Felgyújtotta magát egy szír menekült
Felgyújtotta magát csütörtökön egy 26 éves szíriai menekült a görög égei-tengeri Leszbosz szigetének egyik menekülttáborában. Újabb vajat találhattak Czeglédy Csaba fején
Újabb ügyet vizsgálnak a pénzügyi nyomozók a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba tevékenységével kapcsolatban, a szocialista politikus cége ugyanis kölcsönöket nyújtott a ZTE labdarúgócsapatának, ami kimerítheti a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett gyanúját – írja a pénteki Magyar Idők. Demokrata: egy nagy lufi az LMP 2018-as választási programja
Diákok gyűrött füzeteihez hasonlít az LMP 2018-as választási programja - olvasható a csütörtöki Demokratában. Az írás szerint a program nem áll elő érdemi szakpolitikai ötletekkel, és nyitott kapukat dönget, hiszen a céljaik zömét a nemzeti kormány már sikerre vitte. A szerző, Vass Krisztián, a Földművelésügyi Minisztérium tanácsadója szerint a többi gondolatelem meg elméleti bukfenc, amit hiba lenne megugrani.
Így buzizták a jobbikosok a ma már keblükre ölelt Alföldi Róbertet (Hangfelvétel!)
Bár manapság a Jobbik részéről az hangzik el, hogy Alföldi Róbert „egyenesen feltétele egy normális országnak”, korábban több jobbikos politikus is visszatérően gyalázta Alföldit. Hármójuk most is a Jobbik képviselőjelöltje – írja a Mandiner.hu. Az amerikai elnök a török elnökkel egyeztetett telefonon
A két ország kapcsolatainak erősítéséről egyeztetett csütörtökön telefonon Donald Trump amerikai elnök Recep Tayyip Erdogan török államfővel. Angard: Döbbenetes, hogy a Migration Aid szerint Orbán Viktor Moszad-ügynököt küldött rájuk
Elképesztő a Migration Aid operatív igazgatójának Bayer Zsoltra valamint a Magyar Időkre tett kijelentése – így reagált Gajdics Ottó főszerkesztő a Siewert András sajtótájékoztatóján elhangzottakra az ECHO TV Angard című műsorában. Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese döbbenetesnek tartja Siewert sejtését, miszerint az ügy mögött a Moszad és Orbán Viktor áll. Bayer Zsolt feljelenti a Migration Aid vezetőjét
A Magyar Idők publicistája rágalmazás miatt feljelenti a Migration Aid nevű migránssimogató Soros-szervezet vezetőjét, Siewert Andrást.
Orbán Viktor: Európa megtelt
Mostantól a határok fokozottabb védelmére kell összpontosítani és nem a migránsok szétosztására - mondta Orbán Viktor Brüsszelben az Európai Néppárt ülése után. Az erről készült videót a közösségi oldalára töltötte fel a kormányfő. Többé senki sem húzza fel a 13-ast – visszavonult a nemzeti csapattól Görbicz Anita
Hivatalosan is elbúcsúztatták a női kézilabda-válogatottól Görbicz Anitát, a sportág történetének egyik valaha volt legnagyobb magyar klasszisát. Görbicz a magyar-holland Európa-bajnoki selejtező előtt ünnepelte a közönség, a 13-as mezt nem viselheti már senki sem. Káros lenne a külhoni magyarság számára, ha a Fidesz-KDNP elveszítené a választást
Kimondhatatlan veszteséget okozna a külhoni magyarság számára, ha Fidesz-KDNP elveszítené az országgyűlési választást - jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő csütörtökön Budapesten. A néppárti politikus, Balog Zoltánnal, az Emberi Erődforrások Minisztériumának vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatót, abból az alkalomból, hogy tíz éve működik budapesti képviseleti irodája. Tajani: nincs vesztegetni való idő a migráció kezelésének kérdésében
Európának nincs több vesztegetni való ideje, hogy megoldja a migráció okozta válság kérdését, a megoldást a lehető leggyorsabban el kell érni - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben, az uniós állam- illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozásának megkezdését követően tartott sajtótájékoztatóján. Félnek és tiltakoznak a helyiek a zuglói mecset miatt
Karácsony Gergely beleegyezésével a Magyar Iszlám Közösség tavaly a kerületben élők megkérdezése nélkül hozott létre mecsetet egy családi házban. A zuglóiak hiába kezdtek aláírásgyűjtésbe és hiába tiltakoztak ellene, a polgármester nem hallgatta meg őket. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, néhány napja mégis pozitívan mutatták be a Saría-törvénykezést. A hazai iszlamisták csütörtöki, cinikus hangvételű közleményükben a holokauszt félremagyarázásával igyekeznek beállítani magukról azt, hogy Magyarországon ők a gyűlöletkeltés célpontjai. Szél: Demszky sem menekülhet az elszámoltatás elől
Demszky Gábor újsütetű és némiképp váratlan színre lépésére azt tudom reagálni, hogy nyugodtan bízzon bennem főpolgármester úr, az LMP-vel az elmúlt 28 év összes korrupciós botrányát feltárjuk, és azok érintettjeit elszámoltatjuk. Nem lesz ott semmi hiba – írta Szél Bernadett Facebook-bejegyzésében. Az LMP miniszterelnök-jelöltje az MSZP-t és a DK-t is kiosztotta. Tart a szavazólapok nyomtatása – A visszalépések miatt emelkednek a költségek (FOTÓGALÉRIA)
Már nyomtatják az április 8-ai országgyűlési választás szavazólapjait Budapesten, a nyomtatás múlt héten szombaton kezdődött. A nyomda eddig követni tudta a visszalépéseket és a visszalépők választókerületében újranyomtatták a szavazólapokat, körülbelül 60-70 ezret. Mostantól azonban már nem tudják ezt követni, így a szavazás napjáig visszalépőket a szavazatszámláló bizottságok „húzzák le" a szavazólapokról. Hollywoodi testfetisiszták az SS-orvosok nyomdokain: újszülöttek fitymájából készül az örök fiatalság Szent Grálja
Koreai újszülöttek frissen levágott fitymája segíti a kollagén és az elasztin termelését, így fiatallá és ragyogóvá varázsolva az arcbőrt. Ez igazi poszt-Auschwitz élményanyag. Nyilvánvaló: ezek progresszív übermenschek igazából soha nem haragudtak Mengelére vagy Claubergre. Csak az zavarta őket, hogy nem nekik dolgoztak. Ha valaki még mindig nem érti, hogy mi a baj a haladás poszthumán neoerkölcseivel, akkor neki ajánljuk ezt a rövid szösszenetet egyenesen a náci test- és szépségfetisizmus hetedik bugyrából, Hálivúdból. Szijjártó: A bevándorlás nem pozitív, hanem életveszélyes
Az elmúlt évek terrortámadásai Európában világossá tették, hogy a bevándorlás terrorveszélyt és életveszélyt jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tárcavezető emlékeztetett, ma van a második évfordulója a Brüsszelben elkövetett terrortámadásnak, amelynek 32 halálos áldozata és 340 sérültje volt. Újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el a Czeglédy-ügyben
Újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el harminc napra a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a Czeglédy-ügyben csütörtökön. A férfi ellen - akit a pénzügyőrök kedden vettek őrizetbe - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult nyomozás. Elveszett a demokrácia Dániában is - Elutasítja a menekültkvótát és a gettók felszámolására készül a kormány
Elutasítja a menekültek kvóták szerinti elosztását, és a „nem nyugati származású bevándorlók" által lakott „gettók" felszámolására készül a dán kormány, erről Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök beszélt egy csütörtöki német lapinterjúban.