Szijjártónak helyre kellett tennie európai jogokból a német államminisztert
Michael Roth, a baloldali német államminiszter téved - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Szijjártó Péter kiemelte, „az európai szabadságjogok nem vonatkoznak illegális bevándorlókra, és pláne nem vonatkoznak terroristákra". Ugyanakkor megjegyezte, ez egy közismerten bevándorláspárti szociáldemokrata miniszter véleménye. Dulakodhattak az MSZP választmányi ülésén
Péntek este nyolckor még csak viták, üvöltözések történtek a szocialisták országos választmányának ülésén, a kongresszus előestéjén, ám később a viták dulakodásig fajultak – írja szocialista forrására hivatkozva a MagyarHirlap.hu. A portál úgy tudja, kaotikus állapotok uralkodtak az ülés mindhárom napján, mivel a Párbeszéd-MSZP együttműködés mégsem olyan gördülékeny, mint azt kommunikálják. Kirúgták a matricákat rossz helyre ragasztgató reptéri munkást
A légiközlekedés veszélyeztetéséért vonhatják felelősségre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő egyik földi kiszolgáló egy korábbi munkatársát – értesült a PestiSrácok.hu. A rakodó tavaly júliusban ragasztott át a csomagokról néhány azonosító matricát a Smartwings Budapesten kényszerűségből időző repülőjének tartalék légfelvevő nyílására.
Az ENSZ szerint nem Soros veszélyes, hanem a Stop Soros
A Stop Soros törvénycsomag indokolatlanul korlátozza az egyesülési szabadságot, és aggasztó folytatása a magyar kormány támadásának az emberi jogok és a civilszféra ellen - jelentette ki pénteken Genfben Rupert Coleville, az ENSZ emberi jogi főbiztosának szóvivője. Emlékezetes, korábban Antonio Guterres ENSZ-főtitkár a migárciót hasznos, szükséges és megállíthatatlan folyamatnak nevezte. Többet kritizálta a külföldi sajtó Magyarországot 2017-ben
Ötödével kevesebb tudósítás jelent meg a nemzetközi sajtóban tavaly Magyarországról, mint egy évvel korábban, ugyanakkor 29-ről 37 százalékra nőtt a bíráló beszámolók aránya - állapította meg 18 ország 115 nyomtatott és online médiumának tevékenységét áttekintő elemzésében a Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző Kft. Kovács Zoltán kormányszóvivő ezzel kapcsolatban arról beszélt, láthatóan összehangolt, bizonyos esetekben "a szavak szintjén is koordinált" támadás zajlik. A német szocik magyar civilekért aggódnak
A német szövetségi kormány szerint aggályos a "Stop Soros" elnevezésű törvényjavaslat. Michael Roth, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere csütörtökön tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormány jogszabályjavaslatai megnehezítik, és talán lehetetlenné is tehetik a menekülteket és menedékkérőket segítő civiltársadalmi szervezetek munkáját. „Aki nem tud románul, maradjon otthon!” – Román orvos alázta a magyar sportoló lányt
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul Romániában a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ), amiért egy temesvári egészségügyi intézmény orvosa hiányos román nyelvtudása miatt megalázott egy székelyföldi diáklányt – tudatta pénteki számában az erdélyi Krónika című napilap. Az orvos a lány kórlapjának hátára azt írta, hogy az a gyerek, aki nem beszél románul, az ne utazzon a csapattal.
