Soros véleménye köszön vissza a brüsszeli javaslatokban
A Brüsszelben igen gyakori vendégnek számító Soros György migrációval kapcsolatos véleménye köszön vissza európai uniós javaslatokban, dokumentumokban - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Fidesz: Vona tisztázza az iszlám szélsőségesekhez fűződő kapcsolatait!
A Fidesz szerint Vona Gábor iszlám szélsőséges szervezetekhez fűződő kapcsolatai már a pápa elleni merényletkísérletig érnek, ezért ismételten arra szólítják fel a Jobbik elnökét, hogy tisztázza, milyen viszonyban áll velük – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten. Orbán Viktort támogatja az Európai Néppárt frakcióvezetője
A Figyelő legújabb lapszámában közölt interjút Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével. A politikus őszintén beszélt Orbán Viktor és a Fidesz szerepéről az európai politika alakításában, a migránsválság okozta krízisről és az április 8-i választásról.
Gyurcsány már nyíltan beszél a Jobbik-DK koalícióról
„Korlátozott mandátumú” szakértői kormányt el tud képzelni a Jobbikkal - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az atv.hu-nak adott interjúban. A beszélgetés során szóba került az is, hogy a DK-elnök ellenzéki győzelem esetén kit látna szívesen a miniszterelnöki székben. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ellentmond Karácsony Gergelynek, hogy az alkotmányt nem lehet népszavazással eltörölni. Már négymilllióan nézték végig, hogyan verik szét a migránsok Firenzét (videó)
Eddig már több mint négymillió ember nézte meg az egész világon azt a videót, amelyen migránsok verik szét Firenze gyönyörű óvárosát. A helyi afrikaiak azt követően vonultak utcára, hogy egy olasz férfi lelőtt egy szenegáli migránst. Kormánybuktatás után így vennék át a hatalmat Sorosék
A Soros György ukrajnai tevékenységét bemutató első részben arról írt a Magyar Idők, hogy miképpen „segített” Soros az alapítványain keresztül az ukrán kormány megbuktatásában. A folytatásban pedig azt mutatják be, milyen következményei vannak, ha Soros kormányt buktat egy országban. Itt a Magyar Idők cikksorozatának újabb része. Vizsgálatot indított Hadházy Ákos ellen a Földalapkezelő
Csúcstalálkozót tart Észak- és Dél-Korea
Április 27-én tart csúcstalálkozót a két Korea - ebben állapodtak meg vezetőik a csütörtöki miniszteri szintű tárgyalásukon a Yonhap hírügynökség jelentése szerint. 85 éves holokauszt-túlélőt gyújtott fel egy muszlim Párizsban
Antiszemita indítéka lehetett annak a gyilkosságnak, amely során egy 85 éves holokauszt-túlélőt öltek meg és gyújtottak fel Párizsban. Az embertelen tett elkövetésével az idős nő muszlim migráns szomszédját gyanúsítja a rendőrség – írja a Ripost.hu. Közel hetvenen haltak meg egy venezuelai börtönlázadásban
Hatvannyolc ember meghalt a venezuelai Valencia város központi rendőrségi fogdájában kitört lázadásban, közölte a latin-amerikai ország főügyésze. Tarlós István: a választás igazi tétje Magyarország identitása lesz
Tarlós István szerint az április 8-ai választáson az igazi tét Magyarország identitása, illetve az ezt alapjaiban befolyásoló tömeges bevándorlás kérdése. Németh Sándor: Nincs Orbánnál alkalmasabb vezető
Objektív tény, hogy nincs olyan személy az ellenzéki oldalon, aki Orbán Viktorhoz hasonlóan alkalmas volna az ország vezetésére – nyilatkozta a Magyar Időknek adott interjújában Németh Sándor. A Hit Gyülekezete vezető lelkésze arról is beszélt, a „szemünk előtt zajlik a demokratikus legtimitás nélküli, önkinevezett világelit által kitervelt szuperállam és a nemzetállamok küzdelme”, utóbbiban Orbán Viktornak központi szerepe van, mert politikájának eddigi társadalmi támogatottsága a nemzetállami koncepció életképességét bizonyítja. Németh Sándor arról is beszélt, a vallás elleni támadások ellenkező hatást váltottak ki: a hívő emberek részt akarnak venni a közéletben, a politikában, és olyanokat szeretnének megválasztani, akik a kereszténység védelmét is vállalják. A Belügyminisztérium szerint a hangulatkeltés a 444-en megjelent hazugságok célja
A 444.hu és a Direkt36 valóságtól elrugaszkodott cikkének kizárólag a választási hangulatkeltés a célja – írja a Belügyminisztérium közleményében. Hozzáteszik, sajnálatos ugyanakkor, hogy az "oknyomozók" azokat az ellenőrzési lehetőségeket sem használják ki "hírük" közzététele előtt, amelyek bárki számára nyitva állnak, és egyértelműen cáfolják a megjelenteket. Az EU a civil aktivisták vagyonnyilatkozati kötelezettségének visszavonására szólította fel Ukrajnát
A civil aktivisták vagyonnyilatkozati kötelezettségének visszavonására szólította fel Ukrajnát szerdán Johannes Hahn, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért felelős tagja, mondván, a vonatkozó törvényi rendelkezés szembemegy a nemzetközi szervezetek ajánlásaival. Kövér László: Az elmúlt négy év volt a legsikeresebb
Soha nem dolgoztak annyian, mint most, a jövedelmek jelentősen emelkedtek, a családok támogatására egyetlen kormány sem fordított annyi figyelmet és pénzt, mint a jelenlegi - sorolta Kövér László egy miskolci lakossági fórum sajtótájékoztatóján. Az Országgyűlés elnöke szerint a siker nemcsak a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, hanem az országnak is fontos. Ferenc pápa: A maffiózók nem hívhatják magukat keresztényeknek, mert halál lakozik lelkükben
A maffiózók nem hívhatják magukat keresztényeknek, mert halál lakozik lelkükben, és halált osztanak másoknak - jelentette ki Ferenc pápa a szerdai általános audiencián a Szent Péter téren. Megfigyelők szerint ez volt a pápa legkeményebb megnyilatkozása a szervezett bűnözéssel szemben az elmúlt években. Rendőrkézen Mario Rönsch, a Jobbik fegyverkereskedő jóbarátja
Elfogták szerdán Budapesten a Terrorelhárítási Központ szakemberei Mario Rönsch német állampolgárt, akit NÉmetország fegyvertörvényének megsértése miatt kértek kiadni az ottani hatóságok – közölte honlapján az Orszgos Rendőr-főkapitányság. Emlékezetes, Rönschöt 2016-ban a Jobbik-frakció vendégelte meg az Országházban, ahol egy fotó szerint látogatóktól elzárt területre is bejuthatott. Késelés történt Athénban, az iráni nagykövetségnél
Késsel támadt egy ismeretlen szerdán Irán athéni nagykövetségének két alkalmazottjára, egyiküket megsebesítette, majd elmenekült - jelentette az AMNA görög hírügynökség. Görög rendőrségi források szerint nem terrortámadás történt.