellenállás letörésére és a magyar kormány megbuktatására – olvasható Eva Maria Barki felhívásában, amelyben a magyar származású, Ausztriában élő ügyvéd egyúttal arra kéri a magyarokat, hogy mindenkit a józan ész és ne a meggondolatlan indulat vezessen vasárnap. Szerinte ugyanis egy kormánybukás destabilizálni fogja az egész térséget és ezzel egész Európa egy még mélyebb válságba fog sodródni. Füves cigivel pózolt a határozottabb drogpolitikát sürgető Jobbik képviselőjelöltje
A PestiSrácok.hu birtokába került több fénykép is, melyeken az egyébként határozottabb drogpolitikát sürgető Jobbik egyik országgyűlési képviselőjelöltje látható. Az egyik fotón füves cigivel a kezében, a többin pedig bódult állapotban szerepel ifj. Bozsik József. Novák: Ha bevándorlóországgá válunk, a családok helyett a migránsokra megy a pénz
A családtámogatási rendszer megvédésére szólított fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy ha bevándorlóországgá válunk, akkor a családok helyett a migránsokra megy a pénz. Lejárt a jelöltek visszalépésének határideje
Szombaton 11 órakor lejárt az országgyűlési választáson induló jelöltek visszalépésének határideje, mert az amerikai kontinensen ekkor megkezdődött a választás. Orbán: a migráció az a rozsda, ami lassan, de biztosan felemésztené az országunkat
Orbán Viktor szerint, ha az ellenzéki pártok lehetőséget kapnak a kormányzásra, elfogadják Brüsszel kvótadöntéseit, ami Magyarországnak tízezer migráns azonnali befogadását jelentené, még az idén, és előírná, hogy a magyar állam fejenként kilencmillió forintot költsön rájuk, ráadásul lehetővé tenné a családegyesítést. Innentől a folyamat megállíthatatlan és visszafordíthatatlan - mondta a miniszterelnök a Magyar Időknek adott szombaton megjelent interjúban. Foghíj: a Momentum ma estére idehívta Soros magyargyalázó emberét
A Momentum Mozgalom (MoMo) közleményében azt írta, hogy az ő meghívásukra érkezik szombat este Magyarországra a volt belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt, akivel a MoMo Városháza Parkban lévő kampányközpontjában Benedek Márton beszélget majd – írja a 888.hu. Gyurcsány embere lett a Repülőszövetség sírásója?
Teljes csőd kényszerítheti földre a 108 éves Magyar Repülőszövetséget, a helyzet olyan drámai, hogy a kilábalás szinte reménytelennek tűnik. A nagy elődök és dicső időszakok után a szövetség mára csődhelyzetbe került, kifizetetlen számlák sokasága miatt a hazai repülősportok és sportágak is nehéz helyzetbe kerültek. A szövetségnél már végrehajtások is indultak a tartozások miatt. Pikáns, hogy a Magyar Repülőszövetséget az a Mészáros László irányítja, aki Gyurcsány Ferenc pártjában, a DK-ban politizál. A szervezetre és Mészáros munkájára rálátó repülősök szerint Gyurcsány embere ásta meg a sírját a 108 éves szövetségnek. „Ha a gát átszakad, ha a határokat megnyitják, már nincs visszaút!” – Itt az új fideszes kampányvideó!
Új videót tett közzé a Fidesz, amelybe Orbán Viktor pénteki, székesfehérvári kampányzárójának legfontosabb üzenetei kerültek. „Vasárnap Magyarország sorsa hosszú évtizedekre, visszacsinálhatatlanul eldől. Ha a gát átszakad, ha a határokat megnyitják, már nincs visszaút” – hangzik el a kampányvideón.