Halász: Már az új parlament szavaz a "Stop Soros" törvénycsomagról
A Fidesz-frakció szóvivője szerint az új parlamenti ciklus első ülésén szavazhatnak a képviselők a "Stop Soros" törvénycsomagról. A Fidesz-frakció azon döntéséről, hogy Magyarország ne lépjen ki a migrációs világegyezmény tárgyalásából, Halász János kijelentette, "nem adhatjuk fel a küzdelmet, akkor sem, ha az ENSZ-ről van szó". A háziállatok bűnhődtek a szakítás miatt
A rendőrök még tavaly júliusban szálltak ki egy jászapáti házhoz, mivel állatkínzásról érkezett bejelentés. Az udvaron három lesoványodott, igen rossz állapotban lévő, lánccal megkötött kutyát és egy malacot, a ház előtt pedig egy elpusztult kiskutyát találtak. A lakók pár héttel korábban összevesztek, majd elköltöztek, magukra hagyták jószágaikat. A magyarok többsége aggódik a migráció miatt
A magyarok hetven százaléka aggódik az illegális bevándorlás miatt, de ugyanekkora azok aránya, akik elégedettek a kormányzat ez ügyben tett lépéseivel - mondta saját kutatásukra hivatkozva Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója az M1 péntek reggeli műsorában. Rendőrautók ütköztek Budapesten, egy rendőr életét vesztette
Két rendőrautó ütközött össze csütörtök éjjel Budapesten, a IV. kerületben. A balesetben egy rendőr a helyszínen életét vesztette, további három pedig megsérült - közölte a rendőrség a police.hu oldalon. A közlemény szerint a két rendőrautó eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze nem sokkal éjfél előtt a Fóti út és a Leiningen Károly utca kereszteződésében. Továbbra is távoli Szerbia uniós csatlakozása
Nem jutottak egyetértésre az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei a nyugat-balkáni államok csatlakozásának időpontja kezdett, szófiai, nem hivatalos tanácskozásuk első napján, csütörtökön. Az Európai Bizottság múlt heti állásfoglalása szerint 2025. tekinthető a leginkább esélyes két ország, Szerbia és Montenegró esetében a csatlakozás legkorábbi lehetséges időpontjának, mert egy sor problémát meg kell még oldani addig. Tavaly kétmilliárd forintnyi csempészcigit foglaltak le
Bár volt már példa arra, hogy az ukrán határ mentén egyesek drónnal juttatták át az illegális dohányárut a határon, a csempészek egyelőre inkább a régebbi, bevált módszereket alkalmazzák. Az adóhivatal ugyanakkor már rendszeresen vet be drónt az illegális dohánykereskedelem megakadályozásáért. A hatóság tavaly 37 millió szál cigarettát foglalt le - írja pénteki számában a Magyar Idők. Beleszól a felminősítésbe is a politika? - Ma vizsgálja a magyar adósosztályzatot a Standard & Poor's
Ma vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Standard & Poor's, elkezdve egyben a magyar szuverén besorolások idei hitelminősítői vizsgálatsorozatát. A cég tavaly augusztus 25-e óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást tart érvényben a "BBB mínusz" szintű, befektetési ajánlású magyar államadós-besorolásra. Varga: Pozitív spirálban a magyar gazdaság
Több tényező együttes hatása mutatkozik meg a magyar gazdaság növekedésében - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi bővülését értékelve az Echo TV csütörtök esti, Napi aktuális című műsorában. A kedvező GDP-adat a kormány mozgásterét is bővíti, többet tud költeni egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra, honvédelemre - jelezte Varga Mihály. Csehszlovák kém lehetett a brit munkáspárt elnöke
A Brit Munkáspárt elnöke több alkalommal is informálhatta a Csehszlovák Állambiztonsági Szolgálatot (StB) a '80-as évek végén – írja külföldi sajtóforrásokra hivatkozva az Origo.hu. A COD fedőnevű Jeremy Corbyn többek közt a londoni antikommunista cseh emigrációról jelenthetett. Corbyn nemrégiben a magyar választások kapcsán videóüzenetében támogatásáról biztosította Karácsony Gergelyt, és az MSZP-Párbeszéd összefogását. Jeszenszky kontra Jeszenszky: éles vita az önmagát kereső volt külügyminiszter, és az egykori énjére hasonlító fia között
Nem szerencsés, ha az ember – pláne közszereplőként – olyan dolgokban ad nyilatkozatokat, amelyekhez nem ért – mondta a magát politikai hobbistaként definiáló Jeszenszky Zsolt édesapjának az Echo TV szerdai, Plusz-mínusz című műsorában. Az ifjabb Jeszenszky arra reagált, hogy az Antall-kormány külügyminisztere szerint helyes döntés az Európai Bizottság részéről, hogy előreláthatólag nem hajlandó finanszírozni a kormány által kiemelt beruházásként kezelt Budapest-Belgrád gyorsvasúti projektet. Jeszenszky Zsolt szerint apja akkor is hibát vétett, amikor az interneten a témában keringő, legtöbbször semmilyen szakmai háttérrel alá nem támasztott érveket hozott fel álláspontja igazolására a Hír TV-ben Kálmán Olgával beszélgetve. Gyurcsány: Orbán előtt jobb volt, utána is jobb lesz
A magyar egészségügy és a magyar oktatás Orbán Viktor előtt jobb volt, és utána is jobb lesz - mondta a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön Debrecenben, s arra kérte mintegy 300 fős hallgatóságát, hogy segítsenek leváltani a jelenlegi hatalmat. „Merjük kimondani: elég volt ebből" - tette hozzá.